Egy trófea se jutott, elnökválság a Barcánál

Nem vezetett eredményre 2008. július 6-án az elnökbuktató kampány a világ egyik legnépszerűbb klubjánál, a Barcelonánál, de a 46. életévét éppen előtte, az első spanyol Eb-diadal napján betöltő Joan Laportának meg kellett birkóznia a gondolattal, hogy munkáját – egyelőre – kisebbségben kénytelen végezni.

A bizalmatlansági szavazás eredményéből kiderült: a civil foglalkozását tekintve ügyvéd elöljárónak nagy szerencséje, hogy az ilyen voksolások alkalmával arrafelé nem egyszerű, hanem kétharmados többség szükséges az elnökválasztás kiírásához. Nos, ez az arány nem jött össze, vagyis a 2003 óta hivatalban lévő president folytathatta a tevékenységét, reményei szerint egészen mandátuma lejártáig, 2010-ig.

A hatalomra jutása előtt többek között David Beckham (utóbb meghiúsult) gránátvörös-kékbe öltöztetésével kampányoló klubvezér tehát csak látszólag dőlhetett hátra, hiszen a számok között egy picit mélyebbre ásva máris kitűnt, hogy korántsem lehetett maradéktalanul elégedett.

A választásra jogosult 155 ezer tagból ugyanis 39 389 foglalt állást, és közülük 23 870-en, azaz 60.6 százalékuk ítélte meg úgy, hogy Laporta eltávolítása érdekében új elnökválasztást lenne célszerű kiírni. Ez azonban elmaradt a 66.66 százaléktól, így az Oriol Giralt vezette ellentábor törekvései ezen az „ösvényen” megfeneklettek.

„A kezdeményezés nem érte el a célját – ragadta meg a lényeget a veszítve győztes első ember. – Én is érzékelem, hogy a szavazás kimenetele az elmúlt két idény büntetése, de hiszek abban, hogy a jövőben is nagy családként dolgozhatunk együtt. Számítok a mellettem állókra, azokra, akik ellenem fordultak, és természetesen arra a jelentős tömegre is, amely távol maradt a véleménynyilvánítástól. Elvégre ugyanaz a cél, klubunk eredményessége vezérel valamennyiünket.”

A legendás Johan Cruyff, Laporta egyik tanácsadója és bizalmasa szerint az esetleges elnökválasztás kiírása, továbbá az új stáb munkába állása jelentősen megzavarhatta volna a nyugodt felkészülést a következő szezonra, ezért elégedetten szólt a végeredményről – és itt máris visszatérhetünk a president által említett büntetéshez.

Kritikusai azt vetették a szemére, hogy sokkal korábban menesztenie kellett volna Frank Rijkaard vezetőedzőt (a tréner végül „csak” azon a nyáron távozott) és túlságosan elnéző volt a meghatározó játékosokkal, Ronaldinhóval, Samuel Eto'óval és Decóval szemben. Szigorúbban kellett volna fellépnie a kilengéseik ellen és gyakrabban számon kérni rajtuk a pályán nyújtott gyengébb teljesítményt.

A szitokáradat és ennek folyományaként a bizalmatlansági szavazás ugyanis legfőképpen azért zúdult a nyakába, mert a Barcelona már két éve nem nyert semmilyen jelentős trófeát, noha a világ egyik, ha nem a legerősebb játékosállományával büszkélkedhetett.

Hogy a szurkolók és a klubtagok ezt nehezményezték, az természetes, felháborodásuk nemegyszer jogos volt, ugyanakkor érdemes emlékeztetni arra, hogy akad olyan világhírű csapat is, amely nem kettő, hanem négy éven keresztül (2003–2007) maradt trófea nélkül: történetesen a Real Madrid, az akkori (és a megelőző esztendei) spanyol bajnok.

A türelmetlenkedők ráadásul a jelek szerint elfeledkeztek arról az apróságról, hogy a katalán egylet története során mindössze kétszer ért Európa csúcsára, másodjára épp 2006-ban, amikor Laporta már javában elnökölt. Sőt: ő volt az, aki bár Beckhammel kudarcot vallott, Sandro Rosell alelnök révén megszerezte helyette (az MU elől) Ronaldinhót, illetve odahozta Rijkaardot a kispadra.

A vezetőségében és keretében is erősen megújított Barca utóbbiak fontos közreműködésével nyert BL-t 2006-ban, s persze ott volt a bajnoki duplázás is, a 2005-ös és 2006-os aranyérem. A legfrissebb hírek pedig arról szóltak, hogy pocsék évadja ellenére a klub immár ötödik éve nyereséget termel, az adóssága pedig csökkent. Mindenesetre ha úgy vesszük, mindennek meg is lett a jutalma, mivel nem mentek el elegen az elöljáró ellen voksolni.

