Real: ismét megsérült, vége lehet a francia bekk idényének

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.05.11. 14:00
null
Mendyre ismét nem számíthat Zinédine Zidane vezetőedző (Fotó: AFP)
A keddi vizsgálatok sípcsontsérülést állapítottak meg Ferland Mendynél, a spanyol bajnokságban címvédő Real Madrid francia labdarúgójánál – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A klub honlapja nem adott arra vonatkozóan tájékoztatást, hogy Mendy mennyi időre esik ki a klubszezon hajrájában, de az As spanyol sportnapilap értesülése szerint mintegy háromhetes kihagyás vár rá, ez pedig azt jelenti, hogy a 2020–2021-es kiírásban már nem léphet pályára – következtet az MTI.

A francia az elmúlt egy hónapban vádlisérüléssel bajlódott, a fővárosiak stabil kezdőjátékosa ezért ebben az időszakban csak egy mérkőzésen szerepelhetett, hat találkozón viszont nem számíthattak rá.

Zinédine Zidane vezetőedző munkáját az idény során alaposan megnehezítették a gyakori sérülések, a soron következő, Granada elleni csütörtöki meccsen ismét nélkülözni kényszerül alapcsapatának teljes hátvédsorát: Mendy mellett a jobb oldali védő Daniel Carvajal, valamint a Raphaël Varane, Sergio Ramos belső páros sem bevethető. Sajtóhírek szerint közülük egyedül Varane esetében van esély a visszatérésre még a szezon vége előtt, a francia védő az utolsó két fordulóban talán futballozhat – tette hozzá a távirati iroda.

A La Ligában a 35. fordulót követően az Atlético Madrid 77 ponttal áll az élen, megelőzve az egyformán 75 pontos Real Madridot és FC Barcelonát. Utóbbi csapatok között az egymás elleni jobb eredmény dönt a címvédő fővárosiak javára – olvasható az MTI hírében.

 


 

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
19 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
23 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58
Ezek is érdekelhetik