Ingerült játékosok támadtak a bírókra

Valami front lehetett New York fölött 2004. szeptember 3-án – nem zárható ki, hogy az akkoriban Florida felől ijesztgető hurrikán előszele bolondította meg Flushing Meadowst és környékét. Mindenesetre nagyon úgy festett, hogy még néhány téves vonalbírói ítélet, és a versenyzők tüntetést szerveznek az ENSZ-székház elé...

A megelőző napon még „csak" a friss kétszeres athéni olimpiai bajnok Nicolás Massúra kirótt gémbüntetés okozott feltűnést – előtte legutóbb John McEnroe-t sújtották az „utolsó előtti" fokozattal, miután egy reklamálását követően közölte a zajmikrofont felé fordító tévés alkalmazottal, hogy „Dugja fel magának!"

Ami a chileit illeti, az ő második fordulós meccsén 17 percen múlt, hogy új mérkőzésidő-rekordot mérjenek az US Open történetében. Igaz, bizonyos szempontból 27 perc hiányzott a csúcshoz, elvégre a dél-amerikai tíz percet egyszemélyes show-ra pazarolt: ennyi ideig pörölt Carlos Ramos főbíróval, majd – tovább feszítve a húrt – Alan Mills Grand Slam-supervisorral.

„Komolyan mondom, nincs észnél ez az ember. Annyit teniszeztem már, hogy a nyelvemen járok, erre van képe megbüntetni egy ütőcsapkodásért, ráadásul a találkozó lehető legfontosabb pillanatában. Többé nem akarom látni ezt a bírót!" – fakadt ki. Lelkiállapotán nyilván sokat rontott a vereség, merthogy a frenetikus hangulatú ötszettes küzdelmet végül ellenlábasa, az örmény Szargisz Szargszjan nyerte meg.

Hogy Massú miért borult ki, nem tudni, hiszen számára nem volt kuriózum egy-egy hosszú csata, az ötkarikás játékokon éppenséggel több mint 24 órát töltött a pályán egy hét alatt, csak az egyes és a páros döntőjében hét és fél órát dolgozott. Meg aztán törődhetett volna a játékkal is, ha ugyanis az utolsó játszmában kicsikarja a rövidítést, valószínűleg megdőlt volna az 5 óra 26 perces tornarekord, amelyet Stefan Edberg és Michael Chang hozott össze az 1992-es elődöntőben.

Másnap viszont, ahogy fentebb már utaltunk rá, nagyüzem volt, egymást érték a mérkőzésvezetők elleni kirohanások. Kezdődött azzal, hogy a sérülései miatt az idényt végignyűglődő Juan Carlos Ferrero zsenge négy óra alatt elvérzett az osztrák Stefan Koubekkel szemben, szintén a 32 közé jutásért.

Az előző évi döntős pontbüntetésig „hegyezte magát" a maratoni összecsapáson: az első figyelmeztetést akkor kapta, amikor a szomszédos La Guardia reptérre leszálló gépeket veszélyeztetve bikázott bele egy labdába nagy dühösen; a pontot meg azután ítélték az ellenfelének, hogy ráüvöltött az egyik vonalbíróra. A Roland Garros 2003-as bajnoka arra a következtetésre jutott, hogy: „Itt nem kezelnek mindenkit egyenlőként, sokkal könnyebb szívvel osztják nekem a figyelmeztetést, mint más nagy játékosoknak."

Természetesen az Open főbírója, Brian Earley azonnal „ritörnözött", kijelentvén: „Továbbra is a pártatlanságot és a következetességet képviseljük az ítéleteinkkel, és a legteljesebb mértékig visszautasítjuk Mister Ferrero ennek ellenkezőjét sugalló megnyilatkozását."

Ezzel összecsengve két hazai nagyság is beszállt a ringbe. Jennifer Capriati úgy gondolta, vetélytársa tisztán hosszúra sikerült ütését követően meccslabdához jutott a második szettben, a „magaslesen" ülő azonban úgy döntött, az orosz Vera Dusevina labdája megcsípte a vonalat. A korábbi tinisztár – akinek amúgy ez volt az utolsó Grand Slam-részvétele, bár ezt ő akkor még nem tudta – erre elejtette az ütőjét, csípőre tette a kezét, majd vitára indult.

