Real: még egy sérülés – a derbire sem lesz balhátvéd?

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.24. 13:00
null
Ferland Mendy is kidőlt a sorból a Real Madridnál (Fotó: AFP)
A Real Madrid labdarúgócsapata hivatalos honlapján tette közzé, hogy megsérült Ferland Mendy, a csapat nyáron igazolt balhátvédje.

 

A királyiak honlapján az olvasható, Mendy bal lábában a csípőhöz közel elhelyezkedő combtávolító izom sérült meg. A várható kihagyásáról nem írnak a királyiak, ám a Marca úgy számol, sem a szerdai, Osasuna elleni, sem a szombati, Atlético Madrid elleni mérkőzésen nem léphet pályára.

Utóbbi azért jelent különösen nagy problémát, mert a királyiak másik balhátvédje, Marcelo sem kapta még meg a játékengedélyt az orvosoktól sérülése után. Így Zinédine Zidane-nak várhatóan improvizálnia kell majd, a Marca szerint az elsősorban középhátvédként ismert, ám már szélső védőként is többször szerepeltetett Nacho Fernández lehet a megoldás a következő mérkőzéseken.

Zidane a Real Madrid Castilla balhátvédjét, Fran Garcíát is meghívta a felnőttek edzéseire – várhatóan az Osasuna ellen több helyen is variál majd a kezdőcsapaton a francia mester a szombati találkozóra való tekintettel.

A Real Madrid hihetetlen pechszériában van, ebben az idényben a fentieken kívül már Luka Modric, Isco, Eden Hazard, James Rodríguez, Brahim Díaz, Federico Valverde és Rodrygo is megsérült, sőt, júliusban még Mendynek is volt egy kisebb sérülése. Az említetteken kívül Marco Asensio hosszabb időre dőlt ki szalagszakadás miatt – annyi pozitívum azért van, hogy Hazard, James Rodríguez és Valverde már felépült.

Real Madrid C.F. on Twitter

Parte médico de Mendy #RealMadrid


SZEPTEMBER 25., SZERDA

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ

21.00:
Real Madrid–Osasuna (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

SZEPTEMBER 28., SZOMBAT

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ
21.00: Atlético Madrid–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
19 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58
Ezek is érdekelhetik