A Rayo Vallecano egygólos baszkföldi győzelemmel kezdett a spanyol bajnokságban

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.18. 21:03
Sergio Camella (balra) második gólja eldöntötte a Real Sociedad elleni találkozót (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) első fordulójában a Rayo Vallecano egygólos győzelmet aratott a Real Sociedad vendégeként.

 

REAL SOCIEDAD–RAYO VALLECANO

Az előző idényt a hatodik helyen záró Real Sociedad 35 millióért eladta az Eb-n remeklő Robin Le Normand játékjogát az Atlético Madridnak. A beérkező összegből a baszkföldi csapat hármat is igazolt, Javi López be is került a kezdőbe, míg a Manchester Cityből érkező Sergio Gómez és a korábbi salzburgi Luka Sucic csak a kispadon kezdett a Rayo Vallecano elleni bajnokin.

A madridi együttes legutóbb 2015-ben nyert a Sociedad ellen, azóta 11 tétmérkőzésen ötször a baszkok győztek hat döntetlen mellett. Az első félidőben a hazaiak kilenc, a vendégek hat lövéssel próbálkoztak. A legnagyobb helyzet a Real Sociedad előtt adódott, de Benat Turrientes jobblábas lövését Dani Cardenas hárította a 18. percben.

A második játékrész közepén Abdul Mumin szerzett labdát a saját térfelén, megindult egészen a hazai tizenhatosig, ott a ghánai Jorge De Frutosnak passzolt, aki egy csel után felvarrta a labdát a bal felső sarokba, vezetést szerezve a Rayo Vallecanónak (0–1).

Hiába próbált egyenlíteni a Real Sociedad, a következő gólt is a vendégek szerezték: a felfutó védők helyén Sergio Camello ugrott ki, és a bal alsó sarokba gurított. Az 1–2-es végeredményt a csereként beálló Martín Zubimendi állította be a 98. percben. 1–2

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Real Sociedad–Rayo Vallecano 1–2 (Zubimendi 90+8., ill. De Frutos 67., Camello 84.)
Mallorca–Real Madrid 1–1 (Muriqi 53., ill. Rodrygo 13.)
Kiállítva: Mendy (90+7. – Real Madrid)

Augusztus 19., hétfő
19.00: Real Valladolid–Espanyol (Tv: Spíler2)
21.30: Villarreal–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Valencia–FC Barcelona 1–2 (Duro 44., ill. Lewandowski 45+5., 49. – a másodikat 11-esből)
Osasuna–Leganés 1–1 (J. Soriano 79. – öngól, ill. J. Cruz 22.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Celta Vigo–Alavés 2–1 (Swedberg 67., Iago Aspas 84., ill. Kike García 17.)
Las Palmas–Sevilla 2–2 (Nianzou 42. – öngól, Sandro Ramírez 71., ill. Álex Suárez 25. – öngól, J. Sánchez 61.)
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Athletic Bilbao–Getafe 1–1 (Sancet 27., ill. Uche 64.)
Real Betis–Girona 1–1 (Bartra 6., ill. Misehouy 72.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik