Ha egyedül járjuk az erdőt, hasznos lehet hozzátartozóinkat tájékoztatni, merre is járunk pontosan. Erre több telefonos alkalmazás kínál megoldást, most kettőt mutatunk be.
Szinte valamennyi akadály elhárult a szabadban, természetben rendezendő események elől, vagyis most már egészen nyugodtan kiválaszthatjuk és tervezhetjük a számunkra szimpatikusakat.
Ha nagyobb csoportban túrázunk, egy mindössze négy kilométeres körtúrán is elbizonytalanodhatunk, hogy merre is haladjunk. Főleg, ha egy túlságosan segítőkész idős néni is megpróbál ellátni jótanáccsal.
Belus Tamás negyvenedik születésnapja alkalmából hatalmas pályacsúcsot futott a Szénás Körön. Az UTH címvédője szerint a versenyszünet jót tett az amatőr futók fejlődésének, és előtérbe kerülhetnek a magyar viadalok.
Sétálni mindenki tud, de ez nem jelenti, hogy nem készülhetnénk fel erőnlétileg egy-egy nagyobb túra előtt. A gyakorlatokhoz nincs szükség súlyzókra, futnunk sem kell, elég egy nyugodt, tágas környezet.
Zach Bitter a 100 mérföldes és a 12 órás futópados futás új világcsúcstartója, az amerikai ultrafutó Csécsei Zoltán 24 órás futópados világrekordjának teljesítése közben felállított idejeit múlta felül.
Mindössze néhány egyszerű eszköz kell hozzá, hogy papír alapú szappant készítsünk, amelyet aztán könnyedén magunkkal vihetünk, és igény esetén bárhol egy pillanat alatt felhasználjunk.
A teljesítménytúrázással kapcsolatban továbbra sem enyhültek a feltételek, az MTSZ közleményben tette egyértelművé, hogy jelenleg vidéken sem lehet tömegesen, szervezett körülmények között túrázni.
Ha kempingezés vagy hosszabb túra alatt tüzet gyújtanánk, nem árt, ha a gyufán kívül vannak nálunk segédeszközök, amelyekkel rossz időjárási körülmények között is sikerrel próbálkozhatunk.
Wehner Géza főszervező megtartaná a júniusi túrát, amelyen saját fejlesztésű, érintésmentes rendszer segítené a távolságtartást, de ha így sem lehetséges, akkor az őszi rendezésre koncentrál.
A túrázás egyik alapszabálya, hogy igyekezzünk minél könnyebbé tenni hátizsákunkat – így gyorsabban haladhatunk, és tovább bírjuk szuflával. Az alábbiakban néhány tippet adunk ehhez.
Ha a környezetünkben rendelkezésre áll tintasugaras nyomtató és vasaló, csak néhány A4-es papírlapra, egy fehér szemeteszsákra és egy átlátszó műanyag szendvicses tasakra lesz szükségünk.
Akik életük első nagyobb túráját teljesítik, a tapasztalatlanság miatt sok elkerülhető hibát követnek el, s emiatt elmehet a kedvük a természetjárástól. Nézzük a leggyakoribb hibákat!