Nagyon küzdött a Las Palmas, de alulmaradt a Villarreal otthonában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.30. 23:00
Ilias Akhomach gratulál az első gól szerzőjének, Nicolas Pépének (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójának záró mérkőzésén a Villarreal 3–1-es győzelmet aratott az El Madrigalban a Las Palmas felett.

Elég könnyen meg tudta bontani ellenfele védelmét a Villarreal, mégis a Las Palmas előtt adódott az első két nagy helyzet, de Fábio Silva mellé lőtt, Oliver McBurnie fejesét pedig bravúrral védte Diego Conde. A hazai játékosok tudománya sokáig elfogyott a tizenhatoshoz érve, ám a félidő vége felé már jöttek a helyzetek, azonban Sergi Cardona lövésénél lábbal, Ilias Akhomach kísérleténél kézzel hárított Dinko Horkas. A 45. percben viszont Nicolas Pépé lövésénél már senki sem tudott a vendégek részéről menteni.

Izgalmasan indult a második félidő, Adnan Januzaj külsővel ugratta ki Silvát, aki az őrzője és a kapus fölött is átlöbbölte a labdát, amely így a kapuba hullott. Két percen belül visszavehette volna a vezetést a „sárga tengeralattjáró”, miután Álex Munoz röviden fejelte haza a labdát, Pépé eltolta a kapus mellett, Horkas pedig letarolta a támadót. A tizenegyest Álex Baena végezte el, de a félmagas lövést Horkas a lécre tolta. Aztán a Las Palmas járt közel a gólhoz, Januzaj lövése azonban levágódott a lécről.

Nagyon nyomott a Villarreal, ám hősiesen védekezett a Gran Canaria-i csapat, mindig volt egy védő, amelyik belelépett vagy -vetődött a lövésbe. Sokszor szerencséjük is volt a vendégeknek: úgy tűnt, nem kapott meg egy tizenegyest a hazai együttes, illetve a 76. percben Eric Bailly fejese behullott volna a kapuba, csakhogy a lesen tartózkodó Thierno Barry a gólvonal előtt beleért a labdába, így a játékvezető jogosan nem adta meg a találatot.

A 84. percre elfogyott a mázli, Barry javította iménti hibáját, és a hálóba fejelt – elsőre az asszisztens lest intett, ám a VAR segítségével megszületett a helyes ítélet: érvényes a gól. Baena is helyrehozta a korábbi malőrt, ugyanis egy kontra végén laposan a jobb alsóba lőtt a ráadás legvégén. Nagyot küzdött az egész mérkőzésen a sereghajtó, a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Las Palmas, de pont nélkül maradt a harmadik helyre fellépő Villarreal otthonában. 3–1

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Villarreal–Las Palmas 3–1 (Pépé 45., T. Barry 84., Baena 90+7., ill. F. Silva 47.)
Korábban
Atlético Madrid–Real Madrid 1–1 (Á. Correa 90+5., ill. Militao 64.)
Kiállítva: M. Llorente (90+8., Atlético)
Betis–Espanyol 1–0 (Lo Celso 85.)
Celta Vigo–Girona 1–1 (Aspas 81., ill. Y. Herrera 39.)
Athletic Bilbao–Sevilla 1–1 (Jauregizar 36., ill. Padilla 90+3. – öngól)
Kiállítva: Agirrezabala (82., Bilbao)
Osasuna–Barcelona 4–2 (Budimir 18., 72. – a másodikat 11-esből, Zaragoza 28., Bretones 85., ill. P. Víctor 53., Yamal 90.)
Rayo Vallecano–Leganés 1–1 (Camello 8., ill. J. Cruz 55.)
Real Sociedad–Valencia 3–0 (Kubo 8., Óskarsson 80., 90+3.)
Getafe–Alavés 2–0 (Arambarri 42., Milla 57.)
Real Valladolid–Mallorca 1–2 (I. Sánchez 90+4., ill. Larin 59., Valery 83.)

   
  1. Barcelona

8

7

1

25–9

+16

21

  2. Real Madrid

8

5

3

17–6

+11

18

  3. Villarreal

8

5

2

1

17–15

+2

17

  4. Atlético Madrid

8

4

4

12–4

+8

16

  5. Athletic Bilbao

8

4

2

2

12–8

+4

14

  6. Mallorca

8

4

2

2

8–6

+2

14

  7. Osasuna

8

4

2

2

12–13

–1

14

  8. Betis

8

3

3

2

8–7

+1

12

  9. Rayo Vallecano

8

2

4

2

9–8

+1

10

10. Celta Vigo

8

3

1

4

15–15

0

10

11. Alaves

8

3

1

4

11–12

–1

10

12. Girona

8

2

3

3

9–11

–2

9

13. Sevilla

8

2

3

3

8–10

–2

9

14. Real Sociedad

8

2

2

4

6–7

–1

8

15. Getafe

8

1

4

3

5–6

–1

7

16. Leganes

8

1

4

3

5–9

–4

7

17. Espanyol

8

2

1

5

7–12

–5

7

18. Valencia

8

1

2

5

5–13

–8

5

19. Valladolid

8

1

2

5

4–17

–13

5

20. Las Palmas

8

3

5

9–16

–7

3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik