Oleg királyt összeboronálták a Fradival

A lelkes Vasas-szurkolók majd' kiugrottak a bőrükből, amikor 1991 nyarán hosszú hetek után Oleg Sirinbekov végre visszatért Magyarországra a Torpedo Moszkvától. És nem csak hogy megjött, de edzett is, mégpedig a Fáy utcában. A piros-kék rajongók szinte örömtáncot lejtettek, már-már feledték a „hét szűk esztendőt", és magabiztosan fürkészték a sokat ígérő jövőt.

Magától értetődőnek vették, hogy ha a jó öreg Oleg ismét itt van, nem is húzhatja más csapat mezét magára, mint az angyalföldiekét, akiknél az előző szezon tavaszának végén nyolc mérkőzésen már szerepelt. Aztán úgy tűnt, hogy lehet, túl korai volt a vigadalom...

A tadzsik játékos ugyanis – bár tényleg a Vasasban tréningezett, sőt az MTK-VM elleni edzőmeccsen játszott is – egyelőre semmilyen szerződést nem írt alá a XIII. kerületi egylettel. Sőt a jól értesültek szerint nem is szándékozott ezt megtenni. Ők sokkal valószínűbbnek tartották, hogy a legnépszerűbbnek tartott hazai alakulat, a Ferencváros ajánlatára mond majd igent.

Az ügy magyarázatául az kínálkozott, hogy túl nagy különbség volt a légiós igényei és a piros-kékek által fizethető összeg között. Úgy nézett ki, a Fradi kapva kap a váratlanul jött lehetőségen és becserkészi a középpályást. Tudniillik ekkor tiszteletét tette a Fáy utcában Golecz Lajos, a zöld-fehérek „mindenese" és az exkijevi Rácz László. S mint hírlett, már nem is a bemutatkozásnál tartottak…

Ezeken felül a már említett két klub mellett Skandináviából is „bekopogtak". Pontosabban az északon élő Tóth Károly, aki szívesen vitte volna Sirinbekovot. Amint elmondta, legalább három ottani gárda is érdeklődött iránta: név szerint az előző esztendei bajnok Norrköping, a nem sokkal korábban kétszeres UEFA-kupa-győztes IFK Göteborg és az FF Malmö. Minderre jegyezte meg a Nemzeti Sport szakírója: Oleg Sirinbekov röpke néhány hónap alatt többet volt a magyar újságok címlapján, mint a Szovjetunióban az egész pályafutása alatt...

Amikor pedig az iménti fejleményeket összefoglaló cikket olvasták, mintha kihúzták volna a széket a Vasas vezetői alól. Ők ugyanis már kész tényként könyvelték el, hogy a „közkedvelt fiatalember" továbbra is náluk szerepel majd. Tavasz Barna szakosztályvezető nem sokat kertelt a témában:

– A Vasas nevében határozottan kijelenthetem, hogy mi már megállapodtunk a játékossal. Ahhoz, hogy ő hivatalosan is hozzánk kerüljön, már csak néhány részletkérdés pontosítására van szükség.

– A Torpedo játékosa tehát még mindig nem írta alá a szerződését?
– Nem, de ismétlem: már eldöntött tény, hogy nálunk folytatja a pályafutását. Ehhez még csak annyit, hogy Oleg nagyon korrekt. Ő a Vasashoz jött, s itt is kíván futballozni. Nyugodtan mondhatom, hogy esze ágában sincs más magyar csapatban szerepelni.

– De hát a Ferencváros mégiscsak komolyan érdeklődik iránta.
– Erről én nem tudok. Minket senki sem keresett meg emiatt. Annyit tudok, hogy valóban itt volt Rácz László, a Fradi játékosa, és találkozott Oleggel. De hát ők köztudottan jó barátok, s így természetes, hogy beszélgettek. Vagyis Sirinbekov piros-kékben folytatja...

