Barca: „Megmutatta a cipőjét, inkább vettünk neki újat”

Vágólapra másolva!
2019.08.26. 20:40
null
Szerencsére már nem kell a cipőivel bajlódnia Ansu Fatinak (Fotó: AFP)
Érdekes történetet árult el az FC Barcelona legújabb, A-csapatban is pályára lépő játékosáról Víctor Valdés. A katalánok első csapatának kapuját korábban 12 éven át védő szakember jelenleg edzőként dolgozik a klubnál, ahol éppen a Real Betis ellen lehetőséget kapó Ansu Fati is a játékosa.

 

Valdés a Barca U19-es gárdájának beillő Juveníl A elnevezésű alakulat vezetőedzője, és emlékszik még arra, milyen problémákat kellett megoldania a Betis ellen bemutatkozó játékosnál – el is árulta ezt az Ajax fiataljai elleni, Johan Cruyffról elnevezett stadion (melyet a B-csapat használ majd) avatója előtti sajtótájékoztatón.

„Az oroszországi edzőtábor első napján problémákkal érkezett meg, fájt a lába. Úgy döntöttünk, megpróbáljuk megoldani a gondot, így megkértem, mutassa meg a cipőjét. Valóságos katasztrófa volt, nyilvánvalóan emiatt fájt a lába. Inkább elmentünk, és vettünk neki újat” – olvashatók Valdés szavai a Marcán.

Valdés természetesen Ansu Fati teljesítményéről is elmondta a véleményét.

„Egyáltalán nem lepett meg. Erős, gyors, van önbizalma. Az ilyen tehetségnek meg kell adni a szabadságot, hogy érvényesülhessen. Nagyon örülök neki, ma reggel fel is hívott, feldobott a beszélgetésünk.”

Ansu Fati édesapjának nyilatkozatát IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

Legfrissebb hírek

Itt a vége, befejezte pályafutását az Európa-bajnok spanyol csatár

Spanyol labdarúgás
3 órája

Raphinha villanása döntött: a Barcelona emberhátrányban is nyert Lisszabonban

Bajnokok Ligája
19 órája

Jorge Mendes nagy bejelentést tett Lamine Yamal jövőjéről

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:27

„Sokszor sírva mentem haza edzésről” – Pintér Ádám a spanyolországi tapasztalatairól

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:29

Katalán hullámvasút – Smahulya Ádám publicisztikája

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 7:36

BL: Lamine Yamalban bíznak a katalánok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:34

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 17:42

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 21:32
Ezek is érdekelhetik