Filkor Attila: Inter, Arsenal, MU ... Milan

A 19 éves magyar középpályás addigi legnagyobb lehetőségét kapta meg azzal, hogy Roberto Mancini, a fekete-kékek vezetőedzője 2007 nyarán az Angliába utazók közé nevezte. Nem elég, hogy a remények szerint zsúfolásig megtelő stadionokban, a világ legcsodálatosabb „szentélyeiben" csillogtathatta tudását olyan együttesek ellen, mint a Valencia, az Arsenal, a Manchester United vagy az Aston Villa, széleskörű volt itthon a várakozás, hogy ha e sztáralakulatok ellen megállja a helyét, talán végleg a felnőttgárda tagjai közé kerülhet.

A négycsapatos Emirates-kupán a házigazdán kívül a Valencia, az Inter és a Paris Saint-Germain vett részt. A nyitó meccsen az Arsenal 60 432 néző befogadására alkalmas arénájában a spanyol bajnokság előző szezonjának negyedik helyezettjével találkozott az Inter.

 „Ha tízpercnyi lehetőséget kapok, az már elég lenne a boldogsághoz – beszélt „igényeiről" Filkor Attila. – Ilyen neves csapatok ellen fantasztikus érzés lesz akár csak egy rövid időre is a pályára lépni. Elmondhatatlanul örülök, hogy itt lehetek az együttessel. Óriási lehetőség ez számomra, hiszen ha Angliában jól megy a játék, jelentős lépést tehetek afelé, hogy később a bajnokságban is számítson rám Roberto Mancini."

Az Internazionale vezetőedzője előző ősszel ismerkedett meg Filkor nevével, miután az akkor még 18 esztendős, augusztusban igazolt magyar középpályás néhány hét alatt kitűnt játékával a tartalékgárdából, a Primaverából. A korábbi 36-szoros olasz válogatott csatár jól az eszébe véste a nevét, és az ősszel többször is meghívta tréningezni a nagycsapathoz, majd egy barátságos, valamint két Olasz Kupa-találkozón (a Messina ellen) is beküldte a hajrában néhány percre a fiatal futballistát. Sőt többször számított rá a bajnokikra nevezett bő keretben is – igaz, végül Serie A-mérkőzésen nem adott neki lehetőséget.

Ám mielőtt Filkor elbizonytalanodott volna, Mancini a nyári felkészülés során rögvest jelezte, a felnőttek között számol a magyar légióssal. Három előkészületi meccsen is pályára küldte, majd nevezte az Emirates-kupára. Londonban amúgy segítette a középpályás helyzetét, hogy az Angliában szereplő milánóiaktól hiányzott a Copa Américát megjáró dél-amerikai különítmény, az argentin Cambiasso, Crespo, Burdisso és Zanetti, a brazil Maicon, az uruguayi Recoba és a kolumbiai Córdoba.

Az Inter aztán nem tudott élni a lehetőséggel, hogy a pályán vegyen revánsot a Valenciával szembeni sérelmeiért: a Bajnokok Ligája-negyeddöntő kudarcáért és a márciusi mérkőzést kísérő David Navarro-ütésért (mint emlékezetes, tavasszal a hármas sípszót követően a két fél játékosai csúnyán összeverekedtek, miután a meccsen egyetlen percen sem futballozó valenciai labdarúgó melegítőben benyargalt a gyepre, és beverte Burdisso orrát, majd menekülőre fogta, ugyanis az interesek egy emberként kívántak elégtételt venni védőtársuk helybenhagyásáért). A végig alárendelt szerepben futballozó olaszok sima, 2–0-s vereséggel hagyták el az Emirates Stadiont – Filkor pedig bár bekerült a tizenkilenc nevezett játékos közé, ezúttal percnyi lehetőséget sem kapott.

Azt már Mancini mérkőzés előtti nyilatkozatából sejteni lehetett, hogy az ifjú magyarnak ezúttal nem szán majd főszerepet. Az edző ugyanis kijelentette, hogy mivel a korábbi felkészülési találkozók után Angliában már „igazi meccsek" következnek „igazi nézők" előtt, ő is azt a csapatot fogja szerepeltetni, amely a leginkább hasonlít az „igazi Interhez". Állítását némileg gyengítette, hogy a kezdők között végül több, a Primaverából „importált" játékos is helyet kapott, többek között Fatics, Filkor montenegrói szobatársa...

