Yaakobishvili Antal nyitott rá, hogy kölcsönadják

Vágólapra másolva!
2024.07.15. 20:05
Szeretne a BL-ben is bemutatkozni (Fotó: Getty Images)
Yaakobishvili Antal, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Girona első csapatával kezdte meg a felkészülést, és reméli, hogy az edzőmeccseken is bizonyíthat majd.

 

A 20 éves magyar futballista szerint az előző szezonban több védő is sérült volt a felnőttcsapatnál, ami hozzájárult, hogy bemutatkozhatott a La Ligában. Az utolsó meccsén, a Real Mallorca ellen viszont nem úgy teljesített, ahogyan elvárták tőle, és a sérültek is szépen lassan felépültek, így ő visszakerült az utánpótláscsapatba, melynek a bajnokság hajrájában erősítésre volt szüksége.

Yaakobishvili februárban négy évvel meghosszabbította szerződését a spanyol élvonalbeli együttessel, és elmondása szerint csak rajta múlik, mikor sikerül beverekednie magát az első csapatba.

„Ha készen állok rá, akkor már most az első csapat tagja lehetek, ha bármilyen okból kifolyólag még nem, akkor kölcsönbe is adhatnak, de azt akarják, hogy minél előbb elérjem a profi szintet – mondta az M1 aktuális csatornának a magyar védő, majd hozzátette, nyitott arra, hogy kölcsönadják a spanyol másodosztályba. – Erről két-három hét múlva már többet fogok tudni, most úgy érzem, jó formában vagyok, és számítanak is rám.”

A La Liga előző kiírásának bronzérmese hét edzőmeccset jelentett be, ezeken pedig Yaakobishvili is szeretne bizonyítani, bár elmondása szerint még nincs ilyen találkozókról tapasztalata. A magyar utánpótlás-válogatott játékos azt is megjegyezte, hogy a következő szezon sokkal nehezebb lesz és nem várják el maguktól, hogy megismételjék az előző idényt, mert „ők sem tudják, hogyan csinálták ezt”, de megpróbálnak minden meccset élvezni, és a legjobbat kihozni belőle.

A Bajnokok Ligájában legszívesebben az idén döntős Borussia Dortmunddal, a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpoollal vagy az Internazionaléval játszana, ha rajta múlna a sorsolás. Egyéni céljai között említette a minél több játéklehetőséget, illetve ennek kihasználását, és szeretne a csapat teljes értékű tagjává válni vagy akár bemutatkozni a Bajnokok Ligájában.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik