Ronaldo, a megváltó

Egyrészt a hétvégén megszerezte első góljait, ami átszakíthat benne minden gátat, másrészt most indul a Bajnokok Ligája, az ő „hazai” terepe, ahol nem a szorosan védekező, taktikailag csúcsra járatott olasz csapatok védelmét kell feltörnie. (Nem mintha könnyű csoportban lennének a Valencia, a Young Boys és a Manchester United társaságában, de az ilyen feladatok eddig jobban mentek neki.)

Az egyértelmű, hogy az olasz futballnak úgy kellett CR, mint egy falat kenyér – nagy kérdés, hogy a megváltóként várt futballista be tudja-e tölteni a neki szánt szerepet.

Korábbanírtam máraz olasz futball válságáról, amelynek csak egy tünete volt a válogatott kiesése a vb-selejtezőkön: az olasz bajnokság hanyatlása rendkívül szembeötlő a 15-20, vagy akár csak 10 évvel ezelőtti állapotokhoz mérve is. Ehhez képest sikerült az elmúlt évek talán legnagyobbat (igen, még Neymarénál is nagyobbat) szóló igazolását nyélbe ütni – minden más esetben furcsának tűnne, hogy egy topliga egy 33 éves játékostól várja az újbóli felvirágzását, de aki látta Ronaldo második gólja előtti sprintjét a Sassuolo elleni meccsen, az tanúsíthatja, hogy a fizikai teljesítményével nem lehet probléma.

Első mérkőzésétrekordszámú nézőtekintette meg a tv-ben (miközben – más régiókkal együtt – Magyarországon is komoly csata dúlt az olasz bajnokság közvetítési jogaiért), a növekvő nézőszámok miatt több olasz csapat is drasztikusan emelte a Juventus elleni, általában amúgy is a legmagasabb tartott jegyárait – ezek csak az első, közvetlen jelei annak, hogy milyen hatással volt Ronaldo a ligára. Ennél is fontosabb lehet azonban, hogy a bajnokságot és főleg a Juventust sokkal komolyabban veszik szerte Európában.

A fogadóirodáknál egyértelmű a most rajtoló BL erősorrendje: a Juventus mindenhol a legesélyesebb hármas tagja, megelőzve CR korábbi csapatát, a címvédő – és Ronaldo nélkülállítólag sokkal egységesebb– Real Madridot. (Mint ahogy azNSO listájánis ugyanez a helyzet.) Korábban ez elképzelhetetlen lett volna.

Nem mellesleg, ez egyben azt is jelenti, hogy a „nagy hármas” csapatai, vagyis a Real, a Barcelona és a Bayern München, amelyek az elmúlt hat évben senki mást nem engedtek a trófeához, egyértelműen most vannak a legközelebb ahhoz, hogy elveszítsék az egyeduralmat.

Alapvetően három dolog kellett a Juventusnak ahhoz, hogy sikerüljön ez az áttörés: pénz, pénz és még több pénz...

Nem egyszerűen csak a 100 millió euró vételárat kellett kicsengetni, hanem Ronaldo fizetéséhez is komoly áldozatot kellett hoznia a Juventusnak: a portugál sztártöbbet keres, mint az utána következő öt, azaz 5 legjobban fizetett Juventus-játékos együttvéve. Kellett ehhez nyilván a liga addigi topjátékosának, Gonzalo Higuaínnak a távozása is, de még ezzel együtt is jelentős anyagi kockázatot vállalt ezzel a torinói csapat.

A cél egyértelmű: más polcra helyezni a Juventust, fel a legszűkebb elitklubok közé.

Pontosan ugyanez a motiváció hajtotta a PSG-t Neymar leigazolásakor, de ha a BL oddsaira nézünk, akkor egyelőre a Juventusnak volt sikeresebb ez a hadműveletet – az igazi siker persze majd a pályán fog eldőlni.

Ezen a ponton meg is kell követnem a Juventust, mert amikorkorábban felvetettem, hogy Ronaldo vajon hová mehetne a Realból, akkor az olaszokkal nem számoltam. Akkor persze még csak azok a csapatok merültek fel, akik első körben szóba jöhettek az anyagi helyzetük alapján, de a Juventus nyilván ott volt a „második kör” csapatainak élén. Nem volt azonban egyértelműen várható, hogy be merik vállalni a fenti anyagi kockázatot, de Ronaldo szándékai is csak a Liverpool elleni BL-döntő után váltak igazán láthatóvá. Utólag már Zinedine Zidane madridi távozása is más megvilágításba kerül: talán soha nem tudjuk meg biztosan, hogy melyikük hozta meg először a döntését (ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy melyikük jelentette be először hivatalosan is a búcsúját, hiszen házon belül hamarabb tudhattak egymásról), de az első egészen biztosan hatott a másikra is. Ha például CR tudta, hogy elmegy Zidane (azon kevesek egyike, akikre a játékosmúltja miatt ő is felnéz), és helyette az a Lopetegui jön, aki klubedzőként még nem sokat tett le az asztalra, az bizonyára megkönnyítette Ronaldo döntését.

(Mellesleg, a Real azért ragaszkodott Lopetegui világbajnokság előtti kinevezéséhez, és ezzel a spanyol vb-szereplés prognosztizálható tönkretételéhez, hogy a kiszemelt játékosok már a vb előtt tudják, ki lesz az új edző, és meg tudjanak egyezni, mielőtt a vb felverné az árukat. Ehhez képest csak a kapus Courtois-t igazolták a vb-n szerepeltek közül, viszont Ronaldón löktek egyet Torino felé. Bravo, bravo.)

A BL-ben tehát akár megtörhet a jég a Juventus a számára – de mi lesz az olasz bajnoksággal?

Mert akármilyen pozitívum is, hogy jobban figyelnek a ligára, komolyabban veszik mindenhol a Serie A-t, attól az még nem lesz sem kiegyensúlyozottabb, sem erősebb. A Juventusnak Ronaldo nélkül sincs ellenfele az országhatárokon belül, sem szakmailag, sem gazdaságilag. Ezt az állapotot sikerült most még nyilvánvalóbban rögzíteni – eddig is a Juventus jelentette az olasz liga utóbbi éveinek egyetlen kapcsolódási pontját a szűk európai elithez, most még inkább a zebrákra korlátozódik majd a figyelem. Ronaldo leigazolása tehát, bármilyen új lehetőségeket villantott is fel az olasz futballnak, kisebbfajta paradoxonként a liga további érdektelenségéhez is hozzájárulhat.

Vagy pozitív szemlélettel mondhatjuk azt is: ha Ronaldo jól játszik a Serie A-ban, az mindenkinek jó, de ha nem, az is...