„Sajnálom, hogy nem állhattam be, de a mérkőzés így is fantasztikus élmény marad számomra – mondta a lefújás után légiósunk. – Ilyen gyönyörű pályát talán még sohasem láttam, kiváló gyep, csodálatos hangulat és természetesen telt ház fogadott bennünket. Már az is nagyszerű érzés volt, hogy a találkozó előtt és a szünetben hatvanezer ember előtt a pályán passzolgathattam a társaimmal."

Másnap, július 29-én azonban már teljes volt az ifjú magyar öröme, hiszen bekerült az Arsenal elleni kezdőcsapatba, azaz újabb „lépcsőfokra" léphetett fel a belső hierarchiában.

„Hátborzongató érzés volt ennyi néző előtt szerepelni az Emirates Stadionban – nyilatkozta Filkor Attila. – Nem sokkal az összecsapás előtt tudtam meg, hogy kezdő leszek, ki volt írva egy papírra a tizenegy bűvös név. El tudja képzelni, mennyire izgultam az elején? Aztán viszont teljesen feloldódtam, a végén pedig már minden percet élveztem. Nagyon boldog vagyok, hogy játszhattam az Arsenal ellen."

Bár az Inter szerezte meg a vezetést, végül 2–1-re kikapott az „ágyúsoktól", a holland Van Persie a 85. percben gyötörte be a hazaiak győztes gólját. Ettől függetlenül nem érhette kritika a magyar játékos teljesítményét, hiszen végig a pályán volt, a csapat honlapja szerint kitűnt a letámadásoknál, az olasz klub saját televíziós társaságának szakemberei pedig a lefújás után egyből őt rohanták meg, interjút kértek tőle – ez a figyelem általában az együttes legjobbjának dukál... Ennél is fontosabb, hogy a szűkszavúságáról híres Mancini is egyből gratulált a kilencven perc alatt nyújtott produkciójához.

„Nem panaszkodhatom, úgy érzem, jól ment a játék, két lehetőségem is volt arra, hogy gólpasszt adjak – újságolta lelkesen Filkor. – A második félidőben a jobb oldalon indultam meg, kitörtem a rám támadó védők gyűrűjéből, egészen az alapvonalig vezettem a labdát, majd középre adtam, de Suazo éppen lemaradt róla. Néhány perccel később szintén a jobb oldalról adtam be, Figo azonban az ötösről fölé fejelt. Nem volt könnyű mérkőzés, a szinte a legjobb felállásában szereplő Arsenal rendkívül gyorsan játszott. Bevallom őszintén, néha csak kerestem a labdát."

Ezzel az egész Inter így lehetett, mert 1 ponttal az utolsó helyen végzett a tornán. A különleges szabályok értelmében nem játszott mindenki mindenkivel, mégsem elődöntő és helyosztók szerepeltek a programban, hanem pontokat gyűjtöttek a csapatok a két-két mérkőzésük alatt. A győzelemért 3, a döntetlenért a szokott módon 1 egység járt, de extraként minden szerzett gólért is kaptak további 1-1 pontot. Más kérdés, hogy kettőből kettő kudarccal a milánóiak mindenképp sereghajtók lettek volna – igaz, a legkönnyebbnek tűnő riválissal, a PSG-vel nem találkozhattak.

Persze számunka a lényeg az volt, hogy Filkor Attila londoni teljesítménye nem maradt visszhang nélkül: a második mérkőzés után Massimo Moratti klubelnök külön megdicsérte. Azon a nyáron ezen a tornán látta először játszani csapatát a presidente, akinek a fiaskóért némi kárpótlásul szolgálhatott talán, hogy a VIP-páholyban helyet foglaló „nagyfőnök" az olasz középpálya jobb oldalán egy tehetséges ifjút látott le-föl nyargalni.

„A magyar játékos kifejezetten jó teljesítményt nyújtott, örülök neki, hogy helyet kapott a csapatban. Támogatom, hogy a fiataloknak egyre több szerep jusson, boldog vagyok, hogy a Primavera-bajnokcsapatból néhányan már beépültek az első keretbe. Azonban azt sem árt megjegyezni, hogy ezeknek a labdarúgóknak még fejlődniük kell, hogy valóban alapemberei lehessenek az együttesnek."

