La Liga: megszülettek az idény első Barca-góljai, jött is a 3 pont

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.08.20. 21:41
null
Pedri és az előkészítő Ilkay Gündogan az első barcelonai gólt ünnepli (Fotó: Getty Images)
A Barcelona hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Cádizt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

Sokáig úgy tűnt, hogy a bajnokságot a Getafe elleni 0–0-s döntetlennel kezdő Barcelona a második forduló után is gól nélkül marad – sőt a Cádiz egy-két veszélyes ellencsapása nyomán könnyen előfordulhatott volna, hogy a címvédő ezúttal pontot sem szerez.

De aztán elérkezett a 82. perc, és az addig csak kapufáig jutó Barca megszerezte a győzelemhez vezető első gólt: Ilkay Gündogan ugratta ki finom passzal Pedrit, aki estében a kivetődő kapus alatt a hálóba lőtt, 1–0.

A végjátékban Ferran Torres biztossá tette a barcelonai győzelmet: Marc-André ter Stegen hosszú előreívelése után Robert Lewandowski továbbfejelte a labdát, a nem sokkal korábban becserélt támadó középen kapura tört, és higgadt ballábas lövéssel fejezte be az akciót, 2–0.

Egy kis stat: Pedri a tizedik bajnoki gólját szerezte Xavi vezetőedzői kinevezése óta, ráadásul a többségét, hetet, nagyon fontos pillanatban, 0–0-s állásnál. (Opta)

A Girona fölényes győzelmének főszereplője Cristhian Stuani volt: duplája révén az uruguayi lett a katalán csapat első olyan labdarúgója, aki 50 gól fölé jutott a spanyol élvonalban. Az 51-nél járó Stuani szerezte a Girona spanyol élvonalbeli góljainak (149) nagyjából egyharmadát, 34 százalékát – nem akármilyen részesedés!

A késő esti mérkőzés első félidejében az Atlético Madrid egyszer sem lőtt a Betis kapujára – ilyesmi ötödször fordult elő bajnoki meccsen azóta, hogy Diego Simeone a csapat edzője –, és bár a másodikra valamelyest változott a játék képe, gól sem itt, sem ott nem született. Ebben persze a hazaiak is ludasak, akiknek 14 lövéséből/fejeséből egy sem találta el a kaput…

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Barcelona–Cádiz 2–0
(Pedri 82., Ferran Torres 90+4.)
Girona–Getafe 3–0 (Yangel Herrera 12., Stuani 55., 65.)
Real Betis–Atlético Madrid 0–0

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA, EREDMÉNYEI
Hétfő
19.00:
Alavés–Sevilla (Tv: Spíler2)
21.00: Granada–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
Pénteken játszották

Mallorca–Villarreal 0–1 (Gerard Moreno 62.)
Valencia–Las Palmas 1–0 (Pepelu 74. – 11-esből)
Szombaton játszották
Almería–Real Madrid 1–3
(Arribas 3., ill. Bellingham 19., 60., Vinícius Júnior 73.)
Osasuna–Athletic Bilbao 0–2 (I. Williams 11., Guruzeta 20.)
Real Sociedad–Celta Vigo 1–1 (Barrenetxe 22., ill. Mingueza 90+4.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 2 2 5–1 +4 6
2. Valencia 2 2 3–1 +2 6
3. Girona 2 1 1 4–1 +3 4
4. Atlético Madrid 2 1 1 3–1 +2 4
5. Barcelona 2 1 1 2–0 +2 4
6. Betis 2 1 1 2–1 +1 4
7. Rayo Vallecano 1 1 2–0 +2 3
8. Villarreal 2 1 1 2–2 0 3
Osasuna 2 1 1 2–2 0 3
Athletic Bilbao 2 1 1 2–2 0 3
11. Cádiz 2 1 1 1–2 –1 3
12. Real Sociedad 2 2 2–2 0 2
13. Mallorca 2 1 1 1–2 –1 1
13. Las Palmas 2 1 1 1–2 –1 1
15. Celta Vigo 2 1 1 1–3 –2 1
16. Getafe 2 1 1 0–3 –3 1
17. Sevilla 1 1 1–2 –1 0
18. Alaves 1 1 0–1 –1 0
19. Granada 1 1 1–3 –2 0
20. Almería 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: Real Madrid–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
4 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
15 órája

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 21:32

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24
Ezek is érdekelhetik