Miket kiabált Pintér és László a kispadról?

Amikor alig több mint egy évvel a mai témánkul szolgáló összecsapás előtt, 2004 márciusában Pintér Attila először ült bajnoki mérkőzésen a Fradi kispadján, éppúgy Matáv–Ferencváros találkozót rendeztek, mint ezúttal, 2005. április 24-én.

Az a párharc gól nélküli döntetlent hozott, ám az aznapi eredménynél jóval fontosabb, hogy az akkor 38 esztendős szakember az évad végén már bajnok és kupagyőztes gárda mesterének vallhatta magát. Ennél többet aligha tehetett volna le az asztalra, az új idénynek mégis László Csaba irányításával vágott neki a zöld-fehér gárda.

A válás meglehetősen visszhangos lett – az FTC elöljárói előbb módosítani akarták Pintér szerződését, majd miután ő nem ment bele ebbe, egyoldalúan szerződést bontottak vele –, így az egykori ifjúsági Európa-bajnok kénytelen volt „új életet" kezdeni, és a következő idényben már a soproni labdarúgókat igyekezett győzelemre vezetni. Ez olyannyira sikerült neki, hogy tavasszal az alábbiakról faggathatta őt a Nemzeti Sport az Üllői útiak közelgő soproni fellépése előtt.

– Árulja el, milyen érzés egy vidéki kiscsapatot a Magyar Kupa döntőjébe vezetni?
– Azt gondolom, ez nagy öröm a városnak, a Matávnak, de legalább ekkora öröm a játékosoknak, nekem és a bennem mindvégig bízó egyik tulajdonosnak. Igaz, ez a bravúr korábban már összejött a Ferencvárossal is, azonban a vidéki együttesek életében ritkábban fordul elő ilyen siker.

– Amikor egy futballista a volt klubja ellen lép pályára, rendre kettőzött erővel küzd. Az edzőkről is elmondható ez?
– A bajnokság nem egy mérkőzésből áll, azt pedig nem hiszem, hogy nekem a Fradi ellen külön bizonyítanom kellene.

– Mondja meg őszintén, mennyire követi figyelemmel a mostanság az Üllői úton zajló eseményeket?
– Soha nem titkoltam, hogy rengeteget kaptam a Ferencvárostól, nekem a klubbal soha semmilyen problémám nem volt. Büszke vagyok arra, hogy játékosként is szolgálhattam a Fradit, edzőként pedig bajnokságot és kupát sikerült nyernem az együttessel, de ez csakis a labdarúgókkal közösen valósulhatott meg.

– Azért csak van véleménye a gárda tavaszi szerepléséről, László Csaba edzői munkájáról...
– Azok a problémák, amelyek most megvannak a csapatnál, az én edzőségem idején is jelentkeztek, ám azt nem engedtem meg, hogy a futballisták kivigyék a pályára a gondjaikat. Ha kemény harcok árán is, de meg tudtam oldani e feladatot. Az majd a szezon végén derül ki, hogy László Csabának is sikerül-e mindez.

– A tavasszal erősen botladozó Ferencváros ellen milyennek ítéli meg alakulata esélyeit?
– Nem az számít, hogy korábban ki miként teljesített, egyedül az, hogy most ezen a meccsen melyik csapat mire lesz képes.

A két trénert a bajnoki találkozó tudósításában az NS igyekezett párhuzamba állítani – előbb rövid jellemzésekkel, majd valódi „életképekkel", esemény közeli hangulatjelentéssel.

Síró, pityogó – gúnyolták ekkor tájt a nézők László Csabát, amiért hetekkel azelőtt, a Kaposvár elleni bajnoki lefújása után térdre rogyva zokogott a pályán az FTC stadionjában.

Elvetemült kibírhatatlan ember – mondták közben a kritikusok Pintér Attiláról, akit a Ferencvárostól speciel elüldöztek a kiállhatatlanságára hivatkozva, így immár a soproni játékosok próbálták elviselni. Úgy tűnt, nekik jobban megy...

Mindenesetre a lap munkatársai a Sopron–Ferencváros NB I-es meccsen a két kispad között állva meglesték és kihallgatták őket...

Pintér Attila ráhangolódása
"Izgulni, ugyan már! Tudod, hol szoktam izgulni?..." – reagál egy baráti felvetésre. Mosolyog. Mintha tényleg nem a Fradival meccselne a csapata. Elegáns. Öltönyben van, kockás ingben, pöttyös nyakkendőben. Magabiztosan megy – dehogy megy, vonul –, mint aki előre tudja, mennyi lesz a vége.

