Maradona csókja kiakasztotta az arabokat Algériában - kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.19. 17:18
null
Maradona csókja közben a miniszterek hirtelen nem tudták, hová nézzenek (Forrás: Facebook)
Diego Maradona, a legendás futballista és bajkeverő megint hallatott magáról. Most éppen Algériában botránkoztatta meg a népeket, hiszen megcsókolta a barátnőjét egy állami rendezvényen. Az iszlám vallás hívei szerint nyilvánosan nem illik ilyet tenni.

Az itt látható képen jól látszik, ahogy az algériai miniszter megbotránkozik a jeleneten. Sok algériai szerint ezzel Maradona megsértette az államot. A vendéglátók részéről nem kommentálták a jelenetet, de a közösségi oldalakon többen azt panaszolták, hogy az argentin sztár sértően viselkedett.

Jó, hogy nálunk nincsen ilyen nézősereg, mindenesetre Maradona nem túlságosan zavartatta magát ettől, hiszen amúgy is szereti megbotránkoztatni a közönséget, márpedig az arab világ szinte futószalagon szállítja mindazokat a tilalmakat, amelyeket Maradona ne hágott volna már át valamikor.

 

Legfrissebb hírek

Az egyik biztonsági őr okozhatta a szurkoló koponyacsonttörését az NB III-as rangadón

Labdarúgó NB II
2024.11.14. 20:52

NB III: balhé a megyei rangadó után – súlyos fejsérülést szenvedett egy siófoki szurkoló

Labdarúgó NB II
2024.11.11. 14:24

Mauzóleumba kerülnek át Maradona földi maradványai

Minden más foci
2024.10.02. 12:31

Felkészülés: Di María Maradonát megelőzte, de Messitől még távol van

Minden más foci
2024.03.23. 10:30

Labdarúgás: Maradona fia szerint az apját „megölték”

Minden más foci
2024.01.14. 12:20

Kakas László nagy bravúrja: kivédte Maradona tizenegyesét

Labdarúgó NB I
2024.01.11. 08:33

Videó: a felháborodott stábtagok megpróbáltak betörni a VAR-szobába Brazíliában

Minden más foci
2023.11.14. 13:36

Nemcsak a legendák, olykor a szurkolók mezszámát is visszavonultatják

Minden más foci
2023.08.06. 08:19
Ezek is érdekelhetik