A sportvezetőnek igaza volt, hiszen másnap, 1991. augusztus 13-án a kérdőjel helyére immár pontot tehettünk: a középpályás hároméves szerződést írt alá az angyalföldiekhez. Legkorábban – megfelelő ajánlat esetén – egy esztendővel később igazolhatott más országba, fűzte hozzá Tavasz Barna, aki viszont a vételárat üzleti titoknak minősítette.

A csapat híveinek nagy örömére azonban a futballista nem igazolt külföldre, hacsak azt nem vesszük, hogy megállapodásának kitöltése után hazament a Torpedóhoz, ahol még egy idényt (1994–1995) lehúzott, mielőtt pályája levezető szakaszához ért volna. A vicc az, hogy tulajdonképpen már nálunk is túl volt karrierje zenitjén, mégsem ez a kép maradt meg róla.

Olyan volt ugyanis, mint egy néhány évvel korábbi szovjet vonatkozású emlékünk, az irapuatói 0–6. Mexikóban sem mi szolgáltattuk a showt, mégis bennünk maradt meg élénken a meccs, nem a győztesekben. Ugyanígy járt a Moszkvából érkezett légiós: nem Magyarországon ért el igazi sikereket, mégis itt övezte nagyobb figyelem.

A Tadzsikisztánban született Oleg Sirinbekov a közép-ázsiai köztársaság központjának ismert együttesétől, a Pamirtól került a birodalmi fővárosba, ahol a Torpedo ugyan nem számított a legerősebbnek s helyi nagyágyúk között, de azért a (tágabb) elithez tartozott. Hősünk háromszor is kupadöntőig jutott, kétszer pedig bronzérmes lett a bajnokságban. 1988-ban mindkettő összejött – ez volt a legjobb éve, már csak azért is, mert háromszor is felhúzhatta (igaz, nem tétmeccsen) a nem sokkal azelőtt Eb-ezüstéremig jutó, tehát igen erős szovjet válogatott mezét.

A nemzetközi porondon klubszínekben is letette a névjegyét, mert négy részvétele közül három idényben is gól(oka)t tudott lőni, illetve 1987-ben a KEK-ben, 1991-ben pedig az UEFA-kupában jutott el társaival a negyeddöntőig. Utóbbit követően került a tavasszal Angyalföldre, ahol aztán tárt karokkal várták vissza az új idényre is. És mint láttuk, végül nemhiába.

Bő három szezon alatt összesen 85 találkozón játszott, és kirobbanthatatlan volt az akkoriban sem túl acélos piros-kék alakulatból – az első teljes évadjában a hatodik lett az előző kiírásban még az osztályozót is csak hajszállal megúszó gárdával.Gólokból csupán ötig jutott, de így is rettegték a hatalmas, távoli bombáit, valamint kitűnt a remek irányítókészségével is. A Vasas drukkerei valósággal imádták; meccsről meccsre ott lógott a transzparens, amelyen ez állt: Oleg, a király. Ez azért sok mindent elmond a teljesítményéről.

De talán mégsem teljesen azt a pályát futotta be nálunk, amelyre a tehetsége alapján hivatott lett volna. Anno azzal a céllal szerződött ide az akkor még szocialista rendszerű hazájából, hogy az NB I jó ugródeszka lehet Nyugat-Európába. Akadtak is megkeresései, ám a Vasas vezetői nem adták olcsón, így a magyar élvonalban ragadt (itt említjük meg, hogy miután visszament keletre, aktív időszakának vége felé a tadzsik válogatottban is szerepet kapott egyszer, később pedig edzői pályára lépett és Moszkvában jutott különböző kluboknál különböző feladatokhoz).

Ha a fentiekből esetleg nem derült ki, az ismertetett életútja során elért kisebb-nagyobb eredményei mellett van egy konkrétabb oka is, miért érdemelt ki – a szerződéskötését övező kis epizód apropóján – egy egész cikket rovatunkban: bár e megállapítás roppant szubjektív, de többen máig őt tartják a valaha volt legjobb légiósnak, aki focizott Magyarországon!