„A többi Primavera-futballistához hasonlóan Filkor Attilát is megdicsérte Roberto Mancini – mondta a Nemzeti Sportnak a La Gazzetta dello Sport helyszínről tudósító munkatársa, Andrea Elefante, aki a tízes skálán a becsülendő hatos osztályzatot adta a magyarnak. – Szerintem is jól játszott, vállalta az ütközéseket, nem látszott rajta, hogy megilletődött lenne. Noha az első percekben még kereste a helyét, később egyre inkább belelendült. Jelentős kihívás volt számára, hogy olyan csapatban kellett megállnia a helyét, amelyben rajta kívül is több fiatal szerepelt, tehát nem képviselt akkora játékerőt, mint a legjobbjaival felálló Arsenal."

A következő erőpróbán, immár Londont elhagyva Filkor negyedórát játszott a világ egyik legpatinásabb stadionjában a földkerekség egyik legjobb gárdája ellen. A Manchester United elleni 3–2-es győzelem után a 19 éves játékos egyebek mellett a következőket nyilatkozta az NS-nek:

„Minden magyar srácnak azt kívánom, élje át azt az élményt, amelyet én megtapasztaltam az Old Traffordon, hetvenháromezer néző előtt. Ezért érdemes éveken át keményen edzeni, ezért érdemes szenvedni. Szenzációs érzés volt pályára lépni, sohasem felejtem el azt a tizenöt percet. Amikor korábban az utánpótlás-válogatottal részt vettünk egy stadiontúrán az üres arénában, nem hittem volna, hogy így térek vissza ide. Varázslatos volt a légkör, még most is bizsereg a hátam, ha eszembe jutnak azok a pillanatok.

Mivel most játszottunk először az új szerelésünkben, úgy döntöttem, ezúttal nem cserélek mezt senkivel a lefújás után, inkább a sajátomat teszem el emlékbe. A manchesteriek közül egyébként Cristiano Ronaldóval akadt egy érdekes különcsatám. Láttam, már akkor vigyorog, amikor a pályára lépek, a játékban pedig rögtön az első találkozásunk alkalmával ki akart osztani egy kötényt, csak hogy megmutassa, ki az úr a háznál. Amire nagyon büszke vagyok: nem jött össze a csel..."

Arról, hogy az Arsenal elleni kilencven – plusz az MU elleni tizenöt – perc (a játékos a szigetországi felkészülés záró felvonásán, az Aston Villa ellen már nem kapott szerepet) mennyit nyomhat a latban, amikor Mancini augusztus végén kihirdeti a keretet az első bajnoki előtt, meglehetősen szkeptikusan nyilatkozott a fentebb már idézett újságíró. Nem kertelt, őszintén elmondta, nem sok esélyt lát arra, hogy Filkor Attila a szezon közben is a felnőttgárda stabil tagja legyen. Azt azonban biztatásul hozzátette, a 19 éves középpályás egyike azoknak a Primavera-játékosoknak, akiknek szereplését fokozott figyelemmel kíséri a szakvezető, és akiket rendszeresen meghív az első csapat edzéseire.

Kollégájához hasonló álláspontot fogalmazott meg a vasárnapi teljesítmény értékéről Luca Calamai, a La Gazzetta dello Sport másik labdarúgó-szakírója, aki Filkor Attila kilátásai kapcsán kijelentette: „Nem szabad összekeverni a nyári felkészülési mérkőzéseket a tétmeccsekkel, hosszú út áll még a magyar futballista előtt, amíg az Inter meghatározó játékosa lesz."

Az óvatosság jogos volt: bár az MTK-nevelésű labdarúgó augusztus folyamán még a Juventus és a Milan elleni gyakorló találkozókon is pályára léphetett, majd a színvonalas nyári munkájának (is) köszönhetően a hó végén remekelt az Olaszország elleni emlékezetes 3–1-es budapesti diadal során – és abban az évben még további négyszer, összesen hatszor szerepelt címeres mezben –, végül nem tudott megragadni a fekete-kékek felnőttjei között.

A télen kölcsönadták a másodosztályú Grossetónak, majd a következő idény előtt másfél évre a Sassuolónak, végül az elmúlt tavaszra egy harmadik Serie B-s kiscsapatnak, a Gallipolinak. Ezekben több-kevesebbet játszott, majd most néhány hete az Inter két, szintén ifjú társával együtt eladta a város másik patinás nagycsapatának, a Milannak. Hogy ott mi lesz vele, majd kiderül, de azt biztos, hogy Filkor Attila még mindig szem előtt van, és még mindig nagyon fiatal.

