Spanyol Eb-népünnepély, cserekapus sztárral

Ilyet addig nem látott Spanyolország: az előző Európa-bajnokság végén egy pillanatra még János Károly király, hitvese, a görög származású Zsófia királyné és José Luis Rodríguez Zapatero akkori miniszterelnök is fittyet hányt az etikettre – képzeljék el, amint mindhárman gyermeki örömmel szorongatták az újkori „hódítók" szerzeményét, az Henri Delaunay-kupát.

Vagy a több mérkőzést is a helyszínen megtekintő Fülöp főherceget, amint az orrához emeli a trófeát, majd a játékosokhoz fordul: „Ez még pezsgőtől bűzlik..."

A nem sokkal később (a csúcson!) elbúcsúzó szövetségi kapitány, Luis Aragonés legénysége persze nem csak a hivatalos fogadáson tette tiszteletét; kevéssel az után, hogy a spanyol zászlót lengető pilóta 2008. június 30-án megállt a selección különgépével a madridi Barajas repülőtéren, máris kezdetét vette a népünnepély, amely este a belvárosi Kolumbusz téren érte el a tetőpontját.

Feltehetően senkit sem lepett meg, hogy a rajt előtt még enyhén szólva is óvatos spanyolok a bécsi döntő másnapján önfeledt hangulatban köszöntötték a veretlenül élen végző selección tagjait, akiknek percnyi szabadidő sem jutott. Igaz, láthatóan egyiküknek sem esett nehezére a csupa örömteli program.

Több százezren éltették a földrész új bajnokait, akiket – hiába a korosztályos csapatokban elért megannyi siker – egy hónappal azelőtt bizony féltve engedtek útjukra a szurkolók. A fieszta láttán azonban kétség sem fért hozzá, nagyot fordult a világ ennyi idő alatt.

Hogy mást ne mondjunk, a korábban oly kritikus sajtó zászlóshajója, a Marca immár nem a Raúlt kihagyó Aragonés leváltását követelte, hanem azért kampányolt, hogy a La Peinetát, a 2015-től az Atlético Madrid otthonaként üzemelő új stadiont az ősz mesterről nevezzék el...

Az „Hortalezai Bölcsként" emlegetett trénert a drukkerek is a szívükbe zárták azokban a hetekben – természetesen neki is kijutott a rajongásból –, a közönségkedvenc mégsem ő volt a népünnepélyen. S nem, nem az U17-es és U19-es kontinenstorna után a felnőttek között is Eb-győzelmet érő gólt szerző Fernando Torres, nem a gólkirály David Villa, és nem is a madridiak csillaga, Iker Casillas.

Az est sztárjaként helyettük mindenki Pepe Reinát emlegette. A Liverpool játékosa addig ismeretlen arcát mutatta: a színpadra lépve magához ragadta a mikrofont, majd a forgatókönyvet semmibe véve önálló műsorba kezdett.

A humoristák sikerével vetekedő (bár a spontaneitás minden előnyét és hátrányát is magán viselő...) produkciója fénypontjaként a – csupán a görögök elleni tartalékos felállás révén pályára lépő – cserekapus bemutatta a világra szóló sikert jegyző 23-as keretet: lássuk tehát, Reina szerint kik diadalmaskodtak az osztrák-svájci közös rendezésű tornán.

„Az ember, aki valóra váltotta Európa-bajnoki álmainkat: Casillas – kezdte az alkalmi showman. – A legmagasabb nádszál, Albiol. Az igazán bátor, a zseniális Fernando Navarro. A tizenhatos marsallja, a védelem főnöke, az utolérhetetlen Marchena. Tarzan, aki ananászt eszik: Puyol.

Az ember, aki nem jön ki jól a nappal, aki sosem látja a verőfényt: Iniesta. Aki elég belevaló volt, hogy elhódítsa a gólkirályi címet: Villa, a »Srác«. A spanyol futball Humphrey Bogartja: Xavi. A »Kölyök« – oh, kölyköm! –, Fernando Torres.

A világ legértetlenebbje, aki sosem tudja, mi történik körülötte: Cesc Fabregas. Garrincha: Joan Capdevila. Nagyon kicsi, nagyon kicsi: Cazorla. Aki ötszáz eurómat nyerte el a tizenegyesrúgások során: Andrés Palop. Cruyff kicsi fia: Xabi Alonso. Sergio Ramos, aki Antonio Puerta – nyugodjék békében – emlékére a tizenötös mezt viseli."

„Falete: Sergio García. Rodolfo Chikilicuatre: Güiza" – mondta tovább Reina, előbbinél a népszerű flamencoénekesre, míg a kétgólos csatár esetében a humorista David Fernández Ortiz által kitalált paródiák főszereplőjére utalva. Az egyre lelkesebb hallgatóság ekkor már euforikus hangulatban várta a folytatást, s nem is kellett csalódnia, hiszen a pillanat szülte előadóművész nem állt le:

„A világ második legértetlenebbje, aki szintén sosem tudja, mi történik körülötte: Arbeloa. A csapat szambázója, Spanyolország szambázója: Marcos Senna. A legnagyobb, Juanito. A legkisebb, a ránézésre egy méter ötven magas, csak egy méter ötven: David Silva. Diego Armando Maradona, a nagy tudású, a csillag: De la Red. És végül, az alázatos szolga, aki szpíkerré vált, hogy bemutassa ezt a csodacsapatot: Pepe Reina."

Nem feledkezett meg természetesen a kapitányról sem, aki nem más, mint „az ember, aki lehetővé tette, hogy elhódítsuk a trófeát: Luis, a belevaló."

Utóbbit ugyan azóta – már a megnyert 2010-es vb-n is – Vicente del Bosque követte a gárda élén, és mások mellett Tarzan meg Maradona sincs benne a mostani keretben, viszont Humphrey Bogart, a „sápadt arcú" (Iniesta), Cruyff „kicsi fia", a „Kölyök" és még nyolc társuk a 2008-asok közül igen – a kérdés már csak az (holnapig), hogy marad-e Európa trónján ez a „díszes kompánia". Ha marad, Reinán nem múlhat: ő ezúttal is ott lesz, és aligha tétovázik majd, ha lehetősége adódik szónokolni…