Idén is lecsapott a Barbastro, ezúttal az Espanyolt verték ki a Király-kupából

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.03. 23:15
Hiába dominált az Espanyolt, a gólokat a Barbastro rúgta (Fotó: Marca)
Egy kivételtől eltekintve minden élvonalbeli csapat továbbjutott a spanyol Király-kupa keddi játéknapján.

A spanyol labdarúgás szerelmesei körében ismerős lehet az UD Barbastro együttese: a negyedosztályban érdekelt aragóniai kiscsapat az előző évadban az akkor még élvonalbeil Almeríát búcsúztatta a Király-kupában, majd a legjobb 32 között a Barcelonát is alaposan megizzasztotta. A piros-fehér mezben játszó Barbastro idén is ott lesz a kupasorozat legjobb 32 csapata között, miután a mérkőzést végigtámadó Espanyol orra alá tört borsot. A mérkőzés egyik hőse a hazai kapus, Arnau Fábrega volt, aki „kivédte a katalánok szemét”, a másik főszereplő pedig Sito Barrera, aki előbb tizenegyesből, majd akcióból is eredményes volt, s góljaival továbbjuttatta csapatát.

A Real Valladolid kétgólos előnyt szórakozott el az ugyancsak negyedosztályú Real Ávila vendégeként, de a hosszabbításban felőrölte ellenfelét, s ha nehezen is, de továbbjutott. A Celta Vigo tartalékos felállásban is átgázolt a Salamancán, s hét gólt gurított a kiscsapat kapujába. Végül, de nem utolsósorban a a Las Palmas Oliver McBurnie révén a szünet után került előnybe a barcelonai CE Europa vendégeként, de a katalán kiscsapat néhány perccel később egalizálni tudott. A Las Palmas skót légiósa viszont másodszor is eredményes volt, s ez elégnek bizonyult a győzelemhez.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT (AZ ELSŐ OSZTÁLYÚ CSAPATOK MECCSEI)
Real Ávila (IV)–Valladolid 2–4 – hosszabbítással
Barbastro (IV)–Espanyol 2–0
Salamanca UDS (IV)–Celta Vigo 0–7
CE Europa (IV)–Las Palmas 1–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik