La Liga: a bíróság elutasította a Barcelona fellebezését a Gavi-ügyben

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.03.21. 13:15
null
Újra 30-asban játszik majd Gavi a 6-os helyett (Fotó: Getty Images)
A barcelonai bíróság elutasította az FC Barcelona fellebbezését: a 18 éves Gavi szerződéshosszabbítása egyelőre semmis, hivatalosan továbbra sem az első keret tagja.    


Mint azt megírtuk, az FC Barcelona nem regisztrálhatta több játékosát sem a téli átigazolási időszakban, mert a jelenlegi keret bértömege (fizetése) meghaladta a La Liga által engedélyezett mértéket, ezért a katalánoknak a szerződéshosszabbítások miatt figyelembe kellett venniük a következő évad költségplafonját egyéb más mellett.

Végül aztán úgy tűnt, fordulat állt be az ügyben, hiszen a Barca mégis regisztrálta Gavit, sőt, új szerződést is adott neki, új és jóval magasabb fizetéssel, egy 1 milliárd eurós kivásárlási árral.

A La Liga azonban egy héttel ezelőtt semmissé tette a szerződéshosszabbítást, így a klub a bíróságon fellebbezett. Ezt utasították most el – írja a Mundo Deportivo.

Mivel a barcelonai bíróság nem a Barca mellett döntött, Gavi szerződéshosszabbítása egyelőre nem léphet életbe, a 18 éves tehetség továbbra is a B-keret tagja, ifijátékosnak számít, nem játszhat 6-os mezszámban és nem él a kivásárlási ára.

Ahhoz, hogy a Barcelona az idény végén új szerződést adhasson Gavinak, csökkentenie kell a bértömegét.

 

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
11 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
17 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17
Ezek is érdekelhetik