Zakariás: az Aranycsapat ismeretlen tagja

Zakariás József a visszaemlékezések szerint rendelkezett és élt is azzal a kiváltsággal, hogy a válogatott mérkőzések előtt is megihatott egy savanykás fröccsöt. Némelyek szerint azért tehette ezt, mert Sebes Gusztáv szövetségi kapitány falubelije lévén (mindketten budafokinak számították magukat, bárhol laktak is életük során) nem volt nehéz megértetnie a szakvezetéssel, hogy akinek a szervezete fiatalkorában megszokta a kisfröccsöt, annak nem szabad a közérzetét, erőnlétét kockáztatnia azzal, hogy olykor elmulasztja a napi penzumot.

No de természetesen méltatlan volna, ha Zakariás Józsefről a kisfröccs jutna eszünkbe, már csak azért is, mert nála profibban gondolkodó, fegyelmezettebben élő és futballozó játékost keveset ismert a huszadik század.

Zakariás az Aranycsapat néven legendává lett gárda alig észrevehető, ám nélkülözhetetlen tagja volt, olyan futballista, akinek a jelenléte nem tűnik fel senkinek, de aki nélkül egyszerűen nem működik az együttes. Olyan futballista, akinek megvolt minden intelligenciája és minden felkészültsége ahhoz, hogy azzal járuljon hozzá az Aranycsapat játékához, amire ott szükség volt, amivel igazán segíthetett.

Arra volt szükség, hogy szerezzen annyi labdát, amennyit csak lehet, és azt azonnal passzolja le a hozzá legközelebb helyezkedő társnak. És ezt Zakariásnál senki sem csinálta jobban, ezért lehetett sokáig az övé a magyar válogatott 6-os számú meze, akkor is, amikor a posztján csillogó klasszisok próbáltak hiába a helyére kerülni.

Pedig ifistaként még Zakariás is sokszor játszott csatárt a Budafoki MTE-ben, ahol egyébként cipészmester édesapja elnökségi tag volt. A fiatal labdarúgó (az akkori szokások szerint egyáltalán nem egyedi módon) évekig egyszerre játszott a Budafokkal az amatőr első osztályban és a Kábelgyár csapatával az úgynevezett cégligában, azaz egy hétvégén két tétmeccsen lépett pályára.

A magyar futball igen sűrű mezőnyére jellemző, hogy több, még alacsonyabb osztályú és egy NB III-as idény előiskoláját kellett kijárnia, míg szerződtette őt a Gamma (a Szeged és a Kispest elől vásárolták meg a játékost), és húszéves volt már, amikor bemutatkozott az NB I-ben. Az Újpest ellen, 1944-ben, méghozzá balösszekötőként, Puskás posztján! Első meccsén a támadófeladatok mellett a híres edző, Kalmár Jenő megbízta azzal is, hogy semlegesítse Szusza Ferencet...

No, ez annyira nem sikerült, hiszen nyert az Újpest, de Zakariás megkezdte a profikarrierjét, és egyre híresebbek lettek a megelőző szerelései, pontos, sallangmentes játéka. A bajnokságot ugyan hamarosan elsodorta a világégés, de amikor Budai Barátság néven újjáalakult a csapat a háború után, Zakariás már ismert futballistának számított.

Még akkor is, ha újra a másodosztályban találta magát, amikor a jogutód MATEOSZ játékosa maradt. A teherfuvarozók csapatával azonban 1947-ben visszajutott az NB I-be, és a következő három évben meghatározó NB I-es labdarúgóvá vált, továbbá itt szerepelt először egy csapatban Grosics Gyulával, a klasszis kapussal is.

Aztán a MATEOSZ játékosaként bemutatkozott előbb a B-, majd 1947. október 20-án, Albánia ellen (3:0) az A-válogatottban, méghozzá nem kisebb fedezettárs, mint a legendás cselkirály, Nagymarosi Mihály oldalán. A meccs után Bozsik József még kissé féltékenyen nyilatkozott, mondván, fájhat a szövetségi kapitány feje, hogy ezután őt vagy Zakit játszatja – nem tudta, hogy ők ketten együtt alkotják majd a verhetetlen magyar válogatott fedezetsorát éveken át.

Hogy mennyire felkészült és univerzális labdarúgó volt Zakariás József, annak bizonyítására egy korabeli nyilatkozat Jakubcsek Jánostól, a MATEOSZ egykori elnökétől: „Mindent tud, amit egy futballistának tudnia kell, és amit tud, azt minden poszton érvényesíteni tudja. Jobb láb, bal láb, neki mindegy, szélső, belső csatár, fedezet, ahogy tetszik! De nemcsak a pályán, a privát életben is igazi mindenes, aki az égvilágon mindenre használható. Nagyszerű gyerek az, kérem, nem hiába irigykednek rám miatta."

1950-ben feloszlott a MATEOSZ utódja, a Teherfuvar, ám játékosainak nagy részét átvette az ugyancsak a Sport utcában szereplő Budapesti Előre, a BKV elődje. A közlekedési csapat kiesése után aztán már fel sem vetődött, hogy Zakariás József ne az NB I-ben folytassa: ekkor szerződtette a kor egyik sztárcsapata (értsd: a világ második legjobb alakulata a Budapesti Honvéd után), a Budapesti Bástya névre keresztelt MTK.

Tulajdonképpen Bukovi Márton volt az, aki meglátta benne, hogy még annál is sokkal többre képes, mint amit a többség gondolt a tehetsége alapján. A kiemelkedő jelentőségű tréner építette be abba az MTK-ba, amely nemcsak őt, de Lantos Mihályt, Hidegkuti Nándort, Palotás Pétert, Sándor Károlyt és Gellér Sándort is adta a válogatottnak, sőt a futballt forradalmasító „hátravont középcsatár" szisztémáját is a klub műhelyében dolgozták ki.

