Barcelona: a Milan válogatott játékosával erősítenek – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.15. 13:49
null
Az értesülések szerint Xavi egy telefonbeszélgetés során győzte meg Franck Kessiét (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona labdarúgócsapatának ügyeiben mindig jól informált újságíró, Gerardo Romero úgy tudja, hogy a katalánok mindenben megegyeztek Franck Kessiével, akinek június 30-án lejár a szerződése a Milannál.

 

Egy ideje már arról lehet olvasni, hallani, hogy Franck Kessié szerződése lejártával távozik a Milantól, ám mivel többen is érdeklődnek iránta, kérdéses a következő állomáshelye.

Kedden a nemzetközi sajtó egyöntetűen arról írt – Romero információi alapján –, hogy a következő idényt már Barcelonában kezdheti meg a játékos.

Az értesülések szerint Xavi vezetőedző egy telefonbeszélgetés során vázolta a vízióit a 25 éves középpályásnak, és meggyőzte arról, hogy a gránátvörös-kékek kedvéért utasítsa vissza a financiálisan kedvezőbb ajánlatokat.

A 45 millió euróra taksált Kessié 2017-ben hagyta el az Atalantát, hogy csatlakozzon a Milanhoz, amelynek színeiben 213 mérkőzésen 36 gólt és 16 gólpasszt jegyzett. Az elefántcsontparti válogatottban 52-szer szerepelt és 5-ször volt eredményes.

A szerződéskötés esetén hat belső középpályással – Pedri, Gavi, Nico González, Frenkie de Jong, Sergio Busquets, Kessié – vághatna neki az új évadnak a Barca.

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
13 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17
Ezek is érdekelhetik