Minimalizmus: Tottenham-Stevenage 3-1

A hatvanas évek New York-jában kialakult egy helyenként elképesztően idegesítő, helyenként egészen magával ragadó komolyzenei irányzat, ami "minimalizmus" fedőnéven futott (és fut azóta is). Egy-egy szerző életművén belül is megtalálható az emberek többségénél agyhalált indukáló darabok és az időtlen mesterművek valószínűtlen keveréke. Példának ott van az ikonikus Steve Reich, és a skála egyik végén a Four Organs a másikon pedig az Eight Lines. Nomármost ennél a két zeneműnél ízlés dolga, hogy ki melyiket tartja pozitív és melyiket negatív példának (én a másodikat játszottam, szóval elfogult vagyok vele kapcsolatban). Sőt az is elképzelhető, hogy van akinek mindkettő minimalista darab maximálisan bejön. Az a minimalizmus azonban amit a Tottenham művel az utóbbi hetekben a futball terén nem létezik, hogy bárkinek is tetszhet. Újra nagyon gyér produkcióval lepte meg a White Hart Lane közönségét a csapat - hátrányba tudtunk kerülni hazai pályán egy harmadosztályú csapat elleni kupameccsen. Sőt, egy kupameccs újrajátszásán - ne felejtsük el: azzal a tudattal léphettek pályára fiaink, hogy egyszer már csúnyán megégették magukat (és a Klubot) azzal, hogy egyáltalán idáig hagyták fajulni ezt az ötödik fordulós párharcot. Mégsem tudtak meggyőző focit játszani, az abszolút minimumot nyújtották.A hatvanas évek New York-jában kialakult egy helyenként elképesztően idegesítő, helyenként egészen magával ragadó komolyzenei irányzat, ami "minimalizmus" fedőnéven futott (és fut azóta is). Egy-egy szerző életművén belül is megtalálható az emberek többségénél agyhalált indukáló darabok és az időtlen mesterművek valószínűtlen keveréke. Példának ott van az ikonikus Steve Reich, és a skála egyik végén a Four Organs a másikon pedig az Eight Lines. Nomármost ennél a két zeneműnél ízlés dolga, hogy ki melyiket tartja pozitív és melyiket negatív példának (én a másodikat játszottam, szóval elfogult vagyok vele kapcsolatban). Sőt az is elképzelhető, hogy van akinek mindkettő minimalista darab maximálisan bejön. Az a minimalizmus azonban amit a Tottenham művel az utóbbi hetekben a futball terén nem létezik, hogy bárkinek is tetszhet. Újra nagyon gyér produkcióval lepte meg a White Hart Lane közönségét a csapat - hátrányba tudtunk kerülni hazai pályán egy harmadosztályú csapat elleni kupameccsen. Sőt, egy kupameccs újrajátszásán - ne felejtsük el: azzal a tudattal léphettek pályára fiaink, hogy egyszer már csúnyán megégették magukat (és a Klubot) azzal, hogy egyáltalán idáig hagyták fajulni ezt az ötödik fordulós párharcot. Mégsem tudtak meggyőző focit játszani, az abszolút minimumot nyújtották.

Persze továbbjutottunk, de ez önmagában, az ellenfél kvalitásait tekintve nem eredmény. A játék képe alapján pedig nem volt nyilvánvaló a küzdő felek közötti két osztálynyi különbség. A labdabirtoklás 52%-48% volt - nem a mi javunkra. Csak eggyel több kapuralövéssel próbálkoztunk mint a vendégek (14-13), de a kaput eltaláló lövések tekintetében egál a helyzet (7-7). Kapufa szintén volt a pálya mindkét végén. Az első félidőről nagyrészt lemaradtam - a Nelsen ellen befújt tizi eléggé szigorú volt, valami egészen lehelletnyi kontaktus volt persze, és Nelsen bölcsebb is lehetne éltes korát tekintve mintsem, hogy egy ilyen szituációban kockáztasson. Defoe Bale nagyon hosszú és hajszálpontos labdája után szerzett egyenlítő gólja nagyon szép volt - csak kár, hogy a beszámolók szerint nem igazán lehetett rá számítani az addig látottak alapján. A második félidőt már végig "élvezhettem" - egy újabb szerencsés tizenegyes (felesleges, elkésett becsúszás), valamint egy Bale szemfülességének (bedobás-gólpassz) és Defoe újabb klasszis befejezésének köszönhető gól döntötte el végül a meccset.

De a második és a harmadik gól között volt még egy nagyon meleg szituáció kapunk előtt, amikor a felsőlécről a gólvonalra pattant labdát csak némi flipperezés után tudta összeszedni Cudicini (volt dolga ezen kívül is Carlo-nak). Szinte minden Stevenage-szöglet életveszélyes volt, ami komoly kritika a védekezésünkre nézve. A második félidőben az előrejátékunk kissé fejlődött, de hátul a szünet után is sokkal inkább a pánik volt jellemző mint a magabiztosság.

A harmadik gól után törvényszerűen leeresztett egy kicsit a Stevenage, és kis odafigyeléssel (ill. kevesebb önzősködéssel) szerezhettünk volna még két-három gólt - ami azért szép gesztus lett volna a közönség felé. A kétgólos Defoe-n elment több lehetőség is, de őt ma csak Csubakka-prémmel bevont, igazán szőrös szívvel lehetne szidni, hiszen ha ő nincs, lehet hogy tovább sem jutunk... Mindenesetre Harry-re szép kis dilemma vár a szombati Everton elleni meccs támadóalakzatának összeállításakor. Van der Vaart egészséges, Defoe dettó (és még mintha formában is lenne), Adebayor az egyetlen valódi erőcsatárunk, Saha viszont a volt csapata ellen extra motivát lehet. Persze Lennon sérülésével elképzelhető, hogy Rafát kiküldi a jobboldalra Harry és akkor két echte csatár is elfér a pályán. Kérdés, hogy ezt megengedhetjük-e magunknak idegenben egy erős ellenfél ellenében.

Ha már említettük a sérüléseket: valami el van cseszve a Tottenham orvosijában. Lennon és Dawson is nagyon gyakran sérül le - ráadásul az esetükben azt sem lehet mondani, hogy siettettük volna a visszatérésüket. Hiszen Lennon elvileg már két és fél héttel ezelőtt is játékra kész volt, de Dawson is nagyon sokat hagyott ki, mielőtt harcba állította volna Harry. Fene tudja. Mindenesetre szerencse, hogy Gallas visszatérőben van, mert Nelsen apó bizony nem a legmegnyugtatóbb középhátvéd a ligában, rutin ide rutin oda.

No, ennyi negatívum után jegyezzük meg, hogy a továbbjutás és Defoe gólérzékenysége azért örömteli fejlemény. (Sőt, Bale is egészen elfogadható teljesítményt nyújtott - két gólpassz, egy tizi, no meg az a sistergős kapufa...) Jöhetnek Bogdán Ádiék a negyeddöntőben. Karnyújtásnyira a Wembley. De elengedhetetlen a masszív formajavulás, mert a várva várt feltámadás továbbra is várva várat magára.

Itt a hivatalos öszefoglaló:

A szombati visszonlátásra. Ó, és nagyon kellemes Nők Napját kívánunk minden kedves hölgyolvasónknak!

COYS!