Viszont hiába érezte a szavazást követően még a maga pártján az urnáktól távolmaradó csendes többséget Laporta, két nappal később úgy tűnt, nagyot fordul a világ: a Sport című katalán lap már arról számolt be, hogy a megtépázott tekintélyű – tevőlegesen, vagyis voksokkal csupán a teljes tagság tíz százaléka által támogatott – elnök a lemondását fontolgatja, és minden bizonnyal még azon a héten megválik a posztjától.

Közben tudniillik az elnökség jó néhány, addig is ellenlábasnak számító tagja jelezte, nem tartja elképzelhetőnek az együttműködést a bizalmi tőkéje jelentős részét felélő „vezérrel”, minek következtében rendkívüli ülést hívtak össze. Noha a klub sajtószóvivője sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta a hírt, a folyosón azt beszélték, az összejövetelen Laporta bejelenti a lemondását.

A gyorselemzések szerint ennek csak egyik oka volt a sarokba szorítottság. Majdnem ilyen fontos a másik: az elnök semmiképpen sem szerette volna, ha az elhatalmasodó házon belüli válság miatt még 2008 folyamán választást kell kiírni, mert akkor az egykori fegyvertársból lett nagy ellenfél, a 2005-ben mellőle leköszönő Rosell is magához ragadhatja a hatalmat.

A főnök az elmélet szerint úgy kalkulált, hogy ha félreáll, a vezetőség – az alelnök Albert Vicensszel az élén – akár az ő mandátuma 2010-es lejártáig is a helyén maradhat, és tovább járhatja az általa kijelölt, a kudarcokat megelőzően ugyebár BL-diadallal és két bajnoki címmel szegélyezett utat. Márpedig ez azt is jelenthette, hogy Rosell – akit Cruyff már a szavazás napján ostorozott „szalonképtelen puccskísérletéért” – körön kívül reked.

Ezzel szemben mi történt a 10-i elnökségin? „Az itt jelenlévő társaimmal lemondtunk tisztségünkről a vezetőségben. Döntésünk oka a bizalmi szavazás eredménye, és az azt követő lépéseket érintő véleménykülönbség, hiszen szerintünk a többség az elégedetlenségét fejezte ki a vezető testülettel szemben” – fogalmazott a tanácskozás után a nyolcadmagával leköszönő Albert Vicens, az addigi „második ember”.

Azt persze a nyolc távozó is tudta, hogy a szavazók nem ilyen fordulatra számítottak. Ezután legfeljebb abban bízhattak tehát, hogy a közeljövő várható eseményei Laportát is magukkal sodorják, így sor kerülhet a sokak által sürgetett szeptemberi elnökválasztásra – és nagytakarításra.

Ebben aztán csalatkozniuk kellett, mert a már augusztus végén megtartott közgyűlésén a 942 résztvevő 52 százaléka megerősítette vezető tisztségében az elnököt, és csupán 37.2 százalék voksolt ellene.

Ami a szurkolókat ebből az egészből a legjobban érdekelhette, azt Vicens fogalmazta meg, még a búcsújakor. „Tiszteletben tartjuk az elnök és a többi vezetőségi tag döntését, hogy folytatja a munkát. Biztosíthatjuk a tagságot, a klub helyzete – gazdasági, társadalmi és sportszakmai értelemben – optimális.”

Ez utóbbi pedig fényesen beigazolódott. A 2003-as megújulás után ismét reformba kezdő Laporta nem marasztalta az előző nagy sikerekben meghatározó Rijkaardot és végül Ronaldinhót sem – ehhez mondjuk még nem kellett akkora bátorság, látva a hanyatlást, valamint a brazil klasszis testi, illetve sportformáját –, és kockázatosat lépve az edzőként még elég tapasztalatlannak számító Pep Guardiolát nevezte ki a holland helyére.

A helyén hagyott „fővezér” tavalyelőtt aztán elégedetten nyergelhetett át a nagypolitikára („végre” átadva a terepet az azóta szintén nem sikertelen Rosellnek), hiszen szűk egy évvel a belső krízist követően a Barca újra megnyerte a bajnokságot és a kupát, sőt a BL-t is. Aztán bónuszként a hazai és az európai Szuperkupát. Majd a következő idény felénél – de még mindig 2009-ben – a klubvilágbajnokságot is! Csak győzze összeszámolni az ember...