A fehér fal és a falfehér sittesek esete: Tottenham-Newcastle 2-0

No, sikerült végre: itt a bajnoki szezon második kapott gól nélkül letudott meccse! Stílszerűen az első "tavaszi" fordulóban maradt tiszta a lepedő (ugye előzőleg csak a Shitty-t tudtuk lenullázni, még az első "őszi" játéknapon). Fehér falról természetesen csak totális öniróniával beszélhetünk, de az feltűnő volt, hogy az előzőleg sokra tartott Barton-Carroll dutyiduó mennyire sápadtan mozgott és mennyire kevés gólhelyzetet tudott kialakítani. Jól teljesítettek a középhátvédek - ideértve a pirospozsgás Kaboult is. Hutton és Assou-Ekotto pedig most már huzamosabb ideje nyújt meglepően élmény számba menő játékot.No, sikerült végre: itt a bajnoki szezon második kapott gól nélkül letudott meccse! Stílszerűen az első "tavaszi" fordulóban maradt tiszta a lepedő (ugye előzőleg csak a Shitty-t tudtuk lenullázni, még az első "őszi" játéknapon). Fehér falról természetesen csak totális öniróniával beszélhetünk, de az feltűnő volt, hogy az előzőleg sokra tartott Barton-Carroll dutyiduó mennyire sápadtan mozgott és mennyire kevés gólhelyzetet tudott kialakítani. Jól teljesítettek a középhátvédek - ideértve a pirospozsgás Kaboult is. Hutton és Assou-Ekotto pedig most már huzamosabb ideje nyújt meglepően élmény számba menő játékot.

Az is kiderült, hogy a Newcastle-ben még Joey Barton a legjobb fej, és hogy a csapat legnagyobb kőbunkó tahója Alan Smith. Hogy az öt éve gólképtelen csatár/középpályás miként úszta meg a meccset sárga nélkül örök időkre rejtély marad. Minden egyes kisebb-nagyobb szabálytalansága után leordította a fejét nemcsak az ellenfélnek, hanem a bírónak is - vérben forgó szemekkel, nyálat fröcsögve küldött el mindenkit a halál faszára mindenféle figyelmeztetés nélkül.

A másik, Sherlock Holmes és Hercule Poirot szerelemgyermekét is zavarba hozó talány az volt, hogy Tioté is végig a pályán maradhatott. A harmadik szabálytalanságára kapott egy sárgalapot (- emlékezhetünk, amikor Modric lábát csak a horvát ügyesége mentette meg a térdből amputálástól). Ezután volt még három tisztán sárgát érő szabálytalansága Kaboul kiállítása előtt - majd még három az után. Védőóriásunk piroslapja a szabálykönyvek szerint teljesen jogos volt, és a körülmények ellenére csakis Younes hülyeségén múlt mint bármi máson. Kaboul azóta nyilvánosan bocsánatot kért a csapattársaktól és a szurkolóktól is. Annyit azért jegyezzünk meg, hogy az eset előtt Tioté többször felelőtlenül repült össze-vissza és a Kaboul elleni éppen szabályos berepülés után a mi fiunk először csak azt mutatta neki, hogy "nyugi öcsi." Erre a srác kezdett el csörtetni Younes felé azzal a tipikus newcastle-i elborult barom kifejezéssel az arcán és aztán összeértették a homlokukat, mire Kaboul elég bolond volt nem végiggondolni, hogy ha előretolja a fejét az automatikus piros. Ráadásul már volt is egy sárgája, szóval ha szerencséje lett volna és nem a legszigorúbb büntetést adja a spori akkor is le kellett volna mennie. Más kérdés, hogy a balhét Tioté kezdte azzal, hogy odacsörtetett Kaboulhoz - és már neki is volt sárgája, nála mégsem talált semmi kivetnivalót a bíró.

Egyébként is eléggé parázs meccs volt ez. Csak úgy sütött a játékosokról a hév. Tioté szerintem nem alattomos játékos egyébként - csak hihetetlenül felelőtlen a belemenéseivel-becsúszásaival. Kábé három kiállításra elegendő sárgát szorgoskodott ma össze, pusztán azzal, hogy eléggé tökéletlen az ütemérzéke és ez egyáltalán nem zavarja. Zokorát juttatta eszembe, azzal a különbséggel, hogy Didier nem egyszer egből pirosat kapott a tiotés becsúszásaiért. (No meg szerintem a mi elefáncsontparti Yiddónk bőven jobb játékos mint a vonalkódos srác.)

Rengeteg olyan szitu volt a meccsen fejeléseknél amiért Defoe-t kiszórták vasárnap - álljon itt példaként Coloccini és Bale harca egy szögletüknél. No meg illusztrációnak beszúrom még Alan Smith és Gomes kettősét ami után menetrendszerűen jött a káromkodás-özön az angoltól.

Kemény meccs volt, de álltuk a sarat - ennél komolyabb fizikális kihívást a Blackburn, a Birmingham vagy a Stoke sem szokott felszolgálni. Szóval jó volt látni, hogy nem lehetett emberkedéssel kzökkenteni a mieinket. Kaboul esete más volt - ő felült a provokációnak, bár én a bíró helyében Tioténak is adtam volna egy sárgát az esetnél.

