Sergio Ramos: „Mindig a Barcának drukkolok, ha külföldi csapattal játszik” - interjú

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 13:27
null
Sergio Ramos és Hormiguero. Az apró termetű műsorvezető neve magyarul hangyát jelent, <br />azért szorongatja Sergio a játékhangyát (Forrás: hola.com)
Sergio Ramos nemrég interjút adott az Antena 3 televízió népszerű műsorvezetőjének, Hormiguerónak. Többek között szóba került az is, milyen viszonyban vannak a Real Madrid és a Barcelona játékosai, hogyan rúgta az égbe a büntetőt a Bayern ellen Ramos, illetve miként hatott az utána rázúduló kritikaözön rá és az anyukájára.

 

„Velem kapcsolatban az emberek kétféle módon nyilatkoznak meg. Vagy dicsérnek, vagy gyaláznak. Igyekszem mindezt humorosan felfogni. A kritikákat elfogadom. Része mindez a a profi életnek. Aki ezt nem tudja elviselni, az nem tud megmaradni a mai futballközegben.”

„Az viszont zavar, ha kitalálnak rólam valamit. Nem azért hagytam ki a tizenegyest a Bayern ellen, mert ideges voltam, hanem azért, mert egy kicsit rosszul támasztottam ki, így nem tudtam megfelelően irányítani a labdát. Az egész ügy és a bírálatok igazából az anyukámat viselték meg a legjobban, de megígértem neki, hogy a következőt belövöm, és így is lett.”

Mégpedig az Európa-bajnokságon, ahol Ramos Panenka-módra rúgta be a tizenegyest a portugálok ellen.

„Tudtam, hogy ha kihagyom, gyalog kell hazakullognom Spanyolországba, vagy el kell költöznöm az Antarktiszra. De sokkal könnyebbnek tűnt így belőni.”

Ramos elmondta azt is, hogy nem hirtelen ötlettől vezérelve rúgta így a büntetőt.

„Már a meccs előtt, amikor mentünk a szobánkba, megbeszéltük Piquével és Xabi Alonsóval, hogy mi lesz. Aztán szóltam Del Bosquének is: »Mester, ha tizik lesznek, panenkázok«. Egyáltalán nem félek a felelősségvállalástól. Az hagyhatja ki a tizenegyest, aki elvállalja. Sok más csapattársam kihagyta már a nagy tét terhe alatt, csak róluk nem beszélnek annyit...”

Sergio Ramos úgy véli, hogy a válogatottban remekül kijön egymással a barcás és a madridista is.

„A viszonyunk volt már ilyen is, olyan is. Most jóban vagyunk. Történelmi sikereket arattunk együtt ennek az országnak. Voltak persze súrlódások korábban, előfordult, hogy marháskodásból SMS-ben cinkeltük az egyik Barca-játékost valamelyik vereségük után. De csak azért, mert éltet minket a versenyszellem. Ám ha valamelyik spanyol csapat külföldi ellen játszik, mindig azt szeretném, hogy nyerjen, akár a Barcelonáról, akár másikról legyen szó.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik