Real Madrid: újabb legenda csatlakozik a klub edzőihez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.21. 11:43
A Real Madrid 2000-es éveinek sikercsapatából Zinédine Zidane és Guti után Raúl is csatlakozik a spanyol klub edzőgárdájához. A klubot játékosként 1994 és 2010 között szolgáló egykori csatár az U18-as csapat irányítását veszi át a nyártól.

A Real Madriddal hat bajnoki címet és három BL-serleget nyerő Raúl a tervek szerint áprilisban a szövetség gyorstalpalóján megszerzi az edzősködéshez szükséges képesítést, így nyáron munkába állhat a Juvenil B csapatnál.

A Realnál jelentős változások várhatóak, Santiago Solari ugyanis elhagyja a klubot, így megüresedik a második csapat, azaz Castilla edzői széke. Abba az U19-es csapatot az ifjúsági BL negyeddöntőjéig juttató Guti ülhet be.

Az U19-es Juvenil A irányítását Álvaro Benito veszi át, és az ő helyére kerül Raúl, aki játékosként 23 edző irányítása alatt dolgozott, Madridban többek között Fabio Capello, Vicente del Bosque és Jupp Heynckes, a Schalkénál Felix Magath és Huub Stevens volt az edzője.

Raúl 2015 októberében a New York Cosmostól vonult vissza, ez lesz az első munkája edzőként.

Legfrissebb hírek

Kylian Mbappé: Boldoggá tenne, ha Zidane lenne a következő szövetségi kapitány

Francia labdarúgás
2025.03.22. 11:13

Guti: Ha Szoboszlai a legjobb, akkor tárt karokkal várjuk Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.11. 18:49

Húsz év után ismét Budapestre látogatott az egykori Real Madrid-játékos

Spanyol labdarúgás
2025.03.10. 15:52

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Kifizette távozó kapitányait az Ecuadori Labdarúgó-szövetség

Minden más foci
2025.02.22. 14:36

Női kézilabda: már nem Szabó Edina irányítja az amerikai válogatottat – hivatalos

Kézilabda
2025.02.20. 10:44

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Híres Gábor lett a BKV Előre utánpótlásának szakmai vezetője

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:38
Ezek is érdekelhetik