László Csaba a kivonulás előtt
A Ferencváros melegítőruhájának cipzárját nyakig felhúzza. Ô is mosolyog, de ez valahogy nem tűnik őszintének. Feszült, vélhetően ezt szeretné palástolni. Kellene a csapatának a három pont. Kellene, mert nem úgy megy a Fradinak, ahogy kellene. Ahogyan azt a szurkolók várják tőle. Szótlanul foglalja el a helyét Udvarácz Milán és Keller József között a kispadon, de amint Ábrahám Attila a sípjába fúj, megváltoznak a vonásai.
"Vuki! Három csatár!" – inti figyelemre Dragan Vukmirt. Gyorsan telnek a percek. Előre-hátra hintázik. „Szabi! Gyere, gyere vissza!" – kiabál Huszti Szabolcsnak.

Pintér Attila a kezdés után
Öltönyösen is „futballozik" a pályán kívül – előre-hátra, jobbra-balra lépked a kispadok előtt. Mint egy ketrecébe zárt tigris, közben folyamatosan adja az instrukciókat.
"Hé, Oti!" – és rendületlenül mutogat Szabó Ottónak, jöjjön vissza. Méltatlankodik. Folyamatosan méltatlankodik. Még a hetedik percben is. Pedig ekkor szép támadást vezet a Sopron: „Lazics, hol a helyed ilyenkor, teeee?!" Később Szekeres Tamás megsérül. Vérzik a szája. „Te, nem veszed észre, hogy lekönyöklik, hogy szétrúgják a száját?!" Ábrahám Attila nem akarja meghallani a kiabálást – pedig biztos, hogy hallja.

László Csaba a félidő felénél
"Kicselez egy embert, aztán elesik! Kicselezi, és egyszerűen összeesik. Most mondd meg!" – üvölt a Fradi mestere Alekszander Bajevszki megmozdulása után. Ül még mindig, megállás nélkül mutogat, kinek hol a helye, kinek mi a dolga.

Pintér Attila a 28. percben
A fejéhez kap, amikor Tóth Mihály nagy helyzetnél még nagyobbat akar. „Misikém, hát lődd el!" Mindenkinek üvölt. „Nyugtasd meg, Bari!" – és Bárányos Zsolt meghallja, bólint. „Ottó, számold meg!" – Szabó Ottó így tesz; „Iván, játsszatok: két érintés és annyi!" – Balaskó Iván erre eladja a labdát. Pechjére Pintér Attila előtt kell visszakocognia, és az edzője szemébe nézve jobbnak látja kicsit eltávolodni az oldalvonaltól. Aztán Pintér Attila Csordás Csabát küldi be Sira István helyett. A támadó kap egy baráti taslit: 28 percet játszott, de nincs harag.

László Csaba félóra játék után
"Schnell, Vukmir, vissza!" – ösztökél gyorsabb futásra a tréner németül, magyarul, angolul: „Left side, Kapic!" – figyelmezteti Adem Kapicot, hogy tolódjon balra. És közben bírja a zrikát, a mocskolódást. Sírjál, Csabika! – üvöltik a nézők, s azzal egy százas papírzsebkendő-csomag tartalma landol a kispad tetején.

Pintér Attila a 39. percben
Vezet a Sopron! Csordás Csaba, az apró Csordás berobbanva megelőzi Balog Zoltánt, s a kapuba fejel. Pintér Attila rohan, táncol, ugrál, mint egy éretlen kisgyerek. Ölelget pályaedzőt, technikai vezetőt, szurkolót, keblére ölelné a csapatát, a várost, az országot. Na jó: lehet, hogy most a budapesti kilencedik kerületet kihagyná... Boldog. De tudja, nincs még vége.

László Csaba a szünet előtt
Zokogj, Csabika! – skandálják. „Csabika" nem zokog. Feláll, tán először a meccsen. Biztat, üvölt, de nem csupán a játékosok hagyják cserben, egyre inkább a hangja is. Jól jön a szünet.

Pintér Attila a szünet után
"A rohadt életbe!" – kel ki magából Ábrahám Attila ítélete nyomán. Nem bír magával, megtámadja a negyedik játékvezetőt: „Te, hallod?! Te, ezt nem fújátok le?"

László Csaba egy órát követően
Ismét ül, a kiabálás egyre hasztalanabb. Tán a lábdobolástól beindulnak a játékosai, gondolhatja. Folyamatosan jár a lába. A nézők zrikálják, ám csak ül, és bízik. De miben? Megy előre a Fradi, ám nem sok sikerrel. És a percek csak fogynak. Az arca egyre borúsabb, kellene egy gól. Már nem szól senkihez. Rósa Dénes felszabadít a Sopron kapuja elől. Egy újabb eséllyel kevesebb. Sóhajt. Hátradől.

Pintér Attila a 79. percben.
Ismét táncol, a pályán ölelkezik a segítőkkel, igen, igen, ott van a második: Somorjai átemelését a kétségbeesetten visszafutó Szűcs Lajos a saját kapujába üti, 2–0. Önfeledt boldogság a soproni kispad előtt. Még van hátra bőven, de már megengedi magának, hogy keresztbe tett kézzel leüljön – ám hátra még nem dől.

