A Real Madrid nyolc sárga lapot kapott a mérkőzésen, ebből Sergio Ramos kettőt, ami a védő 13. kiállításához vezetett a blancók mezében. Mondani sem kell, ennél kevesebb – és kevésbé jogos – tényező is szolgáltatott már remek alapot José Mourinhónak és madridiaknak a találkozó utáni összegzés megfogalmazásához.
„Több játékosom azt mondta az öltözőben, úgy érzik, lehetetlen volt itt nyerni. Kérdezzék meg őket!” – nyilatkozta Mourinho nyilvánvalóan a bíróra utalva, ugyanakkor nyíltan nem volt hajlandó kritizálni Teixeira Vitienest. „Nem fogok a játékvezetőről beszélni” – szögezte le szakember.
A portugál edzőnél a találkozó után rákérdeztek, nem követett-e el taktikai hibát az összecsapáson. „Nem – válaszolt Mourinho. – Jó meccset játszottunk, sőt a labdarúgóim nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Azzal a céllal jöttünk ide, hogy nyerjünk. Tudtuk, hogy hátrányban vagyunk, de motiváltak voltunk, ezért győzni akartunk.”
A portugál szerint a Camp Nouban a látogatók rendszerint nem esnek egyenlő elbírálás alá a hazaiakkal. „A Chelsea-vel, az Interrel és a Madriddal is játszottam már itt néhány alkalommal, és ebben nincs semmi új. Gratulálok a Barcelonának a Bernabéuban elért eredményhez, de nem a továbbjutáshoz.”
Álvaro Arbeola is elsősorban a játékvezetői működésben látta a különbséget a két csapat között. „Sokkal jobbak voltunk a Barcelonánál, sok lehetőségünk volt a gólszerzésre, de a bíró kezéből kicsúszott a mérkőzés az apró részletek miatt. Sokkal jobb lett volna, ha a lapok egyformán oszlanak meg.”
A madridiak feszültsége a találkozó után leginkább Iker Casillason érződött, aki állítólag az alábbi mondatot vágta a bíró fejéhez a Camp Nou folyosóján: „Teixeira, most menj ki, és partizz a barcásokkal!”
A kapus – aki egyébként a találkozón többször védelmébe vette a bírót – később nem tagadta az incidenst, de a Marcának már sokkal higgadtabban értékelt. „Ez még a mérkőzés hevében történt. Erőtlennek érzed magad, amikor látod a másik felet. Én is sárga lapot kaptam, amikor megpróbáltam szétválasztani a játékosokat az első félidőben. Madrid ugyanakkor büszke lehet erre a csapatra. A folytatásban a további két sorozatra kell koncentrálnunk” – mondta a kapuvédő.
A barcelonai összecsapás áldozatokkal járt a katalánok számára: Andrés Iniesta és Alexis Sánchez is megsérült a mérkőzésen. Iniestát már a 29. percben le kellett cserélni, a Barcelona honlapjának beszámolója szerint kisebb izomszakadás van a bal combjában, ma további vizsgálatok várnak rá. Sáncheznek a vállával akadt gondja, várhatóan 1-2 hétig lesz harcképtelen. |
Gerard Piqué, a katalánok játékosa szerint ugyanakkor a Real csupán a szerencsének köszönheti, hogy megúszta újabb piros lap nélkül. „A játékvezető több hibát is elkövetett, de tudása legjavát próbálta nyújtani. Diarra szabálytalansága egyértelmű kiállítás volt.”
Pep Guardiola kikerülte a játékvezetőre vonatkozó kérdéseket, és csak a két csapat teljesítményéről nyilatkozott. „A Real Madrid nagyszerű csapat, így ez a továbbjutás nagy érdemünk. A madridiak jól játszottak, de a száznyolcvan perc alapján megérdemeltük a továbbjutást. Ellenfelünk itt nyomás nélkül játszhatott, mert tisztában volt vele: nincsen már veszítenivalója. Minden egyes alkalommal, amikor játszunk vele, egyre nehezebb legyőzni a Realt, ezért nagyon boldogok vagyunk.”
A mérkőzés egyik nyerőemberének Dani Alves bizonyult, aki hatalmas bombagóljával gyakorlatilag eldöntötte a párharcot – persze ez csak utólag lett nyilvánvaló. „Tudtuk, hogy az utolsó pillanatig szenvednünk kell. A Real Madrid mai játéka rengeteg gondot okozott számunkra, többször gyakoroltak ránk nagy nyomást. Remekül játszottak, szorosan zártak, és nagyon megnehezítették a támadásainkat. A legfontosabb, hogy továbbjutottunk. Tudtuk, hogy két mérkőzésen dől el a párharc, és a madridi siker még kevés hozzá.”
A Real Madrid a legutóbbi 14 el clásicóból csupán egyet nyert meg. A Barcelona az elődöntőben a Valencia–Levante párharc győztesével találkozik (az első mérkőzés: 4–1 a Valenciának).
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ |
FC BARCELONA–REAL MADRID 2–2 (2–0) |
Barcelona, Camp Nou. Vezette: Teixeira Vitienes |
BARCELONA: Pinto – Alves, Piqué, Puyol, Abidal – Xavi, Busquets, Iniesta (Pedro, 30.) – Sánchez (Mascherano 79.), Messi, Fabregas (Thiago Alcántara, 70.). Vezetőedző: Josep Guardiola |
REAL MADRID: Casillas – Arbeloa, Pepe, Ramos, Coentrao – L. Diarra (Granero, 52.), Xabi Alonso – Kaká (Callejón, 61.), Özil, C. Ronaldo – Higuaín (Benzema, 61.). Vezetőedző: José Mourinho |
Gólszerző: Pedro 43., Alves 45. ill. C. Ronaldo 68., Benzema 72. |
Továbbjutott: a Barcelona, 4–3-as összesítéssel |