Hiába – bukta a játszmát, túlóráznia kellett (végül azért továbbment s az elődöntőig menetelt). Utána pedig visszalőtt: „Elnézve a többi meccset... – hát, ott sincsenek túl jó formában a bírók. Ezen a szinten, ahol egy-két ütésen és egy-két centiméteren múlik a győzelem vagy a vereség, nem fair, hogy ilyen szubjektív döntések befolyásolják a mérkőzések végkimenetelét. Az NHL-ben és az NFL-ben már régóta felhasználják a televíziós visszajátszásokat a kétes eseteknél, nem értem, mi mire várunk. Legalább kipróbálhatnák..."

Az egykor Barcelonában olimpiát nyerő, majd hatalmas hullámvölgyek után 2001 és 2002 folyamán három GS-trófeájával mégis világelsőségig jutó Capriati konkrétan javasolta: az Opent közvetítő tévések szoftverét – amelyet Sólyomszemnek (Hawk-Eye) becéztek – igazán felszerelhetnék a mérkőzésvezető székére, s így sok vitatott helyzetben születhetne mindenkit megnyugtató döntés.

A férfiaknál címvédő Andy Roddick viszont olyan szituáció ürügyén rendezett nagyjelenetet, amelyen sem Sólyom-, sem Sas-, sem semmiféle szem nem segített volna. Történt, hogy a háló rohamozása közben kibuggyant a zsebéből egy labda, ám a mérkőzésvezető némi fáziskéséssel szólt csupán közbe (ilyenkor megismételteti a poént), avagy a hórihorgas amerikai épp megölte volna a labdát, amikor az elguruló másiknak utánabámuló Andreas Egli bemondta az ilyenkor szokásos „Hagyd!" (Let) szót.

„Visszafelé nézel, amikor én a hálónál vagyok?! Ezt a rohadt labdát kéne figyelned! – borult ki Andy. – Ez botrányos ítélet! Te vagy nagyon rossz bíró vagy, vagy alábecsülöm a képességeidet..."

Roddick még pampogott egy sort, majd kissé összeszedte magát, és kilábalva a gödörből viszonylag simán besöpörte a harmadik szettet is – az alig ismert ifjonc Rafael Nadal ellen. Az amerikai végül a negyeddöntőig jutott el, azaz pontosan odáig, mint még nevesebb honfitársa a nőknél (akiről mindjárt szó lesz).

Ahogy láthattuk, már a játékvezetés címén addig tapasztaltak is bőven hagytak kívánnivalót maguk után – amire fel Andre Agassi is megmondta, szerinte „könnyítene a helyzeten egy elektronikus kütyü" –, de ami 7-én este történt, az minden képzeletet fölülmúlt. Beigazolódott, hogy egyetlen téves bírói ítélet az egész találkozót eldöntheti.

Ráadásul a New York-i viadalt korábban már kétszer (először még 1999-ben!) megnyerő Serena Williams találkozóján nem egy, sőt nem is két rossz döntést hozott Mariana Alves kisasszony a „vadászlesről", és minthogy ezekkel rendre ugyanazt a személyt sújtotta, néhányak szerint nem csupán tévedésről volt szó...

Összeesküvés-elméletet persze botorság volna gyártani, mindenesetre tény: az önmagához képest gyengébb éve ellenére harmadikként kiemelt Serena Williams a játékvezető meglátásainak esett áldozatául – nagyban ezeknek volt tulajdonítható, hogy végül alulmaradt Capriatival szemben a negyeddöntő csúcsderbijén. „A visszajátszások során kiderült, hogy helytelenül bírálta fölül a vonalbíróit. Hibát követett el, ezért a versenyen nem vezethet több mérkőzést" – közölte „beosztottjáról" a fentebb már megismert Brian Earley.

