A Liverpool elpróbálta az isztambuli csodát

Európa – némi túlzással persze – Bázelre figyelt 2002. november 12-én, pedig a város futballcsapata még hazájában sem dicsekedhetett különösebben veretes múlttal. A 2000-es évek elején azonban helyi szinten klasszisnak nevezhető labdarúgókat igazolt: a török származású Yakin testvérek, a már akkor válogatott Murat, illetve öccse, Hakan ismerősként tértek vissza, csakúgy, mint a Grasshoppersben és a Leverkusenben időközben BL-tapasztalatokat szerző kapus, Pascal Zuberbühler. Jött még az ausztrál Scott Chipperfield, valamint az argentin Christian Giménez, a bajnokság 2001-es (holtversenyes) gólkirálya is.

Mindezek eredményeképpen a Basel szinte díszlépésben, az ezüstérmes GCZ-re tíz pontot verve szerezte meg a bajnoki címet, azaz máris jövedelmezőnek bizonyult a néhány éve hivatalban lévő üzletasszony, Gigi Oeri befektetése, aki frankmilliókat ölt az egyletbe, és a St. Jakob Park révén egy nívós új stadion megépítését is lehetővé tette.

2002 nyarán pedig tovább erősödött a keret, mivel megszerezték a Lugano szintén argentin támadóját, Julio Hernán Rossit – ezzel együtt a szakértők nem jósoltak nekik túl nagy jövőt a legrangosabb sorozatban.

Ehhez képest a svájci bajnok ellen azzal a tudattal lépett pályára a Premier League mezőnyét vezető Liverpool, hogy ha nem nyer, akkor elbúcsúzik a Bajnokok Ligája küzdelmeitől, és csak az UEFA-kupában folytathatja nemzetközi szereplését. A helvétek a csoportkör utolsó fordulója előtt eggyel több ponttal álltak, így mindkét fél számára óriási tétje volt a találkozónak.

A Basel az előző héten egy korábbról elhalasztott mérkőzésen a mínusz hat fokkal dacolva 2–0-ra le tudta győzni a Szpartakot, amelyet otthon is megvert, így a szigetországiak elé került. A svájciak szeptember végi, 1–1-es anfieldi döntetlenje hatalmas bravúrnak minősült (főleg mert a kapura lövések aránya 27:6 volt a házigazda javára...), ráadásul Christian Gross csapata volt az egyetlen, amely pontot lopott a Valenciától. A sok váratlan eredmény hatalmas nyomást rakott a kopasz mester vállára, de tegye fel a kezét az a futballedző, aki nem akar ilyesféle fejfájással bajlódni!

Gérard Houllier menedzser biztosan a kevés kivétel közé tartozott, a sorsoláskor ugyanis a B-csoport esetében ránézésre mindenki biztosra vette, melyik két együttes fog továbbmenni. Természetesen a Liverpool volt az egyik, ám a Basellel szemben elért hazai döntetlen és a spanyolok elleni „nagy nulla" miatt a végén is izzadniuk kellett a „vörösöknek" (a különbséget az jelentette, hogy a svájciak a Valenciát fogadva tudtak szerezni legalább egy pontot).

A Pool rosszul melegített, Middlesbrough-ban elszenvedte az évadbeli első Premiership-vereségét. A francia mester szerint az 1–0-s fiaskóban az volt az egyetlen jó, hogy éppen akkor történt meg, hiszen így a BL-összecsapáson mindenképpen összeszedik magukat a fiúk, gondolta

„A nagy csapatokat arról lehet megismerni, hogy nem vesztenek el két mérkőzést egymás után. Nincs mit fejtegetni a soros meccsünkről, meg kell nyerni. Ez ugyanolyan találkozó lesz, mint az előző szezonban, amikor muszáj volt megvernünk a Romát a továbbjutáshoz. Meg is szereztük a három pontot. Tudjuk, hogy a körülmények nem nekünk kedveznek Bázelben, de felkészültünk. A játékosaim nagyon elkeseredtek a Boro elleni erőpróba után, és egy darabig elég nekik a kudarcból" – nyilatkozta Houllier, akinek sérülésekkel nem akadt gondja.

Az összeállítások a következők voltak: Zuberbühler – Zwyssig, M. Yakin, Haas – Esposito, Cantaluppi, H. Yakin (Koumantarakis, 90.), Atouba, Ergic – Giménez (Barberis, 66.), Rossi (Tum, 76.), illetve Dudek – D. Traoré, Hyypiä, Carragher (Diouf, 79.), Riise – Gerrard (Diao, 46.), Murphy, Hamann, Smicer – Heskey (Baros, 71.), Owen.

A roppant lelkesen kezdő Basel nem játszott ikszre és már a második percben vezetést szerzett. Hakan Yakin húzott el a bal oldalon, és középre adott labdáját Julio Hernán Rossi öt méterről a kapuba továbbította. A korai gól miatt roppant nyílt küzdelem alakult ki, a játék gyorsan tevődött át az egyik tizenhatosról a másikra. A vendégek az összes támadásukat igyekeztek a lehető leggyorsabban befejezni, de egyedül Emile Heskey lövése jelentett veszélyt Zuberbühler kapujára.

A félidő derekán a Basel megduplázta az előnyét, Hakan Yakin újabb gólpasszából egy kontra végén Giménez alakította 2–0-ra az állást. A svájciak ezt követően mezőnyfölénybe kerültek, és a 29. percben Hakan Yakin lövésénél Jerzy Dudek csak beleütni tudott a labdába, amelyet Thimothée Atouba ezután a liverpooli kapuba juttatott.

A második félidőben a látogatók összeszedték magukat, és a 61. percben Danny Murphynek a tizenhatosról eleresztett lövése túlélési eséllyel ajándékozta meg őket. Három perccel később Vladimir Smicer kapáslövésével felzárkóztak egy gólra, de a győzelemhez kellett volna még kettő. Ebből egy a 85. percben meg is érkezett, miután Michael Owen a saját elrontott tizenegyesét követően a Zuberbühlerről kipattanó labdát a hálóba helyezte.

Ez azonban kevés volt: a Basel – a BL első csoportkörének legnagyobb szenzációját szolgáltatva – így is bejutott a legjobb 16 közé, s ezzel végérvényesen felkerült az európai futballtérképre. Egy-egy felvillanásra szinte az összes, a Bajnokok Ligájában megforduló kiscsapat képes volt, de olyanra, mint a svájci, csak nagyon kevesen. Christian Gross legénysége ugyanis nem egy, tán két meccse miatt szolgáltatott beszédtémát a szurkolóknak, hanem egy egész körön keresztül, majd a legvégén felrobbantotta azt a meglepetésbombát.

Az FC Basel a Pool elleni 3–3-as döntetlennel bekerült a második csoportszakaszba, oda, ahova többek között olyan gigászok, mint megtréfált angol riválisa, továbbá a francia bajnok Lyon vagy a német listavezető Bayern München képtelen volt betenni a lábát!

Holott nem így indult – idézzünk csak fel egy 2002-es meleg nyári estét! Augusztus 14-én a BL harmadik selejtezőkörének odavágói zajlottak Európa-szerte. Amikor befejeződtek a meccsek, nyomban a ZTE Manchester United elleni sikere lett a vezető hír a médiában, hiszen az egyéb eredmények enyhén szólva nem voltak megrázóak.

A Celtic–Basel 3–1 egyenesen eltörpült a többi között (pláne, hogy Henrik Larsson a két büntetőjéből az egyiket kihagyta, vagyis könnyen lehetett volna nagyobb is a különbség). Az egyszeri futballszerető ásítva legyintett rá, elkönyvelve, hogy a skótok egy év után ismét megpróbálhatnak valami maradandót alkotni a BL-ben.

Mit szólt volna vajon, ha valaki azt jósolja, hogy az addig soha, semmilyen figyelemreméltó nemzetközi eredményt el nem érő Basel nemhogy az első, de a második körben is ott lesz majd? Az illető jövendölését alighanem az elmekórtan tárgykörébe utalta volna, teljesen érthető módon.

Pedig a statisztikák érdekes módon azt mutatták, hogy minden évben felbukkan egy – rendre közép-európai – bravúrgárda, amely átverekszi magát a selejtezőkön, és eljut a kontinens legjobb 16 együttese közé. Amióta két csoportkörrel üzemelt a BL, három évvel korábban a Sparta Praha, utána a Sturm Graz, majd ismét a Sparta furakodott be ebbe az előkelő társaságba, ráadásul ott majd mindegyikük a kvartett harmadik helyén végeztek, azaz erélyesen elhárították a homokzsák szerepkört.

(Természetesen itt nem vettük figyelembe az olyan, a szűken vett elitbe nem tartozó, mégis „nagyobb", tapasztaltabb klubokat, mint mondjuk a Rosenborg vagy a Panathinaikosz.) Svájci alakulatnak azonban még sosem sikerült ilyesmi, noha a Baselnél nevesebb Grasshoppers is próbálkozott már.

A helvét sajtó és közvélemény érthetően a bázeli futballisták lábai előtt hevert. „Ôrület!" – állt a Blick címlapján, s az újság a következőképpen summázta a történteket: „A Basel kiütötte a Bajnokok Ligájából a legendás Liverpoolt – örvendj, Svájc! Most olyan ellenfelek várnak a csapatra, mint a Real Madrid" A Tages Anzeiger egyszerűen „tökélynek" minősítette a 3–3-as végeredményt, amely „valóra váltotta az álmokat".

A válogatott szövetségi kapitánya, Kobi Kühn azt nyilatkozta a napilapban, hogy „nem találok szavakat a mérkőzés leírására. Sokáig nem fogjuk elfelejteni". Ezzel nyilván így volt az a rengeteg ember is, aki a St. Jakob Parkban szurkolta végig a meccset. Ritkán látni olyan extázisban lévő publikumot...

Christian Gross, a Basel edzője ehhez képest tulajdonképpen nyugodtnak volt mondható. A lefújás után persze ő sem fogta vissza magát. „Hittünk magunkban, a játékosaimban sohasem vetődött fel a kétely, hogy ne tudnánk megcsinálni. Az első 45 percben fantasztikusan jól játszottunk, a három–nullás előny elképesztően kedvező volt. Talán kissé túl sokat is adtunk ki magunkból a szünet előtt, de akkor sem ijedtünk meg, amikor a Liverpool feltámadt. Tisztában vagyok vele, hogy az Anfield Roadon szerencsénk volt, az egy–eggyel, most viszont nagyon nagyot játszottunk. Büszke vagyok a futballistáimra, hogy kibírták a feszültséget. Úgy érzem, megérdemeltük. Hatalmas dolog ennek a klubnak a tizenhat között szerepelnie" – mondta boldogan a szakvezető, aki már a meccs előtt is a klubtörténet legfontosabb találkozójáról beszélt.

A tar fejű szakember egyébként korábban kilenc hónapig dolgozott Angliában, a Tottenham trénereként, de ott nem termett számára sok babér. A magyar drukkerek pedig talán még korábbról is emlékeznek rá, hiszen az 1995–1996-os szezonban, amikor a Grasshoppers a Ferencváros vetélytársa volt a BL-ben, ő ült a „szöcskék" kispadján. Így történt ez a rákövetkező idényben is, ami azt jelenti, hogy továbbra is Gross volt az egyetlen svájci, aki hazája valamely csapatát a legrangosabb európai kupában dirigálhatta.

Szintén érdekes lehet honfitársa, a válogatott Stéphane Henchoz érzelemvilága, ő ugyanis a Liverpool játékosa volt, de sérülés miatt ki kellett hagynia az összecsapást. „Nem hittük, hogy ez megeshet, mégis csupán az UEFA-kupában folytathatjuk. Ott is megpróbálunk majd a lehető legmesszebb jutni. Ettől függetlenül ez nagyszerű eredmény a svájci labdarúgás számára, együtt örülök a szurkolókkal" – hangoztatta a védő.

Gérard Houllier-nek, a Liverpool edzőjének nem dobbant ennyire együtt a szíve a helvét közönségével. „Természetesen csalódott vagyok a kiesés miatt, de egyúttal nagyon büszke arra a produkcióra, amelyet a második játékrészben bemutattunk. A szünetben arra biztattam a fiúkat, hogy higgyenek a sikerben, mert ha sikerül rúgni egy gólt, az egész meccs meg fog változni. Amikor az első végre bement, tudtam, hogy van esélyünk. Ezzel együtt gratulálok a Baselnek, ők a jobbak. Nekünk ugyan több lehetőségünk volt, ám nem használtuk ki őket, márpedig így nem lehet győzni. Persze ha az ember az első vagy második percben gólt kap, lehet bármilyen jó formában... az ilyesmi szörnyen megfogja a csapatot" – fejtegette a francia szakember.

S hogy ne legyünk híján egy „savanyú a szőlő" típusú nyilatkozatnak sem: Jamie Carragher kijelentette, „inkább megnyerem az UEFA-kupát, mintsem kiessek a BL negyeddöntőjében!" Tudhatta, miről beszél, hiszen másfél ével korábban a Pool élen zárt a második számú kontinentális sorozatban, ami egyike volt a szezonbeli öt trófeájának. Ezúttal a holland Vitesse-t és a francia Auxerre-t is százszázalékos teljesítménnyel, 3–0-s összkülönbséggel búcsúztatták, de aztán a nyolc között elbuktak – épp a svájciak egy korábbi áldozata, a később fináléba kerülő Celtic ellen (amelynek több ideje volt akklimatizálódni, nyilván ez döntött)...

Ami a Baselt illeti, az acélos MU, Juventus, Deportivo triót kapta a folytatásban: az utóbbi kettőt legyőzte otthon (pedig a torinóiak aztán a döntőig jutottak), Manchesterben döntetlent játszott, és úgy lett harmadik, hogy azonos számú pontot gyűjtött, mint a Juve és a Depor. Mi ez, ha nem derekas helytállás?

