Ma már természetesen kideríthetetlen, mi lett volna, ha Kobe Bryant az előző előtti olimpián és vb-n ott van Larry Brown, illetve Mike Krzyzewski edző csapatában, annyi azonban tény, hogy mindkét világversenyen a harmadik hellyel kellett beérnie a Dream Teamként már a legnagyobb elfogultsággal sem aposztrofálható amerikai alakulatnak.
Született: 1978. augusztus 23., Philadelphia |
Magassága, testsúlya: 198 cm/93 kg |
Klubja: Los Angeles Lakers (1996–) |
Posztja: hátvéd |
Sikerei: olimpiai bajnok (2008), Amerika-bajnok (2007), 5x NBA-bajnok (2000, 2001, 2002, 2009, 2010), 2x NBA-döntős (2004, 2008), 1x alapszakasz MVP (2008), 2x döntőbeli MVP (2009, 2010), 2x pontkirály (2006 – 35.4 pontos átlag, 2007 – 31.5), 14x All Star (1998, 2000–2012), 10x All NBA első csapat (2002–2004, 2006–2012), 2x All NBA második csapat (2000, 2001), 2x All NBA harmadik csapat (1999, 2005), zsákolóbajnok (1997) |
A 2004-es athéni olimpián Puerto Rico, Litvánia és Argentína is elpáholta őket, két évvel később Japánban pedig Görögország parancsolt megálljt a sportág feltalálóinak az elődöntőben.
Ez bizony – a 2002-es, indianapolisi vb még csúfosabb kudarcával (mindössze hatodikként végeztek!) együtt – sorozatban három nagy torna volt, amelyen könnyűnek találtatott a Team USA, de nyugodtan írhatjuk azt is: a sportág egyesült államokbeli változata. Valamit ki kellett találni a USA Basketballban, az ország kosárlabda-szövetségében.
Ez a valami – vagy inkább valaki – Kobe volt. Az utóbbi időszak sportoló sztárjai közül talán csak Cristiano Ronaldóról, Leo Messiről, Tiger Woodsról és Michael Phelpsről írtak többet, mint Bryantről – de ez sem biztos.
Tudjuk róla, hogy édesapja, Joe „Jellybean" Bryant, a jeles kosaras négy philadelphiai, San Diegó-i és houstoni év után hét évig Olaszországban profiskodott, így Kobe is ott töltötte a gyermekkorát, s ekként kiválóan beszéli Verdi nyelvét. (Maga a Kobe név egyébként koreai eredetű, egy steakfajtát jelent.) A srác örökölte apja génjeit, belőle is kiváló kosaras lett.
A philadelphiai Lower Merion High School az ő nevétől volt hangos, s amikor 1996 tavaszán a srác bejelentette, hogy kihagyja az egyetemet, és bejelentkezik a draftra, megpezsdült az NBA.
Jerry West, a Lakers zseniális szakmai alelnöke addig ügyeskedett, amíg egy csapásra három legyet ütött: a drafton lefoglalta 24-es sorszámmal a megbízható hátvédet, Derek Fishert, a Charlotte által lestoppolt Kobe-ért felajánlotta a rutinos centert, Vlade Divacot, majd a felszabaduló pénzzel megvette az Orlando szabadúszó óriását, Shaquille O'Nealt. A Los Angeles-iek majdani bajnokcsapatának gerince ezzel együtt volt.
Kobe azonnal vett magának egy villát LA legszebb részén, a Pacific Palisadesen, és elkezdett játszani Del Harris edző csapatában. Az 1997-es All Star-gálán a Rookie Game legjobbjaként 31 pontot dobott, s megnyerte a zsákolóversenyt is. Egy évre rá New Yorkban, ahogy az NS 2008. július 4-i írása is felelevenítette, minden idők legfiatalabb All Star-kezdőjeként megpróbálta lejátszani a pályáról Michael Jordant – sikertelenül.
Az első bajnoki címre 2000-ig kellett várnia – ehhez persze Phil Jackson edző érkezése is kellett –, de aztán meg sem állt háromig. Az új évezred elején a Lakers uralta az NBA-t, Kobe pedig 2000 nyarán, az Indiana Pacers elleni döntőn mutatott káprázatos játékának köszönhetően, 21 évesen meghívót kapott a sydneyi olimpiára készülő Team USA-be.
A fiatal sztár köszönte szépen, de annyira fáradt volt – no meg a bokasérüléséből sem lábalt még ki teljesen, valamint éppen házasodott –, hogy visszautasította a más számára visszautasíthatatlan ajánlatot. Így aztán lemaradt hazája sokáig utolsó jelentős kosársikeréről.
