Down-szindrómás szurkergyerek is aranyat kapott a Celtic-ünnepen - videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.14. 11:53
null
Jorgosz Szamarasz és Jay Beatty (forrás: yahoo.com)
Sorozatban harmadszor nyerte meg a skót bajnoki címet a Celtic csapata. A Rangers távollétében ez nem nagy szám – mondhatnák a kákán is csomót keresők, de bajnoki címet nyerni mindig nagy dolog.

A Dundee United elleni 3–1-es győzelem után a játékosok megkapták a bajnoki érmeket és a trófeát. Az edző, Neil Lennon a maga aranyát odaadta a 11 éves Jay Beattynek, aki a családjával ült a pálya szélén.

A Down-szindrómás Jay rettentően nagy szurkolója a csapatnak. Egyik kedvence Jorgosz Szamarasz, aki felkapta a fiút, és az 52 ezer néző üdvrivalgása közepette körbevitte a stadionban. Jay pedig még a magas csatár szakállát is megbirizgálhatta.

Jay és Szamarasz még tavaly nyáron barátkozott össze, amikor Jay felmehetett a Celtic csapatbuszára. Végül Szamarasz mellett talált akkor helyet, és együtt énekelte a csapattal a „Hail, hail, the Celts are here” című dalt.

„Írországban találkoztam először Jayjel. Egészen különleges kisfiú. Hatalmas Celtic-szurkoló és óriási ösztönzést ad nekünk. Az egész csapat nagyon büszke volt, hogy velünk lehetett ma” – mondta Szamarasz.

Legfrissebb hírek

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
2025.03.24. 14:11

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

Schmeichel: A futball kegyetlen tud lenni, ezért szeretjük, ezért utáljuk

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 07:23

Ismét igaza lett Linekernek: a 94. percben harcolta ki a továbbjutást a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 20:49

Théo Hernandez hibája mindent eldöntött – kiesett a Milan!

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 20:44

BL: Harry Kane az európai porondon a Celtic ellen javíthat a bajnoki csúcsrangadó után

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 07:31

A Celticnél még nem mondtak le a továbbjutásról, a Milannál is a visszavágóban bíznak

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 08:57

A Bayern München győzni tudott Skóciában

Bajnokok Ligája
2025.02.12. 22:58
Ezek is érdekelhetik