Aco Sztojkov 18 éves volt, amikor az Internazionalénál aláírta az első profi szerződését. Aztán eltelt több mint öt esztendő, a macedón támadó pedig Debrecenben már pályafutása kilencedik csapatával kötött megállapodást. Ebből az adatból arra következtethetnénk, hogy nem kifejezetten hűséges típus, az addigra már 20-szoros válogatott futballista azonban az NS 2007. február 11-i számában állította: nem ő „csalta meg" a munkaadóit.
„Tisztázzuk a dolgot: az Interhez öt évre köteleztem el magam, és amely kluboknál ebben az időszakban megfordultam, mindenhol csak kölcsönben szerepeltem – mondta az egykor a sztrumicai Belaszica gárdájától Itáliába kerülő macedón. – Amikor tehát egyik csapattól átkerültem a másikhoz, legtöbbször a milánói egyesület döntött a váltásról, nekem pedig nem maradt más, mint hogy rábólintsak a dologra."
Persze tegyük hozzá: nehéz elképzelni, hogy La Speziától Andriáig mindenhol foggal-körömmel ragaszkodtak a légióshoz, csak épp nem tudták meggyőzni az eredeti tulajdonost a hosszabbításról... Óhatatlanul felvetődött a kérdés, nem játszottak-e szerepet „egyéb" tényezők is a gyakori klubcserékben.
„Hogy őszinte legyek, akadt egy-két gárda, amelynél egyáltalán nem éreztem jól magam, nem találtam meg a számításom – elevenítette fel pályafutása sötétebb foltjait Sztojkov. – Ilyen volt például a lengyel Górnik Zabrze vagy a Serie C-s Castel di Sangro. Az olasz harmadosztály cseppet sem feküdt nekem, az ottani meccseken ugyanis inkább a brusztolós, kemény stílus érvényesül, a technikás játék teljesen háttérbe szorul.
Legutóbbi csapatomnál, a Partizan Beogradnál pedig az volt a gond, hogy az edző valamiért nem játszatott. Az okáról fogalmam sincs. Én ugyanis semmire sem emlékszem, amivel megsértettem volna, ő mégsem szimpatizált velem. A válogatottnál ugyanakkor alapelv, hogy a kispadról nemigen hív be senkit sem a kapitány, úgyhogy mindenképpen olyan együttest akartam keresni, amelynél hétről hétre rendszeres lehetőséghez jutok."
Nyilván az előző két magyar bajnokságot megnyerő Debrecenben is ilyen reményekkel választották ki a legjobb külföldi idényét a megelőző kiírásban, a belga La Louviere-nél futó csatárt (14 meccs, 7 gól) – még úgy is, hogy a játékosnak bizony jelentős lemaradásai voltak klubismeret terén.
„Hogy mi az edző neve? Várjunk csak... Most nem jut eszembe. De ígérem, amikor már a csomagommal együtt véglegesen Magyarországra utazom, bepótolom a hiányosságot. Annyit tudok a csapatról, hogy erős a keret, és a szakvezetők általában a négy négy kettes játékrendszert alkalmazzák.
A személyes ambícióimról pedig annyit mondanék, hogy mindenképpen bajnoki címet szeretnék nyerni Debrecenben, és aztán minél tovább jutni a Bajnokok Ligájában. Mindenesetre igencsak megnyugtat, hogy a korábbi rövid lejáratú kölcsönszerződésekkel ellentétben itt végre teljes négy évem lesz a kibontakozásra."
Arról, miért éppen a kelet-magyarországi várost választotta pályafutása következő állomásának, elmondta: mivel a másik variáció, az izraeli Maccabi Tel-Aviv nem nyerte el a tetszését, ügynöke révén felvette a kapcsolatot a Loki vezetőivel. A tárgyalások három napig tartottak, és miután a felek minden részletben megállapodtak, a közeli viszontlátás reményében egymás tenyerébe csaptak.
De térjünk vissza oda, ahonnan a cikk elindult: Sztojkov 18 éves volt, amikor az Internél szignálta az első profi kontraktusát, hogy aztán az olasz együttes Primavera-gárdájának tagjaként belekóstoljon az elitklub életébe. Nekünk, magyaroknak ezen a ponton valahogy rendkívül ismerős a történet...
Filkor Attila, az akkor már egy válogatottsággal is büszkélkedő középpályás – a macedón futballistához hasonlóan – a nagykorúság küszöbén került ki a fekete-kékekhez. A Debrecen új igazolását arról kérdezte az NS, milyen jövőt jósol a magyar légiósnak Milánóban.
„Csak annyit mondhatok, hogy a felnőttcsapatba kerüléshez kegyetlenül sokat kell dolgozni, az tényleg nagyon keveseknek sikerül. Bármilyen fájó, az Inter fiatal tehetségeinek sorsa általában ugyanaz: egy, maximum két évet tölthetnek az együttesnél, aztán kölcsönadják őket valamelyik másod- vagy harmadosztályú olasz csapatnak."
Aco Sztojkov nagyon reálisan látta a dolgokat: pontosan egy esztendővel később Filkor Attila is megkezdte alsóbb osztályú itáliai körútját – a Grosseto, Sassuolo, Gallipoli trió után később „normál" szerződéssel átkerült a Milanhoz, hogy az utóbbi időben már a város másik egylete adogassa kölcsön (a Triestina után jelenleg a Livornóhoz) az időközben 23 és fél esztendős középpályást.
Sok tekintetben hasonló sors várt más, fiatalon gigaklubokhoz kerülő tehetségeinkre is, elég, ha a liverpooli magyar különítményre gondolunk, élén Németh Krisztiánnal, de például Szalai Ádám sem jutottak el tétmeccsen a felnőttgárdáig, amikor a Real Madridnál volt. Azonban még mind fiatalok, és többüknél ígéretesen alakult az utóbbi időszak, ha nem is az említett nagycsapatoknál. Még (bőven) lehet tehát bizakodni...
Ami a macedón vágyait illeti, összejött neki az óhajtott bajnoki cím, amiből azon a tavaszon 10 találkozón öt találattal vette ki a részét. A legközelebbi kiírásban is maradt a tíz meccs – de immár az egész idényre kivetítve, mindössze egyetlen góllal... Így aztán kölcsönadták a Nyíregyházának, onnan pedig a következő évad elején továbbállt az Aarauhoz.
Debrecenben, sőt még Magyarországon sem húzta ki tehát addig, amíg teljesülhetett volna a másik kívánsága, a BL-szereplés, hiszen 2009 augusztusában ment ki Svájcba, a DVSC pedig néhány héttel később – immár nélküle – feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára.
Az azóta 40-szeres válogatott, leginkább a gyorsaságáról ismert Sztojkovnak ilyesmire a jelenlegi, második vonalbeli klubjánál lényegesen kevesebb az esélye (hiába szerepel a gazdag nyugaton...), az Inter szintjétől végképp messze került, de legalább sikerült megtalálnia a „lelki békéjét", hiszen egyéni rekordként immár két és fél éve ugyanott játszik – 28 esztendősen a tizenegyedik csapatánál...