Tornatanárnak hívták, de végül vb-re ment

A válogatottban dicsérték, a klubcsapatában viszont nem kellett. Pat Cortina szövetségi kapitány fontos láncszemnek tekintette, Jan Jasko ugyanakkor közölte, nem fér bele az elképzeléseibe. Érdekes kettősség...

Az emigráns magyar szülők fiaként Chicagóban nevelkedő, majd az NHL alatti ligákban (és kisebb részben a német Kemptenben) töltött esztendők után 2004-ben (Cortina ajánlásával) Székesfehérvárra érkező, a Kontinentális Kupában 2005-ben a Milano Vipers ellen felejthetetlenül fontos vezető gólt szerző Holéczy Rogerre nem volt szükség az Alba Volánnál, amely attól az évtől, 2007-től immár az osztrák profi liga, az EBEL küzdelmeire is készült. Az indok a termete volt – a szlovák tréner szerint a 172 centivel nem sokra menne a jóval erősebb sorozatban.

„Erre mit mondjak? Kezdjem sorolni azokat az alacsony hokisokat, akik az osztrák bajnokságnál erősebb sorozatokban sokra vitték?" – fogalmazott érezhetően amerikai akcentussal a magyarul remekül beszélő, az NS által Kaliforniában telefonvégre kapott 31 esztendős fiatalember.

Holéczy Roger mindazonáltal saját elmondása szerint cseppet sem szomorkodott, mert mint fogalmazott: „Jó lett volna még egy-két szezont lehúzni Magyarországon, különösen az osztrák ligában. De bevallom, sokat gondolkoztam a jégkorong utáni életen is. Most van egy lehetőségem, ha minden jól megy, az ősztől testnevelőként dolgozhatok Chicagóban."

Puff neki! Felhagyott volna a jégkoronggal? Amikor négy hónappal korábban még a ljubljanai vb-n harcolt nemzeti mezben az A-csoportba jutásért...

„Sok tehetséges fiatal vár a bevetésre, meg kell adni nekik a lehetőséget – reagált erre Holéczy Roger. – Nyilván minden más lenne, ha a szlovénokat megelőzve kiharcoljuk az A-csoportos tagságot, akkor biztosan kerestem volna egy másik magyar csapatot. Így azonban nem kopogtattam be sehova, és miután senki sem keresett, megbarátkoztam a gondolattal, hogy vége, elkezdem építgetni a civil életemet. Gyönyörű emlékekkel lettem gazdagabb Magyarországon, csodálatosan éreztem magam Székesfehérváron, sok barátot szereztem. A fiúknak azt üzenem, hogy hajtsanak tovább az álmaikért. Én leszek a legnagyobb szurkolójuk."

A Kanadából épp azokban a napokban Európába utazó, ekkoriban az Innsbruck edzéseit vezénylő Pat Cortina még nem tudott egyik kedvence döntéséről – Holéczy Roger maga akarta neki elmondani a fejleményeket. Nem titkolta, félt a leszúrástól...

Hogy mi hangzott el a beszélgetésük során, nem tudjuk, de a hokis sorsa később rendeződött – abban az értelemben mindenképpen, hogy mégsem akasztotta szögre a korcsolyáját. Igaz, eltelt még néhány hónap, mire visszatért – csak december közepén csatlakozott a svéd harmadik vonalban a kiesés ellen küzdő Gislavedhez, amely már csupán az alapszakasz utolsó három körében tudta bevetni, illetve természetesen utána a rájátszásban.

Holéczy a távoli „sokadosztályból” is bekerült a magyar válogatottba, és milyen jól járt vele: részese lehetett, amikor Szapporóban a mieink 2008-ban megnyerték a divízió 1-es vb egyik csoportját, s ezzel annyi év várakozás és próbálkozás után felkerültek a legfelső világbajnoki szintre! Hamarosan a klubkarrierjében is változás állt be, hiszen visszatért hazánkba, ahol a Bp. Stars együttesének tagja lett.

Már budapestiként járta meg tavaly a svájci „A-csoportos" vb-t (amikor többek között Szlovákia, Kanada és Fehéroroszország ellen is jégre lépett), majd a kiesést követően idén – újra Ljubljanában – a divízió 1-es tornát, ahol ezúttal ugyanúgy másodikat lettünk, mint három idénnyel korábban.

Lehet, hogy a chicagói srácok végül vesztettek (egy tanárt) a dolgok 2007-es kimenetelével, Holéczy viszont valószínűleg nem bánta, hogy így alakult...

1937-ben e napon fejeződött be a Császár uszodában a magyar szövetség kétnapos országok közötti viadala, amelyen legjobb „medencés" versenyzőink a svédekkel mérték össze erejüket, mindhárom sportágban (szinkronúszás még nem létezett). Vízilabdában az előző napon Budapest–Stockholm meccsre került sor, és ezt csak 3:1-re nyerték meg a házigazdák, ami némi aggodalmat okozott a csapat háza táján. A folytatásban viszont már helyreállt a világ rendje, és Magyarország válogatottja 13:1-re lemosta Svédországot (az összeállítás a mieinknél csupán két helyen, a vendégeknél viszont jóval nagyobb arányban azonos volt a korábbi, városközi mérkőzésével). Németh egymaga kilenc gólt dobott! A találkozó után kedves jelenet következett: a svéd pólósok félrehívták a 80. válogatottságát ünneplő Jameszt, és a svéd barátságot jelképező zabkenyeret adtak át neki dobozban... Ez mindenesetre sokkal örömtelibb eset volt, mint amikor a műugrók küzdelmében Hódy László dr. a harmadik gyakorlatánál (Auerbach-fejes rohammal) visszaesett a deszkára és alaposan felsértette az orrát. Bevitték az egészségügyi szobába, ahol kapott – egyúttal magának adott elsősegélyt, minthogy civilben orvos volt a foglakozása. A versenyt így sem folytathatta.

