Barcelona: az új kapus új szintre emelte a címercsókolást

Vágólapra másolva!
2019.07.09. 13:35
null
Neto befutott Barcelonába (Fotó: AFP)
Hivatalosan is bemutatta a Barcelona a Valenciától szerződtetett új kapusát, Netót. A brazil futballista pedig nem egyedül érkezett a Camp Nouba.

 

A Valenciától Jasper Cillessenért 35 millió euróért cserébe szerződtetett Neto Murarát hivatalosan is bemutatta az FC Barcelona. A 29 éves, egyszeres brazil válogatott kapus – ahogyan azt sejteni lehetett – a 13-as mezt kapta a katalán együttesnél.

A brazil labdarúgót elkísérte a kislánya is, a bemutató egyik legemlékezetesebb jelenete pedig ebből kerekedett ki: Neto helyett ugyanis ő adta az első csókot a Barcelona kapusmezére hímzett címerre. A katalán klub Twitter-csatornája közzé is tette a jelenetet.



Neto a legutóbbi két idényben a Valencia első számú kapusa volt, előtte két évig a Juventusban, 2011 és 2015 között a Fiorentinában védett. Pályafutását hazájában az Athletico Paranaense együttesénél kezdte. Mostani megállapodása 2023 nyaráig szól Barcelonában. A kivásárlási ára 200 millió euró lesz.

Cillessen vele ellentétes utat bejárva, szintén a napokban lett a Valencia kapusa. Korábban arról lehetett olvasni, hogy a két játékost elcserélik a csapatok, végül viszont külön transzferként kezelték az átigazolásokat. Mit ad Isten, egyaránt 35-35 millió eurós vételárak mellett.

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43

Lamine Yamal: Mi vagyunk jelenleg a BL legnagyobb esélyesei

Bajnokok Ligája
2025.03.18. 17:35
Ezek is érdekelhetik