Rögtön a harmadik gémben „villant" Alves sporttársnő, ekkor azt nem vette észre, hogy Serena ütését követően a labda telibe lőtte a vonalat, jóllehet ez a csacsisága még nem került sokba, az első szettet ugyanis Williams káprázatos játékkal megnyerte. A folytatásban Capriati felnőtt hozzá, a két villámgyors és erős harcos olyan teniszt produkált, hogy az másoknak talán még háló nélkül sem menne, minden, de tényleg minden a legnagyobb rendben volt – leszámítva a játékvezetést.

Miután Capriati egyenlített (6:4), Alves a harmadik szett elején outot mondott Serena ütését követően, holott a labda legalább öt centivel a vonalon belül pattant le – így jutott bréklabdához a nyolcadik helyen rangsorolt rivális, aki meg is nyerte a gémet. Ezután még vagy háromszor sújtottak le Williamsre a bírók, kétszer az utolsó játékban, úgyhogy le a kalappal előtte, amiért ilyen jól viselte a megrázkódtatásokat – ha ez anno John McEnroe-val vagy Jimmy Connorsszal történt volna, nem biztos, hogy Alves élve megússza…

„Nem akartam elhinni, amit művel; ha lenne anti-Serena társaság, bizonyára ő volna az elnöke. Nem cirkuszolásból panaszkodtam, hiszen jogosan reklamáltam, azok a labdák érvényes területre érkeztek. Elvettek tőlem valamit, méghozzá csalással" – fakadt ki utóbb a már akkoriban is hatszoros Grand Slam-bajnok csillag.

Capriatira kevésbé volt értelme haragudni, ő nemigen tehetett az egészről (bár egyszer fölülbírálhatta volna a játékvezetőt...); mint mondta, átérzi, min megy keresztül Serena: „Volt, amikor nekem kedveztek, és volt, amikor nem – ebből van több. A sikeremnek így is nagyon örülök, szerintem óriási harci tettet hajtottam végre, meghaltam a továbbjutásért. Tiszta lelkiismerettel állhatok a tükör elé."

A tenisz uraira ez nyilván kevésbé volt igaz. Részben e legutóbbi incidens hatására a következő esztendőben, 2005-ben a nemzetközi szövetség már több versenyen is tesztelte a Sólyomszem-technológiát, amellyel a nézők egy sor viadal televíziós közvetítéseiben is találkozhattak. Flushing Meadowsban pedig végre bejelentették: legközelebb náluk már a játékosok is élvezhetik az igazságosabb rendszer előnyeit.

Így is lett: 2006 legelején a Hopman-kupán, majd tavasztól a profi körverseny több állomásán hivatalosan bevezették a Hawk-Eye-szisztémát. Ősszel pedig eljött a pillanat, és az ígéretnek megfelelően, első GS-tornaként, a versenyzőknek a US Openen is lehetőségük nyílt játszmánként kétszer „videóval felülbíráltatni" a vonalbírók és mérkőzésvezetők ítéleteit.

Nem ezen múlt tehát Serenának a 2004-es esetnél még drámaibb tavalyelőtti búcsúja, amikor az elődöntőben címvédőként (2008-ban nyerte meg ugyanis harmadszor a tornát) kapott ki a profi körforgásba akkoriban visszatérő, New Yorkban csak szabadkártyával induló (és végső győzelmével így történelmet író) Kim Clijsterstől.

Akkor majdnem leszedte a fejét annak a vonalbírónak, aki 4:6, 5:6, 15:30-nál – ilyen szinten, ennyire döntő szituációban felettébb szokatlan (illetlen...) módon – lábhibát mondott be nála a második szervájánál. Így tehát meccslabdája lett a belgának, de nem is volt szükség rá, hogy beüsse, mert a felháborodott Williams a történteket kísérő verbális háborújával pontbüntetést „érdemelt ki" a sportszerűtlennek ítélt viselkedéséért.

Meglehetősen méltatlanul, a végén játék nélkül dőlt ezzel el egy ilyen fontos mérkőzés – azaz hiába tett szert Serena a videóra mint „fegyverre", a bírókkal folytatott „harcában" még ez sem garantál(t) számára százszázalékos védelmet…