Labdarúgás: egy ütéssel megölte a bírót, 8 év börtönt kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.14. 17:29
null
(Fotó: Daily Mail)
Detroitban nyolc év börtönre ítélték azt az amatőr labdarúgót, aki egy mérkőzésen halált okozó ütést mért a játékvezetőre. Az ítélet kihirdetésekor a játékvezető özvegye szimbolikusan egy piros lapot mutatott fel Bassel Saadnak, az elkövetőnek.

 

„Felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, amit tett – mondta a bíróságon az ütés után két nappal a kórházban elhunyt játékvezető, John Bieniewicz felesége. – Egy futballpályán hozott ítélet miatt. Ez játék. Játék, amelyre a gyerekeinket tanítjuk, attól a naptól fogva, hogy járni kezdenek.”

A szándékos emberölés miatt elítélt Saad elismerte az ellene felhozott vádat, hogy 2014 nyarán megütötte Bieniewicz játékvezetőt, miután ő egy tizenegyest készült befújni, amelyet Saad kiállítása kísért volna.

„Tette elvette a férjem életét, tönkretette az én családomat és az ő családját is” – tette hozzá az özvegy, aki piros lapot mutatott fel tárgyalóteremben, de a neki háttal álló elítélt ezt nem látta.

A 37 esztendős Saadnak – aki az ítélethirdetéskor bűnbánatot mutatott és azt mondta, imádkozni fog a játékvezető gyermekeiért – legkorábban nyolc év után helyezhető szabadlábra, maximális büntetése tizenöt év. „Remélem, egy nap képesek lesznek megbocsátani nekem” – tette hozzá Bassel Saad, mielőtt elhagyta a tárgyalótermet.

Legfrissebb hírek

„Celebbörtönben” raboskodik Robinho, a Real Madrid korábbi sztárja

Minden más foci
2025.01.07. 11:18

Búcsú az MTK-pályán, visszavonul az NB I egyik legrutinosabb játékvezetője

Labdarúgó NB I
2024.12.14. 09:26

Elbocsátották a Liverpoolt szidó angol játékvezetőt

Angol labdarúgás
2024.12.09. 17:54

Kiakadtak a törökök: Sallai Roland arcon ütése és fellökése sem ért sárgát – videó

Légiósok
2024.12.02. 09:25

Újabb korábbi francia válogatott csatár kapott felfüggesztett börtönbüntetést

Minden más foci
2024.11.15. 09:22

Fehér port szívott az Eb-negyeddöntő után a Liverpoolt szidó bíró

Angol labdarúgás
2024.11.14. 10:59

Neves angol játékvezetője lesz a bosnyák–magyar meccsnek

Magyar válogatott
2024.10.11. 10:36

Örökös eltiltást kapott a török játékvezetőnő és az ellenőr a kiszivárogtatott videójuk után

Minden más foci
2024.10.09. 19:31
Ezek is érdekelhetik