Aki számára Puskás még tényleg Öcsi volt

– Mindig zöld nyakkendőt köt az öltönyhöz?
– Nem mindig hordok öltönyt, viszont ha a Ferencváros stadionjába jövök, az ünnepélyes alkalomhoz ez a nyakkendő illik.

– Jár a Fradi meccseire?
– Szinte minden hazai mérkőzésen kint vagyok az Üllői úton.

– És sosem az aluljárón keresztül közelíti meg a pályát, hanem átvág a kereszteződésen, mint most?
– Persze. A lépcsőt nehezen bírom, egyszerűbb a felszínen közlekedni.

– Azért itt elég nagy a forgalom. Nem tart tőle, hogy elüti egy autó?
– Egyáltalán nem. Jó a szemem, csak olvasáshoz kell szemüveg.

– Meg a kora ellenére gyors is. A legenda szerint apa és fia között a következő beszélgetés zajlott egykor egy Fradi-meccsen: „Nézd fiacskám, milyen gyors ez a Gyetvai!" „Melyik az?" „Itt jön!" „Hol?" „Ott megy!" Ez igaz történet?
– Minden szava igaz, a bátyám a saját fülével hallotta.

– Mesélték, volt idő, amikor úgy ugrott fel a villamosra a Kálvin téren, és a fürtökben lógó emberek mondták, húzódjunk össze, helyet a Gyetvainak!
– Ez a háború után volt. Akkoriban örültem, ha villamossal mehettem edzésre vagy meccsre. Ha nem, gyalog indultam el.

– Meglepett, hogy a presszóban, ahol beszélgetünk, whiskyt rendelt.
– Mi ebben a meglepő?

– Végül is elmúlt kilencven...
– Én nem vedelem a whiskyt, hanem az ízéért iszom. Szeretem. Tudja, hol szerettem meg?

– Ha elmondja...
– Skóciában voltam először válogatott 1938 telén, s a mérkőzés után a banketten állandóan whiskyvel kellett koccintani. Azt, hogy kellett, szó szerint értse: Lázár Gyula úgy a hatodik kupica után megjegyezte, ha ez így megy tovább, minket úgy kell majd kivinni. Nem lett igaza, de azt sem mondhatom, hogy szín józan maradt a csapat, mert VI. György király és Horthy Miklós kormányzó egészségére harminckétszer koccintottunk. Ez nem vicc: harminckétszer! Én pedig megszerettem a whiskyt.

– A meccsek után mit ittak?
– Általában fröccsöt. Én a Wekerle-telepen laktam, attól nem messze volt egy borozó, és gyakran az edző Puskással, Öcsi apjával ittam meg néhány fröccsöt.

– Egy évvel korábban kellett volna bekerülnie a válogatottba, mert akkor ön is ezüstérmes az 1938-as franciaországi vébén. Nincs hiányérzete?
– Nincs. A válogatott keretben már ott voltam a világbajnokság előtt is, de az MTK balszélsője, Titkos Pál mögött nem kerültem pályára. Tizenkilenc évesen nem voltam türelmetlen, s az sem tört le, hogy a vb előtt egykori ferencvárosi klubtársamat, Kohut Vilit is beválogatták, mert az Olympique Marseille-ben ontotta a gólokat. De nincsen ezzel semmi probléma.

– Azzal sincs, hogy nem vehetett részt a Ferencváros 1947-es mexikói túráján? Akkoriban kirobbanthatatlan volt a Fradiból.
– Igen ám, de egy pozsonyi meccsen megsérültem. Amikor a többiek utaztak Mexikóba, én Pöstyénbe mentem kezelésre. És tudja, ki fizette a gyógyíttatásomat? Nem a Fradi, hanem Kubala László, aki akkor Pozsonyban játszott.

– Hallott arról, hogy Kubala szobrot kapott Barcelonában?
– Hogyne!

– Honnan tájékozódik?
– Járatom a Nemzeti Sportot, meg veszem a Vasárnapi Blikket, utóbbit főleg a keresztrejtvények miatt.

– Hogyan telik egy napja? Egyedül él?
– A lányommal lakom Újpalotán. Délelőtt sétálok egy órát, bevásárlok, amit a lányom felír. Este olvasgatok, tévét nézek. Hetente két délután kimegyek a Népligetbe, megnézem az egyik dédunokám, Krisztián edzését, meg a meccseire is kijárok. A Honvéd ellen gólpasszt adott. Meccs után mindig megbeszéljük a dolgokat.

