Már megint a külföldiek jönnek

(Elnézést, de rögtön egy kitérővel kezdem, ha már idézőjelbe tettem a tavaszt: meggyőződésem, hogy a pályafűtések megvalósítása volt az egyik leghasznosabb része az egész stadionépítési és -felújítási programnak, hiszen így nem kell olyan hosszú téli szünetet tartani.)

De vissza az új igazolásokra, mert ezek – ahogy mindig – most is vitatémát jelentenek, vagyis miért főlegkülföldiekben bíznak a csapatok? Ráadásul nemcsak a hagyományosan légiósokra építők, hanem például még az inkább magyarokat foglalkoztató Gyirmót is csomagban hozza az importárut.

Korábban sokszor írtam-beszéltem erről, és most is ugyanazt gondolom: ennek elsődleges oka az, hogy nincs más. A magyar játékosok – és különösen a sokak által az NB I-be követelt magyar fiatalok – egyszerűen nem elég jók és főleg nincsen belőlük megfelelő mennyiségben megfelelő minőségű, hogy fel tudják tölteni a magyar élvonalat. Ez a klubok anyagi helyzetétől függetlenül már régóta így van, de az utóbbi években a központi MLSZ-bevételekből pénzügyileg jelentősen megerősödött egyesületek idején is így maradt – most már akár azt is mondhatjuk, hogy az NB I gazdasági színvonala jóval a magyar futball szakmai színvonala előtt jár, aminek logikus következménye a légiósok magas száma, és különösen a piacképes, jól kereső légiósok magas száma.

Nem egyedi ez a helyzet, kézilabdában vagy vízilabdában is láthatunk hasonlót, hogy a magyar bajnokságok anyagi lehetőségei tágabbak, mint a szakmaiak, ezért igencsak megnőtt ott is a külföldiek aránya. (Szándékosan olyan sportágakat választottam példának, ahol férfi és női szakágban is az élmezőnybe tartozik – vagy tartozott még a közelmúltban is – magyar válogatott.)

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden légiós feltétlenül drága, és főleg drágább, mint a magyar játékos, sokuk ugyanis éppen azért kerül ide, mert kisebb fizetéssel is beéri, mint egy ugyanolyan képességű hazai futballista. Egyrészt azért, mert otthon, a szerb, horvát és egyéb bajnokságokban ennél is kevesebbet keresnének, másrészt pedig azért, mert eleve ugródeszkaként tekintenek a magyar piacra, ahonnan tovább lehet lépni egy nyugat-európai bajnokságba. A magyar játékos azonban itthon van, ő itt és most szeretne jobban keresni.

Mondhatjuk azt is, hogy a külföldi futballistából idehaza igen széles a spektrum, mint a boltok polcain a mosóporból: az olcsótól a drágáig minden szegmens megtalálható, és persze ugyanez igaz a minőségükre. De a klubvezetőknek – akik nem bolondok, hanem igenis racionálisan viselkednek, amikor külföldieket igazolnak – más okuk is van a légiósokban gondolkodni: bennük ugyanis mindig ott van a remény. Amíg egy magyar játékosnál viszonylag jól behatárolható, hogy mire lesz képes (értve ezt a képességei alsó és felső határára egyaránt), addig egy légiósban mindig megvan az esély, hogy ő lehet az új csiszolatlan gyémánt, akiből sztárt lehet nevelni és busás haszonnal továbbértékesíteni. Arról nem is beszélve, hogy egy ugyanolyan tudású, ugyanolyan életkorú magyar, illetve szerb, horvát, román stb. nemzetiségű játékos közül mindig utóbbi lesz az értékesebb, a jobban eladható, mert nekik jobb az imázsuk, a nyugati klubok bennük jobban bíznak.

Kétségkívül jelentős változás a légiósok szerződtetésében, hogy a magyar klubok immár jelentős mennyiségű átigazolási díjat is képesek és hajlandóak fizetni a külföldiekért, miközben korábban csak az ingyen igazolhatóak között turkáltak. (Mennyiségre persze még most is utóbbi játékosok vannak többen.) Jól mutatja ezt, hogy amíg a magyar NB I csapatainak korábban mindig pozitív volt az összesített transzferegyenlege, vagyis összességében több bevételük volt az átigazolásokból, mint kiadásuk, a Transfermarkt adatai szerint ez a trend az utóbbi években megfordult, és most már negatív ez az egyenleg, azaz több a kiadás, mint a bevétel. Az alábbi ábrán jól látszik, hogy a 2018–19-es szezonban fordult meg ez az állás, és azóta csak nő a különbség, az idei bajnokság eddig adatai alapján is. (2021–22-ben eddig 12.2 millió euró a kiadás és 4.4 millió a bevétel.)

Mindez persze elsősorban néhány nagycsapat, és azon belül is a Ferencváros költekezésének tudható be, de önmagában az is jellemző, hogy a többi csapat sem képes ellensúlyt tartani a transzferbevételekkel.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy az MLSZ hasonló véleményen van, legalábbis abban, hogy a sok légiós oka a kevés minőségi magyar futballista: az NB I létszámemelését éppen azértvetették el, mert nem találták ahhoz elegendőnek az akadémiai munka és az utánpótlás-nevelés színvonalát, illetve a magyar játékosok jelenlegi arányát. Tehát nem attól lesz több magyar a csapatoknál, ha növeljük a létszámot (ahogyan azt sokan hirdetik), hanem éppen fordítva: ahhoz kell feltölteni több magyarral a 12 csapatos bajnokságot, hogy növelni lehessen a létszámot.

Végül, bár látszólag nem kötődik közvetlenül az NB I-hez, hadd hozzam fel Schäfer András példáját (akinek gratulálok és sok sikert kívánok a Bundesligában!). A nyári labdarúgó Eb kapcsánazt írtam, nem lehet arra számítani, hogy a magyar játékosok után majd kapkodni fognak, mert csak a fiatalok lehetnek értékesek a topligák csapatai számára, és ez nem túl meglepő módon be is jött. Akkor úgy gondoltam, Bolla Bendegúz például annak ellenére nívós bajnokságba kerülhet, hogy nem is játszott az Eb-n (így lett), míg Schäfer előrelépésében annyira biztosak lehettünk – hiszen minden szempontból megfelelt volna annak, hogy még a nyáron lecsapjanak rá –, hogy úgy fogalmaztam: ha az őszi szezont is Dunaszerdahelyen kezdi el, akkor azonnal váltson játékosügynököt. Nos, akkor még maradt a DAC-nál, de január elejénúj ügynökkel kezdett dolgozni(megtartva a régit is, igazi unikumként), és nem sokkal később márNémetországban találta magát.

Ezek a történetek megerősítik azt, hogy a magyar futballistát még mindig nem könnyű külföldre eladni, ami a fentebb írtak szerint összefügg azzal is, hogy miért olyan sok a magyar bajnokságban a külföldi játékos.

Akárhogy is: mindenki azt szeretné, hogy a magyar csapatokban minél több magyar legyen, és ehhez a legbiztosabb út az, ha olyan magyar játékosok kerülnek fel az első csapatokhoz, akik helyett nem érdemes idegenlégióst hozni.