Fair play?

Itt az újabb reform: a„pénzügyi fair play”, vagyis annak biztosítása, hogy a nemzetközi kupákban csak stabil költségvetésű klubok versengjenek. A terv szerint alaposan megnézik, hogy a klubok kiadásai nem haladják-e meg a bevételeket, a fizetések és az átigazolási díjak nem lépnek-e túl egy egészséges mértéken, illetve mekkora az egyesületek adósságállománya. Mindezt az UEFA-tól független(nek mondott) klubpénzügyeket ellenőrző bizottság vizsgálja majd a korábbi belga miniszterelnök(!) Jean-Luc Dehaene vezetésével.„pénzügyi fair play”, vagyis annak biztosítása, hogy a nemzetközi kupákban csak stabil költségvetésű klubok versengjenek. A terv szerint alaposan megnézik, hogy a klubok kiadásai nem haladják-e meg a bevételeket, a fizetések és az átigazolási díjak nem lépnek-e túl egy egészséges mértéken, illetve mekkora az egyesületek adósságállománya. Mindezt az UEFA-tól független(nek mondott) klubpénzügyeket ellenőrző bizottság vizsgálja majd a korábbi belga miniszterelnök(!) Jean-Luc Dehaene vezetésével.

A gondolat mindenesetre a magyar csapatok számára nem újdonság, hiszen a szigorú licencrendszer koncepciója hasonló, ennek következményeit a Ferencváros (és ezáltal a teljes magyar élvonal nézettsége) szenvedte meg. Már-már közhelyes az igazság, hogy a Chelsea vagy a Manchester City a Soproni Ligában nem indulhatna el, mert egész egyszerűen nem kapná meg a licencet. Azt persze ne felejtsük el, hogy a fő cél kicsit más az UEFA-nál és az MLSZ-nél: míg előbbinél a „tisztességtelenül” sokat költő csapatok térnyerését igyekeznek megakadályozni, nálunk inkább azt, hogy a veszélyesen gazdálkodó s emiatt csődbe jutó egyesületek miatt ne kelljen csonka bajnokságot zárni.

Az elvek szépek és tetszetősek, de azért néhány felvetést megérdemelnek.

Biztosan olyan BL-t akarunk, ahol sztáralakulatok helyett kiegyenlített költségvetésű csapatok küzdenek egymással? Egy Chelsea–Inter attól lesz igazán érdekes, hogy két mini világválogatott feszül egymásnak – érdemes ettől az élménytől megfosztani a semleges nézőket? Nem veszélyezteti ez a BL vonzerejét, népszerűségét? Ugyanezen a gondolatmeneten továbbhaladva: jó az a sorozatnak, hogy míg az egyik selejtezőben a Debrecen és a Levszki közül valaki biztosan bejut a főtáblára, addig a Fiorentina–Sporting párharcból az egyik fél biztosan kiesik? Minket, magyarokat természetesen a DVSC meccsei hoznak lázba, de a többi csoportot nézve nem érdekelne bennünket jobban, ha az APOEL helyett – mondjuk – az Arsenal ellen elvérző Celtic játszana?

A pénzügyi fair play bizony szürkébbé teheti a BL-t a semleges néző – kicsit durvábban: a legfizetőképesebb fogyasztó, a nyugat-európai futballszurkoló – számára. Platini szándéka vélhetően az, hogy az esetlegesen kieső bevételeket új, eddig háttérbe szorult piacok kiaknázásával pótolja – és persze ezzel elnyerje a kis országok további támogatását, megerősítve pozícióját az UEFA élén. Nem véletlenül nagy barátja Sepp Blatternek: a FIFA elnöke hasonló módon, az afrikai, ázsiai országok szimpátiájának köszönhetően stabilizálta uralmát, nagyobb szeletet (és vb-rendezést) nyújtva az addig kevésbé támogatott perifériáknak.

Ugyanakkor kérdéses, hogy a kezdeményezés valóban eléri-e a célját, a klubok esélyegyenlőségének megteremtését. Ha ugyanis minden klub annyit költhet, amennyit megkeres, akkor az angol (olasz, spanyol, német) klubok mégiscsak jelentős előnyben vannak a többiekkel szemben, hiszen azok jóval fejlettebb piacok, jóval több bevételi lehetőséget nyújtva... Gyakorlatilag törvénybe foglalják tehát, hogy egy kisebb országból egy tehetős tulajdonos (hívják akár Szima Gábornak, akár Kevin McCabe-nek) nem lépheti át a határokat, nem fordíthatja a saját megkeresett pénzét szabadon a klub – a bevételeket messze meghaladó – megerősítésére.

Lássuk be, a pénzügyi fair play nem a kicsiket védi a nagyokkal szemben (azt a szakadékot így sem, úgy sem lehet átugrani), hanem inkább a nagyokat védi a naggyá válni akaró üldözőkkel szemben – akiknek nincsenek olyan hagyományaik, marketingerejük, hogy megszerezzék ugyanazokat a bevételeket, de tulajdonosi befektetéssel, hitelekkel szeretnének egy szinttel feljebb lépni (lásd a Chelsea-t vagy a Manchester Cityt). Más gazdasági területen nem sok esélye lenne egy olyan javaslatnak, amely korlátozni akarná, hogy a verseny szereplői hitelfelvétellel eredjenek a már-már monopolhelyzetet élvező konkurencia nyomába...

Emellett az UEFA vajon gondol arra, hogy a Magyarországon már felfedezett kiskapukat a BL mostani nagyágyúi is megtalálják maguknak? Ha a kiadások nem haladhatják meg a bevételeket, és – például – a tulajdonos nem finanszírozhat tetemes veszteséget, akkor ennek „lepapírozása” nem nagy ördöngösség: elég egy nagy összegű szponzori szerződést kötnie a klubnak a tulajdonos valamelyik egyéb vállalkozásával, máris „legálisan” jelenhet meg a klub bankszámláján a summa. A Chelsea tehát nyugodtan mutathatja magát nyereségesnek, „csak” annyi kell, hogy néhány orosz cég logója megjelenjen a sajtófalon. A hitelfelvételt kicsit nehezebb elrejteni, de az sem lehetetlen, elvégre nem feltétlenül az egyesületnek kell felvennie a kölcsönt – ahogy az például a Manchester United esetében is történt, hiszen ott sem a klubot, hanem a Glazer család tulajdonában lévő Red Football Ltd-t és a Red Football Joint Ventures Ltd-t terheli az adósság.

Összességében, Platini kicsit olyan, mint a mesebeli lány: hozott is ajándékot, meg nem is. Az elv nagyon szép, és egyben felelősségtudatot is sugároz, hiszen az igazságosság és az egyenlőség nevében akár még a BL profitjának egy részét is feláldozza – kérdés azonban, hogy mennyire szolgálja valóban a meghirdetett célokat, és mennyire lesz érezhető a tényleges hatása.

Magyarország és a Loki már most is hálás lehet a reformokért, de egyelőre csak az ebből fakadó optimizmus mondathatja velünk, hogy a pénzügyi fair play hasonló módon pozitívan hat majd a magyar futballra, nemzetközi jelenlétére és versenyképességére.