La Liga: kétszer is vezetett, mégsem tudta legyőzni a Las Palmast a Sevilla

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 23:31
2015 óta először nyert az 1. fordulóban a Celta Vigo (Fotó: Getty Images)
Az Alavés a Celta Vigo elleni idegenbeli 2–1-es vereséggel kezdte a 2024–2025-ös idényt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a La Ligában. A pénteki játéknap másik mérkőzésén a Sevilla hiába vezetett kétszer is, csak egy pontot hozott el a Las Palmas otthonából.

A vigóiak számára finoman fogalmazva sem indult jól a találkozó, ugyanis a mérkőzés elején Iago Aspas hosszas videózás után úszta csak meg a piros lapot, miután bal karjával tarkón ütötte ellenfelét.

Az egyébként kiegyenlített mérkőzésen az Alavés Antonio Blanco bal oldali beadása után Kike García fejesével már a 17. percben megszerezte a vezetést, de ezután a vendéglátó is próbált magasabb fokozatba kapcsolni. Ennek eredményeként a szünet előtt épp Iago Aspas egyenlített volna egy bal oldali akció végén a második hullámban érkezve, de hosszas videózás után érvénytelenítették a találatot.

A második félidőben mindkét csapatnak akadtak nagy helyzetei. A Celta a 67. percben tudta megtörni a jeget, amikor a csereként beállt Williot Swedberg jobb külsővel elvállalt lökete talált utat a vendégek kapujába. Ez pedig egyszerre pörgette fel és nyugtatta meg a hazaiakat, akik a 84. percben tudtak fordítani, amikor megint Swedberg volt az egyik főszereplő: tökéletes ütemben ugratta ki Iago Aspast, aki nem hibázta el ziccerét.

A Celtának a 2–1-es sikerrel megtört 2015 óta tartó rossz sorozata, ugyanis a Levante elleni 2–1-es siker óta megvívott nyolc első fordulós mérkőzése közül egyet sem tudott megnyerni (három döntetlen, öt vereség).


Egyenlő erők küzdelmét hozta a Sevilla Las Palmas elleni vendégjátéka, melyet a hazaiak kezdtek valamivel jobban. Bár a vendégek is becsülettel próbálkoztak, nyolc kapura lövésük közül csak egy találta el azt, miközben a Kanári-szigetekiek kevesebb lehetőségből nagyobb veszélyt okoztak.

A vezetést mégis a Sevilla szerezte meg, amikor Adria Pedrosa a saját térfélen szerzett labdával robogott egészen az ellenfél alapvonaláig, lapos beadásába rendkívül szerencsétlenül ért bele a Las Palmas védője, Álex Suárez, akiről a saját kapujába került a labda.

A Las Palmas nyomott a szünetig, s a 42. percben ugyancsak egy öngóllal tudott egyenlíteni, amikor egy jobb oldali beadás Tanguy Nianzouról került a Sevilla kapujába. 1–1

A második félidőben rákapcsoltak a csapatok, s mindkét kapu előtt bőven adódtak lehetőségek. Előbb a Sevilla tudta ezt kihasználni, s egy újabb villámgyors akció végén Juanlu Sánchez góljával ismét vezetett a 61. percben.

A Las Palmasnak azonban volt válasza, s tíz perccel később egy ragyogó kiugratás végén Sandro Ramírez egyenlített. 

A hajrá is tartogatott helyzeteket, mindkét csapatnak megvolt az esélye a három pont megszerzésére, ehelyett igazságosan megosztoztak a pontokon a felek.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
Celta Vigo–Alavés 2–1 (Swedberg 67., Iago Aspas 84., ill. Kike García 17.)
Las Palmas–Sevilla 2–2 (Nianzou 42. – öngól, Sandro Ramírez 71., ill. Álex Suárez 25. – öngól, J. Sánchez 61.)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Athletic Bilbao–Getafe 1–1 (Sancet 27., ill. Uche 64.)
Real Betis–Girona 1–1 (Bartra 6., ill. Misehouy 72.)

Augusztus 17., szombat
19.00: Osasuna–Leganés (Tv: Spíler2)
21.30: Valencia–FC Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Augusztus 18., vasárnap
19.00: Real Sociedad–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
21.30: Mallorca–Real Madrid (Tv: Spíler2)
Augusztus 19., hétfő
19.00: Real Valladolid–Espanyol (Tv: Spíler2)
21.30: Villarreal–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik