Barcelona: Milánóban a megfigyelők, kapust venne a klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.15. 13:11
Olasz lapértesülések szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona játékosmegfigyelőket küldött a vasárnap lejátszott Milan–Genoa összecsapásra. A katalánok a piros-kékek 16 esztendős kapusának, Gianluigi Donnarummának a teljesítményére voltak kíváncsiak.

Donnarumma a jelenlegi szezon elején robbant be a köztudatba, miután Szinisa Mihajlovics, a Milan vezetőedzője 2015 októberében a Sassuolo elleni bajnokin bizalmat szavazott neki a kezdőben.

A 16 éves, 196 centiméter magas játékos nem is vallott szégyent, sőt onnantól kezdve az összes Serie A-találkozón ő kezdett. Donnarumma azóta további 16 mérkőzésen lépett pályára a Milan felnőttcsapatában (és a soron következő, Napoli elleni összecsapáson is nagy esély van rá, hogy kezdjen), ezeken 13-szor fogtak ki rajta, hatszor viszont gólt sem kapott – nem is csoda, hogy a hórihorgas kapusra a világ legjobb együttesei is felfigyeltek, köztük a Barcelona is, amely a Sky Sports Italia értesülései szerint már külön játékosmegfigyelőket küldött a piros-feketék legutóbbi, Genoa elleni összecsapására, hogy megnézze Donnarummát.

Legfrissebb hírek

„Nem én vagyok a hős” – a 98. percben győztes gólt szerző Raphinha

Spanyol labdarúgás
26 perce

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
14 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
14 órája

Hiába a vigói Iglesias-tripla, remek hajrával győzött a Barcelona

Spanyol labdarúgás
18 órája

Yaakobishvili Áron triplázhat a Barcelonában  az UEFA Ifjúsági Liga megnyerésével

Légiósok
Tegnap, 8:43

A Bordalás-féle Getafét is bedarálta a zsinórban harmadszor nyerő Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.04.18. 23:05

Marcus Thuram megsérült, kihagyhatja a jövő heti milánói derbit

Olasz labdarúgás
2025.04.18. 16:57

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40
Ezek is érdekelhetik