Real: kokain, maffia, pornó – elképesztő sztori, ezért őrzik rendőrök Bale-t

Vágólapra másolva!
2016.09.26. 11:05
Egészen döbbenetes sztori látott napvilágot a minap Nagy-Britanniában: kiderült, miért őrzik rendőrök éjjel-nappal a Real Madrid klasszisát, Gareth Bale-t.

Az egész őrület néhány napja indult, Walesben, amikor egy nap eltűnt egy táska, amelyben kokain és készpénz volt egymillió font – azaz 350 millió forint – értékben, valamint kámforrá vált Epiphany Dring is. eltűnt egy táska, amelyben kokain és készpénz volt egymillió font – azaz 350 millió forint – értékben, valamint kámforrá vált Epiphany Dring is.

A feltételezések szerint a maffiától sikerült lopnia a hölgynek, aki most megpróbál menekülni.

A lány és a táska is eltűnt (Fotó: thesun.co.uk)
A lány és a táska is eltűnt (Fotó: thesun.co.uk)

És hogy ez az egész hogy érinti Bale-t? Úgy, hogy az eltűnt hölgy – aki egyébként néha pornóval, néha modellkedéssel keresi a pénzét – a futballista menyasszonyának, Emma Rhys-Jonesnak a rokona.

Akiktől elvitték a táskát, nem mondhatóak épp higgadt embereknek, ugyanis mindent, amihez Epiphany Dringnek valaha köze volt (ház, autó…), azt felgyújtották a napokban.

Bale-ék rettegnek (Fotó: thesun.co.uk)
Bale-ék rettegnek (Fotó: thesun.co.uk)

Bale kedvese pedig retteg, ők lesznek a következők a listán, ezért rendőri kísérettel mennek mindenhova, de a walesi klasszis hotelszobáját is átlagosan három rendőr őrzi, míg nem kerül pont a zavaros történet végére.

Folyamatosan rendőrök őrzik Bale-t és menyasszonyát (Fotó: thesun.co.uk)
Folyamatosan rendőrök őrzik Bale-t és menyasszonyát (Fotó: thesun.co.uk)
Legfrissebb hírek

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

A rendőrök száz embert igazoltattak az FTC AZ elleni El-meccsén

Európa-liga
2025.02.01. 10:38

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09

Megtalálta a rendőrség Csongrádi László ellopott olimpiai aranyérmét és visszaadta a jogos tulajdonosnak! – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2024.11.16. 08:53

Mbappé duplázott, a Real Madrid legyőzte a Betist

Spanyol labdarúgás
2024.09.01. 23:33

Európai Szuperkupa: a debütáló Mbappéval a kezdőben rohamoz a Real Madrid az Atalanta ellen

Minden más foci
2024.08.14. 19:48
Ezek is érdekelhetik