– Azt is elmondja, hogyan kell gólt rúgni?
– Persze. Azt adom tovább, amit nekem is tanítottak: külsővel a hosszú sarokra kell célozni. Ha lecsúszik, akkor legfeljebb a rövidbe megy.

– Ki volt az ön által látott legjobb futballista?
– Hűha, ez nehéz! Puskást és Bozsikot mondom.

– Milyen viszonyban volt velük?
– Ment a duma, de volt bennük tisztelet, mert én idősebb voltam. Ha utaztak külföldre, mindig kérdezték, »Öreg, mit hozzunk?«, de nem kellett semmi. Aztán amikor a lányom már iskolába járt, és kitört a ceruzája hegye, mondtam Öcsinek, hozzon ceruzát. Párizsból jöttek haza, Bozsik és Puskás is előhúzott egy-egy dobozt. Színes ceruzák voltak benne. Vagy tíz évig elég volt a gyereknek.

– Olyan eseményeket élt át, mint a második világháború, a Rákosi-rezsim, az ötvenhatos forradalom vagy a rendszerváltozás. Melyik volt a legnagyobb hatással az életére?
– Az életemre Sárosi Gyurka volt a legnagyobb hatással, de nemcsak a futballra gondolok. Csapattársammal, Kiss Gyulával vittek volna az orosz frontra, amikor egy tiszt jött, és név szerint kiemelt bennünket a sorból. Később tudtuk meg, hogy Sárosi szólt az érdekünkben. Így úsztam meg a háborút. Ez mindenek elé kívánkozik. De legjobban a Rákosi-rendszerben féltem, és a történelem is a bukásával vett fordulatot.

– Mit mond a mai Fradi játékáról?
– Minden olyan esetleges, ami ma a magyar pályákon történik. Én azt mondom, ha akarok valaki lenni, akkor önszorgalomból kell gyakorolni. Aztán meglesz az eredménye. A Fradi–Újpest kapcsán örültem, hogy Törőcsik Andrást és Nyilasi Tibort láttam a tévében. De nekik nem ott a helyük, istenáldotta tehetségek voltak, a pályán kellene átadniuk a tudásukat a fiataloknak, vezéregyéniségeknek kellene lenniük. Csak a szorgalom és az átadott tudás segíthet.

– Ez a válogatottal is így van?
– A válogatott idegen kezekben van.

– Ejnye, Laci bácsi! Ilyet manapság nem illik mondani.
– Márpedig szerintem magyar edző kell! Milyen tréning lehet az, ahol tolmács útján beszélgetnek! Ez borzasztóan komplikált.

– Említette, hogy esténként tévét is néz. A külföldi futball érdekli?
– Minden jöhet, ami futball.

– Melyik a kedvenc külföldi együttese?
– A Bayern München. Még a Beckenbauer előtti időkben szerettem meg a csapatot.

– Kit tart a bajorok legjobbjának?
– Azt a kis francia gyereket, nem jut eszembe a neve...

– Franck Ribéry.
– Igen, őt. Azért is kedvelem, mert általában a bal oldalról indul – én is azon a szélen játszottam –, jól cselez, pontosan passzol és lő.

– A Fradinál megbecsülik?
– Azt hiszem, igen. Berki Krisztián, a klub vezérigazgatója kétszemélyes VIP-belépőt adott, s általában ott is vagyok a meccseken.

– Ha vissza lehetne fordítani az idő kerekét, megállítaná-e, s ha igen, akkor hol?
– Nem szoktam nosztalgiázni, de ha így kérdezi, azt mondom, az edzősködést nagyon szerettem. Az ifiben többek között Géczi, Páncsics, Juhász, Varga trénere voltam.

– Honnan ez a vitalitás?
– Családi örökség: a nővérem 95 éves, az egyik nagynéném 102 esztendeig élt. Úgyhogy a famíliában nem ritka a magas kor.

– Mi a legfontosabb az életében?
– A családom minden egyes tagja, a lányomtól a dédunokákig.

– Szokott a futballról álmodni?
– Nem szoktam álmodni, a valóságban élek.