Real Madrid: az exklubelnök szerint jövőre Mourinho lesz a vezetőedző

Vágólapra másolva!
2019.03.01. 11:15
null
Visszatér Madridba José Mourinho? (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid korábbi elnöke, Ramón Calderón szerint a következő szezonban a Manchester United decemberben menesztett edzője, José Mourinho veheti át a csapat irányítását.

 

A korábbi elnök közösségi oldalán ezt írta: „Van egy olyan érzésem, vagy talán kicsit több is annál, hogy José Mourinho lesz ott a Real Madrid kispadján a következő szezonban.”

A portugál szakember 2010 és 2013 között volt a Real Madrid vezetőedzője, és nyert egy bajnoki címet, illetve egy Király-kupát.

Mourinhót decemberben menesztették a Manchester Unitedtől, ahol nagyjából két és fél évig volt a klub menedzsere. Az 56 éves tréner sajtóhírek szerint már Portugáliából és Olaszországból is kapott megkereséseket, ám elutasította azokat. Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy egy empatikus és ambiciózus klubnál dolgozna szívesen.

Legfrissebb hírek

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
8 órája

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
10 órája

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
12 órája

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
18 órája

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Nikitschert lecserélték, a Valladolidnak be kellett érnie a döntetlennel

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 23:02
Ezek is érdekelhetik