Atlético Madrid: megegyeztek a Chelsea ászával – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.31. 15:53
null
Marcos Alonso az Atlético Madridban folytatná pályafutását (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülések szerint Marcos Alonso, a Chelsea balhátvédje mindenben megegyezett az Atlético Madriddal, s készen áll elhagyni a londoni alakulatot.

 

Marcos Alonso a kispadon foglalt helyet az Arsenal elleni 4–1-re megnyert Európa-liga-döntőben, ez pedig az utolsó csepp volt a pohárban a spanyol játékos számára, aki a mérkőzést követően elfogadta az Atlético Madrid ajánlatát – számolt be róla a Marca.

A madridiak már két hónapja felvették a kapcsolatot a Chelsea balhátvédjével, a megállapodás viszont nehezen született meg, mivel Alonso magas bérigényeit nehezen tudják kielégíteni a „matracosok”.

A spanyol futballista fizetése mellett ráadásul még a Chelsea-vel is meg kell egyeznie a spanyol alakulatnak, mivel szerződése 2023-ig Londonban tartja a játékost. Annak ellenére, hogy Alonso hajlana az üzletre, közel sem lesz egyszerű közös nevezőre jutni a fővárosi csapatoknak, hiszen a „kékeknek” átigazolási büntetéssel kell szembenézniük, így nem lennének képesek megfelelően pótolni a gólerős védőt.

A Real Madrid nevelése korábban kijelentette, Spanyolországban az Atlético Madrid az egyetlen csapat, ami szóba jöhet nála annak ellenére, hogy a városi riválisnál kezdte pályafutását – tette hozzá a Marca.

A váltással minden bizonnyal jól járna a 28 éves játékos, miután Lucas Hernández és Filipe Luís is távozik a Wanda Metropolitanóból, ráadásul a spanyol futballista Maurizio Sarri mesterrel sem ápol jó kapcsolatot.

Legfrissebb hírek

Micsoda tizenegyespárbaj volt! Emlékezetes módon jutott tovább a Real Madrid a BL-ben az Atlético ellen

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 23:50

Hosszú eltiltást kapott az Atlético támadója

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 12:41

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Gúzsba kötve az FC Barcelona, az Atlético és a Real Madrid – egymillió eurós magyar játékos a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 15:51
Ezek is érdekelhetik