La Liga: csak ikszelt a Girona az utolsó otthonában, de ennek is örülhet

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.01.14. 16:04
null
Ikszelt idegenben a Girona (Fotó: Getty Images)
Nem tudott nyerni a szárnyaló, ám ezúttal kissé tartalékos Girona az Almería otthonában (0–0) a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 20. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Különböző okok (sérülés, pihentetés) miatt több kulcsembere nélkül állt fel vasárnap délután a Girona az utolsó helyezett Almería otthonában, viszont még így is esélyesnek számított. Na, ez a pályán nem látszott, a hazaiak végig uralták a mérkőzést, jóval több helyzetet dolgoztak ki, de nem tudtak betalálni.

Ez így maradt később is, pedig a Girona emberhátrányba került a 80. percben. Bár a pontvesztés talán jobban fáj a katalánoknak, összességében így is ők lehetnek elégedettebbek.


Később a Valencia 4–1-re legyőzte idegenben a Cádizt. A meccs végig kiegyenlített volt, a vendégek vezető találatára hamar tudott válaszolni a Cádiz, majd a második félidő közepén 2–1 lett. Az eredmény mégis sima, mert a kitámadó hazaiak a 90. perc után két gólt is benyeltek...

LA LIGA, 20. FORDULÓ
Almería–Girona 0–0
Kiállítva:
Aleix García (80., Girona)
Cádiz–Valencia 1–4 (Alcaraz 21. – 11-esből, ill. Duro 8., D. López 52., Guerra 90+4., J. Vázquez 90+8.)

KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Real Sociedad 2–1
(Berenguer 29., 41., ill. Oyarzabal 87.)
Mallorca–Celta Vigo 1–1 (Larin 42., ill. Aspas 9.)

Las Palmas–Villarreal 3–0 (Kirian Rodríguez 8., 63., Herzog 51.)
Real Betis–Granada 1–0 (Isco 75.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Sevilla–Alavés 2–3 (Rafa Mir 70., Ocampos 82. – 11-esből, ill. Tenaglia 26., Kike García 40., Rubén Duarte 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Girona 20 15 4 1 46–24 +22 49
2. Real Madrid 19 15 3 1 40–11 +29 48
3. Athletic Bilbao 20 12 5 3 38–20 +18 41
4. Barcelona 19 12 5 2 36–22 +14 41
5. Atlético Madrid 19 12 2 5 39–23 +16 38
6. Real Sociedad 20 8 8 4 31–21 +10 32
7. Betis 20 7 10 3 22–20 +2 31
8. Valencia 20 8 5 7 26–24 +2 29
9. Las Palmas 20 8 4 8 19–17 +2 28
10. Getafe 19 6 8 5 24–25 –1 26
11. Rayo Vallecano 19 5 8 6 18–24 –6 23
12. Osasuna 19 6 4 9 22–29 –7 22
13. Alaves 20 5 5 10 18–27 –9 20
14. Mallorca 20 3 10 7 18–24 –6 19
15. Villarreal 20 5 4 11 27–41 –14 19
16. Celta Vigo 20 3 8 9 21–30 –9 17
17. Sevilla 20 3 7 10 25–30 –5 16
18. Cádiz 20 2 9 9 15–30 –15 15
19. Granada 20 2 5 13 22–41 –19 11
20. Almería 20 6 14 19–43 –24 6
Legfrissebb hírek

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
5 órája

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06
Ezek is érdekelhetik