Az indianapolisi részvételből sem kért, míg Athénról, bár ment volna, végül is önhibájából maradt le. 2003 nyarán a coloradói Vail környékén, a Sziklás-hegység bércei között, egy luxusfogadóban máig tisztázatlan körülmények között szexuális kapcsolatba került egy 19 éves recepcióssal. A lány azt állította, megerőszakolták, Kobe szerint erőszakról szó sem volt.
A pereskedés majdnem egy éven át húzódott, s nem csupán a Lakers 2003–2004-es idénye ment rá, hanem Kobe athéni csapattagsága is. A bíróság végül felmentette a játékost, ám a hat esztendőn át gondosan ápolt makulátlan imázs odalett, miként a zsíros szponzori szerződések java része – hogy a családi békéről ne is beszéljünk.
A következő alkalom a 2006-os szaitamai világbajnokság lett volna, hogy szolgálja a hazáját, el is fogadta Mike Krzyzewski, a Duke Egyetem legendás edzőjének hívását, de az a szereplés meg halaszthatatlan térdoperációja miatt hiúsult meg.
Pekingben viszont már semmi sem állhatott Kobe és az olimpiai bemutatkozás – meg a reménybeli aranyérem – közé. 2007 nyarán végre pályára lépett az Egyesült Államok válogatottjában az amerikai kontinens olimpiai selejtezőtornáján, amelyet tíz meccsből tízet megnyerve fölényesen teljesített a gárda, s Kobe a 15.2 pontos átlagával Carmelo Anthony és LeBron James mögött az együttes harmadik legeredményesebb játékosa volt.
Aztán jött a 2008-as nagy megméretés, amelyen ők hárman – Jason Kidd-del, Dwyane Wade-del, Chris Bosh-sal, Dwight Howarddal, Chris Paullal, Deron Williamsszel, Michael Redd-del, Tayshaun Prince-szel és Carlos Boozerrel együtt – már valóban érvényesíteni tudták a papírformát, s nyolcból nyolcszor simán nyerve visszaszerezték hazájuknak a világelsőséget.
Az elődöntőben revánsot vettek Argentínán, míg a fináléban nyolc nap után másodszor is megverték Spanyolországot. Ez volt a legszorosabb meccsük, „csak" 11-gyel nyertek (118–107), de így is minden negyed az övék lett. Kobe pedig hat assziszt mellett 20 pontot dobott, s ebből 13-at a záró játékrészben...
Az immár a 34. születésnapjára készülő Bryant – aki azóta újabb kétszer NBA-bajnok lett a Lakersszel és mindkét finálé (2009, 2010) után őt választották meg a döntő MVP-jének (miközben a tavalyelőtti törökországi vb-t százszázalékos mutatóval megnyerő nemzeti csapatban a többi szupersztárhoz hasonlóan ő sem szerepelt) – nagy valószínűséggel Londonban is ott lesz a címvédő amerikai együttesben.
Kobe Bryant, a Pekingre készülő Team USA csapatkapitánya négy éve villáminterjút adott a www.usabasketball.com honlapnak. – Mit gondol az olimpiai kosártornáról? – Csupa olyan ellenféllel találkozunk, amelynek egyfelől összeszokott, évek óta együtt játszó csapata van, másfelől tisztában kell lennünk azzal, hogy odalett a nimbuszunk, riválisaink ma már cseppet sem tartanak tőlünk. Abban bíznak, hogy le tudnak győzni bennünket, és úgy érzik, meg is kell verniük az amerikai válogatottat. – És meg is fogják verni? – Célunk az aranyérem, és ezzel mindent elmondtam. – Érez nyomást a csapaton amiatt, hogy az Egyesült Államok 2000, a sydneyi olimpia óta nem nyert nagy versenyt? – Érzek, de engem egyáltalán nem nyomaszt. Kifejezetten feldob a közvélemény várakozása, hogy mindenki elvárja tőlünk az aranyérem megszerzését. – Az NBA-kosárlabda inkább egyéni játék, sok egy-egyezéssel, a sportág nemzetközi változata viszont klasszikus csapatjáték. Sikerül átállniuk egyikről a másikra? – Járatnunk kell a labdát, ennyi az egész. És akkor meglesznek a tiszta dobóhelyzetek. Ne higgye, hogy olyan nagy a különbség. A győzelem tudománya ugyanaz az NBA-ben és az olimpián. Csapatként kell játszanunk, oda kell tennünk magunkat a védekezésben, és rá kell mennünk a lepattanókra. Ennyi. – Ki lesz a Team USA legkeményebb ellenfele? – Mindenki. De komolyra fordítva: Argentína. Az olimpiai bajnoki cím védője, és addig az is marad, amíg valaki ki nem ejti. – Mit jelent önnek az ötkarikás aranyérem? – A legtöbbet, csak még nincs a zsebemben. Az NBA bajnoki aranygyűrűje is hihetetlen siker, de ott speciális piacnak játszol, az olimpián viszont a hazádért. És ez óriási különbség. |