A Barcelona elnöke érdeklődik az MU kölcsönadott támadója iránt

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.07. 13:27
Az FC Barcelona elnöke, Joan Laporta megkereste a Getafét irányító Ángel Torrest Mason Greenwood miatt (Fotó: Getty Images)
Interjút készített a spanyol élvonalbeli Getafe elnökével, Ángel Torresszel a Radio Marca. A klubvezető a beszélgetésben elismerte, hogy a Barcelona elnöke, Joan Laporta megkereste a klubot Mason Greenwood miatt, ugyanakkor a Manchester United által kölcsönadott támadó ügyében az Atlético Madrid nem érdeklődött a klubnál.

„Ha rajta és a szülein múlik, folytatja. Úgy tűnik, a Manchester el akarja adni, de szerintem marad” – mondta Mason Greenwoodról a Radio Marcának Ángel Torres, a Getafe elnöke.

„Az Atlético Madrid nem érdeklődött iránta, az egyetlen, aki megkérdezett, az Joan Laporta (az FC Barcelona elnöke – a szerk.) volt” – mondta a klubvezető, elárulva, a gránátvörös-kékek elnöke a klub sportigazgatójával, Decóval közösen beszélt Torresszel.

A Getafe elnöke ismertette, nem csak a Barcelonának, a Getafénak vagy az Atlético Madridnak, hanem az összes csapatnak előbb el kell adnia valakit, hogy aztán meg tudja venni például Greenwoodot.

„Ezért lesz hosszú nyarunk” – jegyezte meg Ángel Torres, aki arról is beszélt, hogy már tervezik a következő idényt, s a tervek szerint októberben kezdik meg a Getafe stadionjának bővítését, melynek köszönhetően a felújítás után 19 ezer néző befogadására lesz alkalmas.

Greenwoodnak egyébként a Transfermarkt szerint 2024. június 30-án jár le a szerződése a Manchester Unitednél, amely az után adta kölcsön támadóját a Getafénak, hogy Greenwoodot még 2022 januárjában vádolták meg azzal, hogy bántalmazta barátnőjét, ezért hosszú időre felfüggesztették, de hiába ejtették a vádakat vele szemben, nem volt maradása a „vörös ördögöknél”. 

 

 

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
14 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
18 órája

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
20 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
2025.03.02. 22:50

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24
Ezek is érdekelhetik