Az első félidő szokatlanul nyugisra sikeredett - alig-alig voltak helyzetek, a Newcastle összesen kétszer jutott el a kapunk közelébe. Egyszer Tioté lerántotta Palaciost a félpályánál, a bíró elengedte és egészséges (bár veszélytelen) kapuralövés lett a vége. A másik esetben szabályosan szerelték az egész félidőben dekoncentráltnak tűnő hondurasit - aki aztán a labdával megiramodó Carroll után eredt és a lehető legfinomabban hozzáért az északi keménylegény bal karjéhoz aki a fiatal Céronya módjára csuklott össze. Jött a sárga Wilsonnak és a szabi veszélyes szögből. Joey Barton hálistennek borzasztóan elcseszte még a hozzápattanó levágódó labdát is.

Nekünk volt több ígéretes szituációnk is, amikor a legutolsó passzon ment el a tiszta lövőhelyzet/ziccer. Bale sokszor galoppozott el szépen, Lennon talán bátrabb is lehetett volna Perch oldalán. A félidő legnagyobb helyzete mindjárt dupla lehetőség volt: először egy Assou-Ekotto beadás süvített el centikkel vdV homloka előtt, aztán a labdát Lennon összeszdte a másik oldalon és Hutton elé tette, aki egy tökételes beadást rityentett belőle amit Paljucsenkó köszönt szépen és góltérően fejelte kapura. Sajnos Tim Krul az év egyik védését adta rá válaszként és a szerencsével em állt hadilábon mert még éppen úgy tolta kapufára a labdát, hogy a visszapattanó a gólvonalon végigvánszorogva a másik kapufát is érintette.

A második félidő is hasonlóképpen indult mint ahogy az első nagyobb része folydogált. Viszont Kaboul egyik előretörése meghozta a várva várt gólt: az ellenfél kapujától 40 méterre már épp arra készült, hogy visszafusson a védelembe, amikor Modric-tól hozzákerült a labda ő pedig lőtt passzal továbbított Lennonhoz, aki meg sem állt a tizenhatoig és tanárian lőtte ki a hosszú sarkot (egy ici-picit meg is pattant a ladba Perch-ön, ami nyilván nem segített Krulnak, bár tényleg csak egy hangyányit változtatott a labda ívén.

Ekkor már Jenas is pályán volt - és (a valószínűleg) a sárgája miatt lecserélt Palacios-t nyilván aggodalommal töltötte el, hogy mennyire pozitívan mozgott végig. Voltak neki is eladott labdái, de a támadásokat nagyszerűen segítette. Az egyik kontránknál szép lövőcsel után tette tökéletes ütemben Lennon elé a labdát aki pár centivel ezúttal elhibázta a célt.

A második gólunk előtt jó esélyt szalasztott el a Newcastle az egyenlítésre. Joey Barton végzett el hamar egy szabadrúgást és Lövenkrands teljesen egyedül találta magát a tizenatosunkon belül - a lesre számító védők 5-6 méteres hátrányban voltak. Szerencsére a dán labdakezelése botrányosra sikeredett a Carrollnak visszatett labdát pedig egy tanári Jenas becsúszás után megszereztük. Először úgy tűnt mintha Modric elhúzta volna a meccs után Crouch mezével távozó angol lábát, viszont a harmadik lassításból látszik, hogy nem volt kontakt. Modric Lennon és Bale tempójában indult előre, a wales-ihez játszott, aki hozta a csodát amit mindenki elvár tőle idén. Steven Taylort úgy forgatta mintha táncolnának és öt méterre az alapvonaltól és három méterre az ötös bal oldalától gondolta úgy, hogy eldönti a meccset. Valami hihetetlen szög volt ez ahhoz, hogy védhetetlen lövés legyen belőle. Dehát csodák léteznek amikor Bale-o a pályán van.

A Newcastle csak a meccs legvégén tudott egy picit beszorítani bennünket - egy, a Villa-meccs első félidejének végét idéző emberhátrányos/alázós labdatartásunk után. Gomes és Bale együtt mutattak be bravúrszámba menő mentést, majd a meccs utolsó mozzanataként Modric fejelt(!) ki egy labdát a gólvonalról. Ezzel ő biztosította be a simázást, ami remélhetőleg megadja a lökést a védelemnek ahhoz, hogy esetleg már a Fulham ellen növeljük a clean sheet-jeink számát.

A közönség külön elismerést érdemel: nagy hangulat volt végig, de ez egyedül nem lenne említésre érdemes a Lane-en - viszont a válogatott kántálások kifejezetten ütősre sikerültek. A börtönviselt ellenfl múltjának és jövőjének ecsetelése mellett a legszebb momentum a fülsiketítő "There is only one Chris Hughton!" rigmus felcsendülése volt, éppen amikor Joe Jordan éppen a Newcastle kispadját fegyelmezte.

Itt a rovidke MoTD-összefoglaló, csak a legfontosabb történésekkel.

Megpróbálok majd összehozni egy rövid beharangot elsején, de biztosat nem ígérek. Mindesetre Boldog Új Évet kívánok minden Yid és nem Yid érzésű kedves olvasónak!

MAZELTOV!