Most Ronald Araújo miatt áll a bál a Barcánál… Nem akar játszani a Real Madrid elleni Szuperkupa-döntőben!

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.12. 09:02
Ronald Araújo hamarosan alighanem lezárja barcelonai pályafutását – nem akar játszani a Real Madrid elleni Szuperkupa-döntőben, és már a Juventus jár a fejében (Fotó: Getty Images)
A jelek szerint a nyugalom képtelen beköltözni a Barcelona öltözőjébe, a Dani Olmo-ügy után máris itt a Ronald Araújo-eset. Az uruguayi védő már a Real Madrid elleni Szuperkupa-döntőben (kezdés: 20.00, élőben az NSO-n) sem akar játszani.

Az első el Clásicót rendezik meg 2025-ben: vasárnap a szaúdi Dzsiddában a spanyol Szuperkupáért csap össze a Real Madrid és az FC Barcelona, és mondhatni, a hagyománynak megfelelően óriási a felfordulás mindkét klub háza táján.

Elsősorban a Barcelona körül csapkodnak a hullámok, a legnagyobb intenzitással továbbra is a Dani Olmo-ügy miatt, igaz, most már fejleménnyel megspékelve. Mint ismeretes, a katalán klubnak a Spanyol Nemzeti Sporttanács adott ideiglenes engedélyt arra, hogy január elseje után is regisztrálhassa a játékost (és a szintén nyáron igazolt Pau Víctort), felülírva a liga és a labdarúgó-szövetség tiltó határozatát. A komplett élvonal azonnal nekiugrott a Barcának, amely a Real Madrid elleni meccsen már pályára is küldheti Olmót, ráadásul a pénzügyi nehézségek – amelyeket az új Camp Nou egyik VIP-páholyának értékesítésével sikerült némileg csillapítani – távolról sem szűntek meg, és a klubnak gyorsan újabb forrásokhoz kell jutnia. Így fordulhatott elő, hogy a Szuperkupa döntője előtt a katalánok egyik meghatározó játékosának a jövője szinte fontosabbá vált, mint maga a mérkőzés.

Több spanyol orgánum is beszámolt arról, hogy Hans-Dieter Flick vezetőedző szeme kikerekedett a szombati sajtótájékoztatón, mert váratlanul üzenet érkezett a telefonjára az egyik segédjétől, Arnau Blancótól a következő szöveggel:  „Mester, Araújo és Raphinha beszélni akar veled.”      Flick pontosan tudta, hogy az uruguayi védő helyzete egy ideje kérdéses a csapatnál, és voltaképpen a brazil légiós sincs bebetonozva, de arra nem számított, hogy előbbi a vasárnapi el Clásico előtt dobja le a bombát.

Joan Fontes katalán újságíró ugyanis azt is megírta, hogy Ronald Araújo időközben összehívta a Barca csapatkapitányait, és elmondta nekik, semmiképpen sem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, szeretné elfogadni a Juventus ajánlatát, majd Flickkel közölte, nem áll szándékában játszani a Real Madrid ellen. Érdekes kötélhúzásnak néznek elébe az érintettek, mert az FC Barcelona korábban már jelezte a Juventusnak, hogy hetvenmillió euró alatt tegyenek le Araújóról – akinek a kivásárlási ára egyébként egymilliárd (!) euró –, a fejlemények tükrében viszont könnyen lehet, hogy Joan Laporta klubelnök kénytelen lesz engedni az árból.

A hangulat tehát kellőképpen feszült a csúcsrangadó előtt a Barcelona öltözőjében, Flick ráadásul megint lehordta a társaságot a notórius késések miatt, így leginkább abban bízhatnak a katalánok, hogy a túloldalon sem honol tökéletes nyugalom. A királyi gárdánál az egyébként a klubhoz ezer szállal kötődő As borzolta a kedélyeket, a lap ugyanis interjút készített a szaúdi labdarúgóliga vezérigazgatójával, aki leszögezte, hogy Vinícius Júnior a királyságban köthet ki.

„A klubjaink rendelkeznek minden szükséges eszközzel, hogy idevonzzák és fejlesszék a hozzá hasonló tehetségeket. Most kivárunk, és meglátjuk, mit hoz a jövő” – jelentette ki Omar Mugarbel a Real Madrid brazil légiósával kapcsolatban, és azt is hozzátette, hogy szemben Kínával, Szaúd-Arábiában aligha durran ki a futball-lufi.

SPANYOL SZUPERKUPA
DÖNTŐ, DZSIDDA
20.00: FC Barcelona–Real Madrid – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik