A Nagy Négyes hódolatra késztette Európát

A 2006. december 6-i BL-meccsek előtt még az is kérdéses volt, továbbjut-e egyáltalán a Manchester United és az Arsenal, ám a mérkőzéseket követően már arról hozsannáztak az angol lapok, hogy a Premier League négy reprezentánsa is az élen végzett a saját csoportjában. Erre még sohasem volt példa a Bajnokcsapatok Európa-kupája utódjának számító sorozatban, az 1992–1993-as idényben reorganizált és Bajnokok Ligájára átkeresztelt versengés akkor tizennégy éves történetében.

Egy nappal korábban a Chelsea az első helyen zárta az A jelű négyes küzdelmeit (ehhez a Barcelonát is maga mögé kellett utasítania, mi több, a Stamford Bridge-en Mourinhóék le is győzték a gránátvörös-kékeket), a Liverpool pedig megnyerte a C-csoportot a PSV, Bordeaux, Galatasaray trió előtt.

Eltelt 24 óra, és a Manchester United hátrányból fordítva múlta felül 3–1-re – első helyet érően! – a Benficát az F-csoportban (kisegítve ezzel a mögötte másodikként továbblépő Celticet), míg az Arsenal a portói gól nélküli döntetlenjével zárt a G jelű kvartett első helyén (itt azért szoros volt, mert az „ágyúsok" a nem éppen eget rengetően nehéz mezőnyben – a CSZKA Moszkva és a Hamburg volt még ott – gólkülönbségük alapján például nem előzték volna meg a portugálokat, csupán az egymás elleni eredmények segítették ki őket).

Találkozója előtt egyébként sokan féltették a Unitedet, mert senki sem felejtette még el, hogy éppen egy évvel azelőtt a Benfica az utolsó csoportmeccsen megverte, és ezzel elütötte a folytatástól. Az aggodalom azonban feleslegesnek bizonyult. Bár hazai pályán is hátrányba került Sir Alex Ferguson legénysége, a csapat válasza három gyönyörű fejes gól és magabiztos diadal volt.

„Csak kicsit aggódtam a portugálok találata után, de az egyenlítést követően már nem voltak kétségeim. Nagyszerű érzés, hogy mindegyik angol együttes az első helyen jutott tovább, szerintem bármelyik megnyerheti a Bajnokok Ligáját. Azért persze remélem, hogy nekünk sikerül" – mondta a veterán skót szakvezető, aki a lisszaboniak ellen jubilált, hiszen immár a kétszázadik európai kupameccsén irányította gárdáját (nemrég, november 23-án arról emlékeztünk meg, hogy 2004-ben az 1000. tétmeccsén ült a „vörös ördögök" kispadján).

Ehhez a mostani összecsapáshoz egyébként egy „igazi" rekord is fűződött: a Manchester második gólját jegyző Ryan Giggs a BL történetének első olyan labdarúgója lett, aki egymást követő tizenkét idényben is gólt szerzett a sorozatban! A 33 éves walesi támadó középpályás 1990 óta futballozik az MU profi csapatában, és ezúttal is remekül játszott: gólja mellett a szerb Nemanja Vidicsnek is ő adta a gólpasszt együttese első találatánál.

A tekintélyes angol The Times „Anglia lemészárolta Európát" címmel ünnepelte a történteket, és bizony a négy csapat továbblépése azt mutatta, hogy a Premier League a világ legerősebb bajnoksága (noha két, illetve egy esztendővel korábban még csak kettő, majd egyetlen képviselője jutott el a legjobb nyolcig a Bajnokok Ligájában, szemben a mindkétszer három olasszal).

A hatalmas összegekből összevásárolt, jelentős gazdasági háttérre és „pénztermelő gépezetre" támaszkodó, de (többnyire) vitathatatlanul profin menedzselt szigetországi topklubok bőséges keretekkel dolgoznak – ezért sem okoz számukra gondot, hogy játékosaik extra terhelésnek vannak kitéve. Hiszen a bajnoki és a hazai kupameccsekkel, a válogatott találkozókkal évente mintegy hetven meccset játszanak, és emellett marad még erejük parádézni a BL-ben is.

Elképesztő! – írta erre kollégánk négy évvel ezelőtt, aztán szép lassan hozzászokhatott a jelenséghez. Már a szóban forgó szezonban is bekerült három alakulat az említett négyből az elődöntőbe (a kivételt jelentő Arsenal egyből elbotlott az eindhoveniek ellen),de a tapasztalatra (valamint Kakára) építő AC Milan akkor még megálljt parancsolt az áradatnak: előbb a Manchestert verte meg nagyon a San Siróban, majd az athéni döntőben Pippo Inzaghi szinte egy személyben vett revánsot a Poolon a 2005-ös isztambuli éjszakáért.

Ez azonban nem változtatott a tendencián. A következő két idényben ugyanúgy angoloktól hemzsegett a végjáték – mindkétszer csak azért nem volt teljes a Nagy Négyes jelenléte a négy között, mert két-két tagja már egy lépcsővel hamarabb szembekerült (ezt előbb az Arsenal, utóbb a Liverpool bánta). A 2007–2008-as évadban nem is jött közbe más gikszer: a Barcelona mint kakukktojás nem bírt Rooneyékkal, akik aztán a fináléban a Chelsea-t is felülmúlták (igaz, csak szétlövésben).

Egy év múlva az elődöntőt megint három elitalakulat játszotta Britanniából, valamint a Barcelona – amely ezúttal viszont már nem hibázott, és a Chelsea-t idegenben (a lefújás előtt) lőtt egyetlen góllal, 1–1-es összesítéssel, a Unitedot viszont már „simán"  intézte el. Témánk szempontjából nem is ez volt a „megrázó" fejlemény, hanem a következő, 2009–2010-es kiírás, amikor a négy közé egyetlen angol együttes sem jutott be! Ki hitte volna?

Az évek óta válságban lévő Pool már a csoportszakaszt sem élte túl a Debrecen társaságában (no nem a Loki miatt, hanem mert a Fiorentina, Lyon duó jobbnak bizonyult nála), míg a Chelsea a  nyolcaddöntőben összefutott korábbi csodatévőjével, José Mourinhóval, aki az Inter élén megmutatta: ott(?) a siker, ahol ő van. Aztán az Arsenalt a Barca, Fergusonékat pedig a későbbi döntős Bayern intézte el egy körrel később.

Ezt a szégyenfoltot egyszerűen illene lemosni, és az idén megint készül valami. Egy körrel a csoportszakasz vége előtt a Tottenham (amelynek szereplése jelzi, hogy „házon belül" alulról jövő kezdeményezések feszegetik a szerepek újrafelosztását – ez esetben a Liverpool kárára), az MU és a Chelsea is vezet a saját négyesében, és már egyiküknek sem kell izgulnia a továbbjutásért.

Egyedül „szokás szerint" az Arsenallal vannak kisebb „gondok", mivel jelenleg azonos ponttal áll, mint a harmadik helyezett Braga. Nagy pénzt azonban a londoniak kiesésére se tegyünk, mert még talán a Partizan hazai legyőzésére sem lesz szükségek a folytatás kiharcolásához.

Egyetlen gyenge szezon ugyanis nem változtat az alapvető folyamatokon, ezért biztosak lehetünk benne, hogy az erős angol jelenlét egy ideig még megmarad. És ezen az sem változtat, ha egy-két „gigaklubbal" – és nem többel – más országok is beleszólnak a nagy kérdésekbe, legyen az Olaszország mondjuk a legutóbbi győztes Inter révén, vagy éppen a spanyolok a Barcelona, Real Madrid duóval.