Sergio könnyei – Somogyi Zsolt jegyzete

A Real Madrid hívei, meggyőződésem, szomorúan hallották a hírt, hogy Sergio Ramos elköszön a királyi klubtól. Durva, undorító, aljas féreg – ezek a leggyakrabban előforduló jelzők vele kapcsolatban, mondani sem kell, a Realt kevésbé szeretők részéről. A Madrid hívei sem ostobák vagy vakok, ők is tudják, kedvencük milyen kemény védő, ahogy azt is, hányszor volt kiállítva. Magam megengedőbb vagyok vele (és amúgy sok mással is, de ez mellékes), a 180-szoros válogatott labdarúgót látom benne.

S itt álljunk is meg egy pillanatra: nem 180 percet játszott a spanyol válogatottban, hanem 180 mérkőzést!

Érkezésével és persze a Barcelona legnagyszerűbb középpályásaival együtt a spanyol csapat sem előtte, sem azóta nem látott magasságokba emelkedett: 2008-ban Európa-bajnok, 2010-ben világbajnok, 2012-ben újra Európa-bajnok volt a futballt újraértelmező együttes – és ehhez Sergio Ramos sziklaszilárd alapot biztosított a zsonglőrök mögött. Ráadásul 2005 és 2021 között 671 tétmérkőzésen 101 gólt szerzett, ismerünk csatárokat, akik nem lőttek ennyi gólt karrierjük során – Ramos meg, jól tudjuk, hátvéd, így még inkább felfoghatatlan ez a szám. Öt spanyol bajnoki cím, négy BL-győzelem, lenyűgöző eredménysor, főleg annak tudatában, milyen brutálisan erős riválisok között kellett trófeákat nyerni. Régi felismerés, hogy nálunk nincs igazán tisztelete a teljesítménynek, nekünk senki és semmi sem elég jó, pedig a tizenhat év, amelyet Sergio Ramos a Real Madridban eltöltött, önmagában elég lenne az elismerésre. Ám vele kapcsolatban sokan a kijevi BL-döntőt emlegetik, amikor a 2018-as vb előtt nem sokkal sérülést okozott a Liverpool sztárjának, Mohamed Szalahnak – szerintem vétlenül. Párharc, test a test ellen, a karját előbb az egyiptomi használta, elestek, a játékvezető nem is látott szabálytalanságot. Baleset volt, nem durvaság. Nem gondolom, hogy meglátásom után Ramos megkönnyebbülne, de igaz: sokan a 42 tetoválást látják, én a négygyerekes, szerető családapát. Mások a sprőd bekket, én a futballtudásáért világbajnoki címmel elismert klasszist, de a labdarúgásban ez is a szép: sokan sokféleképpen látjuk. Sergio Ramos a szemünk előtt nőtt fel, hajpántban és kopaszon ugyanúgy láttuk játszani, mint mellig érő szakállal, futás közben fejtetőn ugráló copffal.

A klasszis könnyezve búcsúzik – a Real Madrid évtizedeket várhat, míg hasonlóan sikeres védőt talál.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!