1957-ben e napon többek között arra emlékeztetett a Népsport, hogy nem sokkal korábban kellemetlen órákat élt át Budapesten Rudolf Szanwald, az osztrák labdarúgó-válogatott kapusa, ugyanis tetten érték, ahogy órákat csempészett Magyarországra. Ez annak kapcsán került szóba, hogy friss hírek szerint a bécsi oktatásügyi minisztérium összeállította azoknak az osztrák kerékpárosoknak a névsorát, akik 1956 vagy 1957 folyamán megfordultak Bulgáriában, ugyanis a balkáni szocialista országban kiderült, hogy Ausztriából 300 órát csempésztek be hozzájuk, és a tettesekről (addig) csupán annyit sikerült megtudniuk, hogy osztrák kerékpárosok voltak.  

1967-ben e napon érdekes eszmefuttatás jelent meg arról az NS-ben, hogy Amerika milyen lelkesedéssel tervezgeti az 1976-os olimpia megrendezését (akár mindkettőét, de legalább az egyiket). Ami miatt a tengerentúliak kiemelten fontosnak érezték pályázati szándékukat: az amerikai sport 1976-ban az ország függetlensége kikiáltásának 200 éves évfordulóját szerette volna így (is) megünnepelni. Érdeklődők bőven akadtak: eredetileg tízen is, de időközben a legnagyobb város, New York kiszállt, mert a polgármester szerint a metropolisznak nem volt pénze új sportlétesítmények építésére. A többi kilenc rivális viszont mind talált erős érveket önmaga mellett: Detroit kérését már hétszer(!) utasították vissza, Los Angelesben (az 1932-es játékok színhelyén) máris készen álltak a megfelelő létesítmények, Philadelphia az amerikai függetlenség szimbóluma, Washington „rendkívül sportszerető főváros", St. Louisban (az 1904-es olimpia városában) óriási építkezésekbe kezdtek, és így tovább (Chicago, Cleveland, Baltimore és San Francisco állt még sorba). Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága a következő esztendő elején aztán úgy döntött, hogy Los Angeles kandidálását továbbítja a NOB felé – azonban hiába a nagy felbuzdulás, végül a szomszédos Kanada, közelebbről Montreal adhatott otthont a nagy eseménynek, az USA (konkrétan Los Angeles) pedig további nyolc évet várhatott... (A téli rendezési jog elnyerésére kisebb esélyt láttak, hiszen 1972-ben a japán Szapporo volt soros, utána pedig Európa következett, de legközelebb, 1980-ban már Lake Placid lett a befutó.)

1987-ben e napon sikeresen mutatkozott be első nyugati csapatában Détári Lajos, aki a nyáron szerződött a Bp. Honvédtól az előző három idénybeli kiesési gondjait vele megoldani kívánó Eintrachthoz. A frankfurtiak az új Bundesliga-idény első fordulójában kétgólos hátrányba kerültek Kaiserslauternben, de sikerült egyenlíteniük, így a vége 2–2 lett. Ugyanezen a napon a tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung terjedelmes felvezető cikkben foglalkozott a helyi klub új szerzeményével, akinek szorgalmáról és szerénységéről elismerően szólt a lap. A magyar futballista első fő feladatának a németül tanulást és a beilleszkedést nevezte meg az újság, de rögtön hozzátette: mindkét téren jól halad a légiós. Már későbbi fejlemény, hogy Döme meghálálta az érte kiadott pénzt, hiszen a szezon végén az ő fantasztikus szabadrúgásgóljával hódította el a Német Kupát az Eintracht, amely ráadásul nagy haszonnal adta tovább magyar légiósát a görög Olympiakosznak (kétmillió márkáért vette, 16 millióért engedte el).

1997-ben e napon az Iraki Olimpiai Bizottság tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint (az akkor még regnáló) Szaddam Husszein elnök legidősebb fia a Kazahsztán elleni vb-selejtezőn elszenvedett 3–1-es vereség után megverette az ország labdarúgó-válogatottjának tagjait. „Az egész nem több egy kitalált történetnél, amellyel Udaj Husszein hírnevét próbálják rontani" – mondta az arab ország ötkarikás szervezetének nevében Aszel Tabra. Hat évvel később aztán az Egyesült Államok és szövetségesei találtak okot (kreáltak ürügyet...), hogy megtámadják Irakot, aminek során véget vetettek a diktátor (és egész „pereputtya") uralmának, így a futballistákat verető (s állítólag más módon is megkínzó) Udajjal is, akivel egy titkos kommandó számolt le 2003-ban.