László Csaba a hosszabbításban
Másodpercenként nézi az óráját. Még azután is, hogy Bárányos Zsolt a 92. percben közvetlen közelről 3–0-ra alakítja az eredményt. Piszkálja a száját. A hajába túr...

Pintér Attila levonulása
Kihúzza magát, s elindul az öltöző felé. Ô ma a győztes hadvezér.

László Csaba a lefújás után
Ô is elindul az öltöző felé, aztán gondol egyet, kezet fog Pintér Attilával. Üveges tekintettel, kvázi magának értékel a sajtószobában. Nem ideges. Vereséget szenvedett. Reményt vesztett – zárult az egykori riport a partvonal mellől.

Pedig a Ferencváros még ezután is hat hellyel, illetve kilenc ponttal jobban állt, mint a középmezőnybeli Matáv. Csak éppen míg az előbbi a bajnoki címvédésért folyó versenyfutásban egyre inkább lemaradni látszott az éllovas Debrecentől, addig az aktuálisan nyolcadik helyezett ellenfél szerényebb célokkal indult a bajnokságban, a kupadöntős részvétel pedig kimondottan feldobta a hangulatot. Az NS munkatársa a 3–0-s meccs után a másik szakvezetőt kérdezte ki – nem mondhatni, hogy túl együtt érző hangnemben.

– Hogy ki az igazán jó szakember, az a nagy bajok közepette derül ki. Most aztán nagy baj van a Fradinál, amelyen a jelek szerint nem tudja túllendíteni az együttest. Egyre többen mondják: László Csaba nem Fradi-szintű edző.
– Mindenkinek van véleménye, és akik ezt hangoztatják, meglehet, az ősszel a vállamat lapogatták...

– Igen, az ősszel még minden más volt: a legtöbb gólt rúgták és a legkevesebbet kapták a bajnokságban, mindeközben helytálltak a nemzetközi porondon. Nagyot fordult a világ...
– Sok oka van a visszaesésnek, például az, hogy nem sikerült meghatározó játékosokat igazolni a távozók helyére, aztán itt vannak az anyagi gondok, mindemellett képtelenek vagyunk a kapuba találni. A tavaszi fellépéseink többségén is mi irányítottuk a játékot. Szinte egykapuztunk többször is, és legalább három meccsen nullás osztályzatot kapott a kapusunk, mégis kikaptunk. A csatáraink nincsenek formában...

– Engedtessék meg közbeszólnom: ez kinek a hibája?
– A körülmények hatása...

– Nem a rossz felkészítésé? Milyennek ítéli játékosai erőállapotát?
– Mindez mentális probléma.

– Mit tehet ez ellen?
– Nehéz... Ilyenkor rengeteget segíthet egy győzelem.

– A Fradinál minden fronton az elsőség a cél. Lőttek a bajnoki címnek?
– Kemény küzdelmek várnak ránk, de nem adjuk fel. A Debrecen is volt már hasonlóan nagy hátrányban, azon leszünk, hogy ledolgozzuk a Lokival szembeni mínusz hét pontot.

– Érzi már, hogy inog a kispad?
– A mi szakmánkban soha senki nem lehet biztonságban... De nem vagyok ideges, érzem, hogy sokan állnak mögöttem.

Ez a helyzet azonban fokozatosan kedvezőtlenebbre vált: az anyagi nehézségekkel küszködő Fradi nem tudta beérni a hatalmat évekre megszerző DVSC-t, és ami szintén nagyon fájó volt, Pintér Attila végül hetedikként záró Matáv-Sopronja a május 11-i MK-döntőben még annál is nagyobb különbséggel (5–1-re) verte meg a zöld-fehéreket, mint az április bajnokin (3–0), ráadásul ezúttal semleges pályán, Székesfehérváron.

László Csaba ekkor még a kispadon maradhatott, a következő idény eleji szerény eredmények után viszont novemberben fel kellett állnia – aztán nem túl sokára külföldön, ugandai szövetségi kapitányként kezdte újra (a skót Heartson és Belgiumon át továbbvezető) külföldi karrierjét, csak most már jóval magasabb szinten, mint mielőtt Németországból 2004 elején hazatért Magyarországra a válogatott mellé Lothar Matthäus segítőjének.

És ha már a 2005-ös NS párba állítási törekvése kapcsán hoztuk szóba a két szakvezetőt: csupán véletlen egybeesés, hogy az utóbbi években (egymástól meglehetősen távol) szép sikereket is elérő két tréner közül László Csabának a Charleroi, Pintér Attilának pedig a Győr éléről kellett távoznia néhány nap különbséggel idén márciusban...