Zakariás József az Aranycsapat első nagy sikerének idején, a helsinki olimpián lett végleges és stabil tagja a válogatottnak. Bármilyen furcsa, az ő személye és szerepe nagy-nagy jelentőségű volt a tökéletes csapategység és a csapaton belüli egyensúly kialakításában az Aranycsapat történetében.

Hiába játszottak ugyanis a posztján talán népszerűbb és karakteresebb futballisták, hiába szerették volna sokan a parádés tudású, már-már Bozsik vetélytársaként kezelt Kovács Imrét vagy a Ferencváros fáradhatatlan balfedezetét, Lakat Károlyt (a későbbi edzőzsenit) Zakariás helyén látni, Sebes Gusztáv és segítői pompásan ismerték fel, hogy a sokszor „szürkének" titulált Zaki a helyes megoldás.

Abban az együttesben ugyanis tökéletesen elég volt, hogyha Bozsik és Puskás, esetleg olykor Hidegkuti szervezte a játékot, nem egy újabb stratéga kellett melléjük, hanem olyasvalaki, aki hiba és feltűnés nélkül volt képes a kezük (lábuk) alá dolgozni. És Zakariás ilyen volt. Ahogyan a legenda szerint egyszer Bukovi odavetette neki egy edzésen: „Zakikám, tudja, hogy magának hét meccs óta egyetlen rossz passza sem akadt....?"

Így aztán részese lehetett az éveken át veretlen válogatott minden jelentős sikerének, miközben 35 találkozón szerepelt az Aranycsapatban. Akkor lett a tagja, amikor az együttes világhírűvé lett, és a Nyugat-Németország ellen drámai körülmények között elveszített berni vb-finálé volt az utolsó fellépése a címeres mezben.

ZAKARIÁSÉK EGYIK GYŐZTES MECCSE (EGYIPTOM, 1954)

Hogy miért, miért nem, arra vannak bizonyíthatatlan történetek, amelyeket bizonyíthatatlanságuk, csekély jelentőségük és a nagyszerű sportemberi pályafutáshoz méltatlan emlegetésük miatt e helyütt kár lenne idézni. A legvalószínűbb, hogy a világbajnokság idején 32 esztendős Zakariás már nem fért bele a későbbi kapitányok elképzeléseibe.

1957 nyaráig még játszott az MTK-ban, majd az Egyetértés színeiben vezetett le, olyan társakkal, mint Lóránt Gyula vagy Bozsik József két bátyja. A klub sajátossága volt, hogy megélhetés gyanánt egy kocsmát, presszót vagy vendéglőt biztosított játékosainak, így Zaki is kapott egy jól menő helyet a belvárosi Király utcában, amelyet feleségével sikeresen üzemeltetett is, ameddig az Egyetértés játékosa volt.

Aztán kiscsapatok edzőjeként tért vissza a labdarúgásba, mígnem 1961-ben egzotikus kísérletre vállalkozott: elfogadta a FIFA-ba abban az évben belépő, még csak három éve független Guinea sportági szövetségének hívását. Ma már mondhatjuk, hogy tevékenységével megalapította a futballt a nyugat-afrikai államban, amelynek a kenyerét hat évig ette, többnyire úgy, hogy a családja csak ritkán, itthon töltött szabadsága idején találkozhatott vele.

Szintén magyar társaival (Szépföldi József, Csanádi Ferenc, Budai I László, Bán Nándor) csapatokat szerveztek, bajnokságot hoztak létre, edzőket képeztek, és irányították a válogatottat. Amikor fél évszázada megérkezett, edzés előtt még sokszor kígyókat kellett lehajigálnia a földes pályáról, két esztendő múlva viszont harmincezres stadion épült a fővárosban. Távozása után egy évvel pedig (Budai I László segítségével) a guineai válogatott kijutott a mexikói olimpiára, mi több, ott legyőzte Kolumbia csapatát.

Végleges hazaköltözése után visszatért az Erdért vállalathoz, amelynek korábban is polgári alkalmazottja volt, és elvállalta a cég együttesének szakvezetői feladatait. Játszott az öregfiúk-válogatottban, többnyire Bozsik oldalán, és a mindig egészséges Zakariásról senki sem gondolta, hogy ő lesz az Aranycsapat első halottja.

1971-ben, mindössze 47 éves korában váratlan érrendszeri problémái miatt „mellkasi műtét közben fellépő agyembólia következtében érte a halál" – írja életének lelkiismeretes krónikása, Szeidl József, aki 2002-ben könyvben jelentette meg, amit a hajdani „mágikus magyarok" csapatának talán legismeretlenebb tagjáról fel lehetett kutatni, rácáfolva ezzel azokra, akik titokzatos, Afrikából hazacipelt kórra gyanakodtak.

Végezetül álljon itt egy rövid idézet Szepesi Györgytől, a legendás rádióriportertől, aki megvilágítja, hogy milyen volt a pályán szürke eminenciásnak mondott, de azon kívül igazán színes egyéniségű, tájékozott, cikkeket író, előadásokat tartó Zakariás József civilben:

,,Ezerkilencszázhetven nyarán Debrecenben játszott az öregfiúk-válogatott. Hazafelé a buszon egymás mellett ültünk, sokat mesélt az afrikai évekről. Szolnok mellett megálltunk egy csárdában mulatni. Zaki leült zongorázni és énekelt is hozzá. Nagyon szerette az életet..." No lám. A zongoracipelő, aki a csapatból egyedüliként zongorázni is remekül tudott...