1957-ben e napon olvashattak az itthoni sportbarátok arról, hogy Dorothy Odam-Tylert, a 37 éves, kétgyermekes angol magasugrónőt hivatalosan értesítette a Nemzetközi Atlétikai szövetség (IAAF): 1939 májusában elért 166 centiméteres eredményét utólag világcsúcsként hitelesítették. Akkoriban ugyanis a rekordot a német Dora Ratjen tartotta, róla azonban a német szövetség már 1938 végén megállapította, hogy – nem jogosult női versenyeken indulni (kevésbé szemérmes megfogalmazással: az illető férfi volt). Ennek jegyében amúgy az Európa-bajnoki elsőségét is megsemmisítették, és az eredetileg második Csák Ibolya kapta utólag a címet. A világcsúcsjegyzékben azonban – az IAAF szerint a világháború közbejötte miatt – Ratjen eredményét csak ekkor, 1957-ben törölték. Így lett Tyler asszony 18 év után hivatalosan is rekorder, noha természetesen a lista élére kerülő egykori remek ugrását azóta már sokan – így ő maga is – túlszárnyalta...

1967-ben e napon (is) került sor a Népstadionban a magyar–brit atlétikai páros viadalra. Az első nap legkiemelkedőbb eredményét súlylökő klasszisunk, Varjú Vilmos érte el, aki 19.54 méteres kísérletével nem csupán a többiekre vert rá minimum 2.10 métert (ennyivel maradt le tőle a második helyezett), hanem a szovjet Eduard Guscsin friss Európa-csúcsát is tíz centire megközelítette. Az olimpiai bronzérmes (1964), kétszeres Európa-bajnok (1962, 1966) magyar dobó remek formáját jelezte az is, hogy az első kísérletnél történő kilépése után sorozatban ötször juttatta 19 méteren túlra a szert! Lapunk szerint (részben) azért ment ilyen jól Varjúnak, mert előzőleg fogadott a feleségével, hogy legalább 19.02-t fog lökni... A nemzetek közti válogatott erőpróbát végül a férfiaknál és a nőknél is a vendég britek nyerték meg.

1977-ben e napon jelent meg a hír lapunkban, miszerint Klaus Dibiasit, a háromszoros olimpiai bajnok toronyugró klasszist (aki már 1964-ben Tokióban második helyezett volt kedvenc számában, amelyet aztán 1976-ig uralt a nyári játékokon) nem sokkal korábban felkérte egy amerikai filmgyár, hogy játssza el Tarzan szerepét (amelyet a magyarországi származású ötkarikás úszóbajnok Johnny Weissmüller tett híressé a harmincas évek elején). Az Ausztriában született, ekkor 30 éves olasz sportoló azonban visszautasította az ajánlatot, mert mint mondta, nem volt hajlandó fákon ugrándozva állati hangokat hallatni – a csábító honorárium ellenére sem....

1987-ben e napon új világcsúcsot ért el gerelyhajításban a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Petra Felke, aki 78.90 méteres dobásával a brit Fatima Whitbread egy esztendővel korábbról származó 77.44 m-es rekordját szárnyalta túl Lipcsében az NDK 8. torna- és sportfesztiválján. A 28 éves keletnémet sportolónő – aki egy évvel később Potsdamban első nőként érte el a 80 méteres álomhatárt (amelyet kereken „eltalált"), majd néhány héttel utána olimpiai bajnok lett Szöulban – már korábban is volt világcsúcstartó: 1985-ben Schwerinben egyetlen napon kétszer is a világ addigi legjobbját érte el (most pedig ismét visszatért az örökrangsor élére).

1997-ben e napon Sávolt Attila újra igazolta jó formáját: néhány nappal bravúros tamperei tornagyőzelme után – amellyel ismét visszakerült a világranglistán az egyszer már megjárt „magaslatra", a 200. hely környékére – ragyogó eredménnyel kezdett Poznanban, a finnországihoz képest kétszeres (konkrétan: 150 ezer dollár) összdíjazású versenyen is: az első fordulóban könnyedén múlta felül a nála két évvel fiatalabb, de száz hellyel előrébb rangsorolt francia Sébastien Grosjeant, aki néhány esztendővel később négy Grand Slam-viadalon (három különböző borításon!) is az elődöntőig jutott, az ATP-rangsorban pedig egészen a 4. helyig kapaszkodott 2002 októberében. Nagyjából ugyanabban az időben, amikor Sávolt is karrierje csúcsára jutott: a magyar teniszező májusban 68. volt a listán. Ő 2004-ben vonult vissza, míg a DK-t is nyerő „gall" csak az idén tavasszal, 32 évesen.