A Liverpool is hasznot húzott a bázeli estéből: a saját bőrén tapasztalta meg, hogy 0–3-ról is lehet visszaút, érdemes minden erőtartalékot mozgósítva megpróbálni, mert nem biztos a vereség. Két és fél évvel később egy bizonyos Milan elleni isztambuli meccsen nagy hasznát vette ennek!

1962-ben e napon jelent meg az az információ a 11-én lejátszott Ausztria–Olaszország válogatott labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a vendégek küldöttségének tagjait Bécsbe érkezésük után az osztrák rendőrség őrizte. A helyi hatóság tisztviselői az edzések előtt átvizsgálták az öltözőket, és a találkozót megelőzően is különböző biztonsági intézkedéseket tettek. Az elővigyázatosságra az az értesülés szolgáltatott okot, hogy az olasz látogatók ellen esetleg merényletet követhettek (volna) el. A meccsen egyébként az erősen megfiatalított squadra azzurra 50 ezer néző előtt a bolognai balszélső, Ezio Pascutti két góljával (65. és 77. perc) 2:0-ra is vezetett már, és a házigazdák csak az utolsó előtti percben, a hazai bajnokság többszörös gólkirálya, Horst Nemec révén tudtak szépíteni.

1972-ben e napon játszotta a visszavágót a férfi kézilabda BEK-ben a Lokomotiv Szófia és az Elektromos. A bolgár csapat a Játékcsarnokban megvívott odavágón nagyon kedvező eredményt ért el, mivel bár egyszer már ötgólos hátrányba is került, onnan is egyenlíteni tudott, és végül csak 13:12-re kapott ki. A többször durvaságra és sportszerűtlenségre is vetemedő vendégekről azt is el kellett ismerni, hogy erőszakos, de időnként kifejezetten szellemes játékukkal meglepték a bátortalan és ötlettelen magyar együttest. A Vass testvérek (Károly és Sándor) ketten együtt tíz gólt vállaltak, ám az egygólos előny nagyon kevésnek tűnt, ez rögtön látszott – és ennek jegyében a kissé tartalékos Tromos a bolgár fővárosban már az első félidőben 13:5-ös hátrányba került. A végére pedig még nőtt is a különbség (16:28), a keményen védekező szófiaiak tehát 40:29-es összesítéssel, megérdemelten jutottak tovább.

1982-ben e napon került sor a Tornacsarnokban a fiú és leány ifjúsági I. osztályú bajnokság csapatversenyében a szabadon választott gyakorlatokra. A fiúknál a Bp. Spartacus a bajnoki arany biztos tudatában kissé kiengedett, így ebben a fordulóban a Rába ETO túlszárnyalta a szövetkezetieket, míg végül összesítésben második lett. Ennél azonban izgalmasabb, hogy a győriek részéről élményszámba ment a 17 éves Borkai Zsolt lólengésgyakorlata – eredeti és virtuóz elemekkel tűzdelt produkcióját a szigorú zsűri a maximális 10 pontra értékelte! Pedig ebben az esztendőben nyújtón ért el sikereket, azon a szeren azonban egy rontás miatt végül nem került be a szerenkénti döntőbe. Az eredmény már mintegy előre jelezte, hogy igazi nagy sikerét miben fogja majd elérni – hat évvel később ugyanis lovon nyert aranyérmet a szöuli olimpián. Érdekeség, hogy az egyéni összetett versenyben – melyben a fiúknál Borkai (Győr mai polgármestere, egyben a MOB-elnöki poszt esélyes várományosa) vezetett a nap után – a lányoknál a KSI színeiben szereplő Csisztu Zsuzsa, a későbbi ismert televíziós sportriporter állt a hatodik helyen, ekkor még mindössze 12 és fél évesen.

1992-ben e napon Primo Nebiolo, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke fenyegetően kilátásba helyezte, hogy sportolóik távol tartják magukat az 1996-os atlantai olimpiától abban az esetben, ha versenyszámonként kettőre korlátozzák minden ország számára a játékokra benevezhető atléták számát: „Nem veszünk részt a következő játékokon, csakis akkor, ha az egyes számokban három versenyzőt lehet majd indítani nemzetenként, ahogy ez eddig is volt." Az IAAF olasz első emberének e nyilatkozata válasz volt a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) javaslatára, amelyet a szervezet a NOB-nak tett. A modernkori nyári játékok történetében a viadalon induló atléták száma eleinte nem esett semmiféle korlátozás alá, de már 1928-ban, Amszterdamban négyben, majd 1932-ben Los Angelesben háromban határozták meg a számonként és országonként benevezhető résztvevők maximális számát – és ez azóta is érvényes.