„A Barcelona úgy működik, mint egy kis csapat” – Claudio Bravo lesújtó képet festett korábbi klubjáról

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.24. 14:26
Peru v Chile - CONMEBOL Copa America USA 2024
Claudio Bravo szerint is vannak bajok a Barcelonánál. Nem úgy a Manchester Citynél... (Fotó: Getty Images)
Gazdasági és sportszakmai szempontok miatt is nehéz időket él át a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona. Ráadásul nem múlik el úgy nap, hogy valaki ne kezdené el hangosan bírálni a klub vezetését és sportpolitikai, gazdasági döntéseit a spanyol sajtóban – hol jogosan, hol jogtalanul. Legutóbb a katalán klub korábbi kapusa, Claudio Bravo szólalt meg, és festett nem túl pozitív képet a Barca belső működéséről.

A chilei kapus 2014 és 2016 között állt az FC Barcelona alkalmazásában, és egyebek mellett nyert két spanyol bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-trófeát is felemelhetett. Bravo tehát némi rálátással biztosan rendelkezik volt klubja működését illetően, a szavaira érdemes odafigyelni – még akkor is, ha a Marca által szemlézett nyilatkozatában nem éppen szép képet festett korábbi klubja állapotairól. „Az FC Barcelona úgy működik, mint egy kis csapat – fogalmazott a kapus, aki később a Manchester City alkalmazásában is állt, vagyis összehasonlítási alappal is rendelkezik. – Világszinten nyilván egy gigantikus klubról beszélünk, de belsőleg egy nagyon kicsi egyesületről van szó. Mindig ugyanazokat az arcokat lehet látni, nagyon kevesen vannak: játékosok, személyzet, három vagy négy biztonsági őr, egy szakács és nagyon kevés más ember.”

Bravo szerint a Manchester City épp ellenkezője az FC Barcelonának: „Belsőleg is egy óriási klub. Az erőforrások szintjén korlátlanok a lehetőségei: emberek vannak az uszodában, az öltözőben, az orvosi részlegben... Nem fukarkodnak sem az erőforrásokat, sem a személyzetet illetően annak érdekében, hogy a játékos a lehető legjobb körülmények között tudjon fejlődni és ne aggódjon semmi miatt” – fogalmazott a 41 éves kapus, aki hivatalosan még nem jelentette be visszavonulását, jelenleg szabadon igazolható játékosként tarják nyilván az átigazolási piacon.

Némileg megerősítik Bravo szavait a katalán klub háza tájáról érkező legújabb hírek is: a játékosok regisztrálása továbbra sem halad gördülékenyen az új idényre, ráadásul több játékos jövője is még mindig bizonytalan, annak ellenére is, hogy a hétvégén már a 2. forduló következik a bajnokságban. Szombaton viszont a Marca információja szerint legalább az biztossá vált, hogy Clément Lenglet elhagyja a katalán együttest és az Atlético Madrid labdarúgója lesz. A francia játékos a madridi lap szerint még ma (azaz szombaton) átesik a kötelező orvosi vizsgálaton, és egy idényre kölcsönbe kerül az Atléticóhoz.

Szombatra viszont egy határozottan rossz hírt is kaptak az FC Barcelona szurkolói: a csapat szerkezetében és játékában is meghatározó szerepet betöltő Andreas Christensen Achilles-íngyulladásban szenved, emiatt hetekig nem állhat Hansi Flick vezetőedző rendelkezésére. Hogy pontosan meddig nem számolhat vele a szakmai stáb, még nem tudni biztosan, de a Marca szerint minden jel arra utal, hogy csak a szeptemberi válogatott szünet után térhet vissza az edzésekhez.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik