profile

SAL ENDRE

274 Cikk
Archiv cikkek
2002.10.14. 21:16

Lengyel: már festményen is

 Hátraszaltó nyolcvanezer ember előtt& Hogy is volt? Nem versenyen, hanem a minap itt, Floridában az egyetem amerikai focicsapatának a mérkőzésén  mondja a nyári, berlini Európa-bajnokságon két ezüstéremig jutó, amúgy a tengerentúlon tanuló Lengyel Imre.  Tudni kell, idén amerikai bajnok lettem, ami nagy szó, tényleg mindenhol érzem a tiszteletet.
Archiv cikkek
2002.10.09. 20:11

Güttler Károly Athénig folytatja

Güttler Károly. Az első érmét tizennégy éve, a szöuli olimpián nyerte, az utolsót idén nyáron a berlini Európa-bajnokságon. Akkor száz mellen lett második, most ötvenen harmadik. És ha már a számoknál járunk: a harmincötödiket tapossa, ám eszébe sincs befejezni az úszást, alább kiderül, a 2004-es athéni ötkarikás játékokon is ott akar lenni 100 mellen. Azért a japán Kitadzsima 200 mellen produkált világrekordjáról is van véleménye.
Archiv cikkek
2002.10.03. 21:13

Keresi az új Barrowmant

A japán Kitadzsima Koszuke sporttörténelmet írt, az Ázsia-játékokon 200 méter mellen megdöntötte az amerikai Mike Barrowman tízéves világrekordját (2:09.97). A Barrowman-féle csúcsnak magyar vonatkozása is volt  a barcelonai olimpián repesztette , ugyanis Nagy József vezette a tengerentúli tréningjeit. Mint kiderült, Nagy sejtette, hogy hamarosan törlik Barrowman rekordját.
Archiv cikkek
2002.10.01. 21:54

A vb mindenre választ ad

Turi György Amerikába tart, október tizenharmadikától egy hétig Phoenixben vendégeskedik a Bp. Spartacus vezetőedzője. Nem nyaralni megy, Kovács Ágnes miatt ül repülőre. Ô is látja ugyanis  és a berlini éremtelen Európa-bajnoki szereplés is megmutatta , Ági kinti edzésmunkájával valami nincs rendben. A jelek szerint a helyi Sun Devils úszócsapatánál nem azt a minőségű felkészítést kapja, ami a kiugró eredményességhez kell.
Archiv cikkek
2002.09.30. 21:40

Risztov Éva még elszántabb

Risztov Éva ismét nekiveselkedett. A berlini Európa-bajnokságon négy ezüstérmet nyerő spartacusos klasszisjelölt szeptember eleje óta falja a hosszokat a Kőér utcában. Berlin után itthon pihent, majd a Westel jóvoltából Spanyolországban nyaralt egy hetet, ám a nyaralás szót egy időre elfelejtheti, hiszen a rövid pályás Európa-bajnokságon áll rajtkőre (Riesa, december 1215.). Arra pedig készülni kell, napi tizenöt-tizenhat kilométer az adagja.
Archiv cikkek
2002.09.18. 21:53

Kiugró siker, kevés pénz

A tervek szerint kilenc spartacusos lesz ott a németországi rövid pályás Európa-bajnokságon, a berlini Eb-n járt szövetkezetiek közül csak Güttler Károly hagyja ki a 25 méteres kontinensbajnokságot. Nem titok, a kilencek németországi rajtja sportpolitikai célt szolgál, hiszen éppen Riesában dönt az Európai Úszóliga a 2006-os nagymedencés Eb helyszínéről. Azt pedig a Turi György vezette műhelyben is tudják, néhány érem  netán arany  alaposan megtámogatná a magyar pályamunka sikerét.
Archiv cikkek
2002.09.16. 21:04

Natalie Dutoit: soha se add fel!

A hír magyar szempontból nem túl kedvező, információink szerint az immár német állampolgársággal rendelkező dél-afrikai Sarah Poewe ott lesz a decemberi, németországi rövid pályás Európa-bajnokságon. Kovács Ágnesnek tehát a svéd Igelström, a német Poleska, az osztrák Jukic és a brit Baker után újabb riválissal kell számolnia.
Archiv cikkek
2002.09.11. 23:14

Átadás három év múlva

Ha az Európai Úszóliga (LEN) urai is úgy akarják, alig több mint három év múlva átadhatják Budapesten Európa egyik legszebb, legmodernebb uszodáját. A LEN kezében a döntés, abban az esetben, ha december 14-én a németországi Riesában Magyarország kapja a 2006-os felnőtt Európa-bajnokság rendezési jogát, megindulhatnak a földgépek. A magyar kormány ugyanis garanciát vállalt arra, ha Budapesté lesz az esemény, mindenképpen megépül a minden igényt kielégítő létesítmény. Mindez központi téma volt a Magyar Úszószövetség szerdai összejövetelén is, amelyen nemcsak az érdekelt sportágak csúcsvezetői (úszók, műugrók, műúszók, hosszútávúszók, vízilabdázók), hanem a sportminisztérium és a MOB is képviseltette magát.
Archiv cikkek
2002.08.05. 22:23

Van némi hiányérzetünk

Nehéz mérleget vonni. Kiss László szövetségi kapitány Berlin előtt öt-hat éremben gondolkozott. Hét lett belőle. Akár még elégedett is lehetne. Nem az& Eszébe sem jutott volna ugyanis, hogy Kovács Ágnes nem tesz be egy-két medált a közösbe. Nem tett. Kiss az aranyérmet is tőle remélte. Hiába.
Archiv cikkek
2002.08.05. 19:43

Kovács Ágnes: nem adom fel!

Furcsa érzésnek tartja, de egyáltalán nem éli meg tragédiaként Kovács Ágnes, hogy most először nem szerzett érmet világversenyen. Tudja, nagyon sokan vártak tőle szenzációt, egy aranyat mindenképp, ám most ennyire futotta erejéből.
Archiv cikkek
2002.08.04. 21:16

Három ezüstéremmel zárult

Gyanítható, Risztov Éva egy ideig nem hord ezüst fülbevalót, vagy ezüstgyűrűt. Meg lehet érteni. Ezüstből tele a padlás. Furcsa a helyzet. Legutóbb Egerszegi Krisztinával esett meg hasonló, még a nyolcvankilences, bonni Európa-bajnokságon. Három számban indult, három ezüstöt nyert. Éva Berlinben (már megint Németország&) négyet. Vasárnap éppenséggel kettőt.
Archiv cikkek
2002.08.03. 22:10

Kovács Ági érem nélkül maradt

Kovács Ági (hiszen azért Berlin után is Ági marad&) érem nélkül megy haza Berlinből. Sokkoló? Az& Kilencvenötben debütált a felnőttek között. Azóta bárhol indul, biztosra vehető az érem. Általában az arany. A hétéves sorozat szombaton kora este véget ért, a magyar olimpiai bajnok hiába pakolta be a táskájába a piros-fehér-zöld zászlóját (a bécsi Eb óta számtalanszor integetett vele), most nem vehette elő.
Archiv cikkek
2002.08.02. 22:43

Flaskay és Güttler a dobogón

Ismét kék Berlin felett az ég, a madarak fütyörésznek, a nap melegen simogat. Nem kellett hozzá sok, valamivel több, mint 27 másodperc. A férfi 50 méteres mellúszás pénteki fináléjáról van szó. Ha valaki a döntő előtt azt mondja, hogy nem sokkal később mindkét magyar ott fog állni a dobogón, hát, minimum megmosolyogják. Túlságosan is hozzászoktunk már a berlini negyedik, ötödik és hatodik helyekhez, meg aztán az előjelek sem ezt diktálták.
Archiv cikkek
2002.08.01. 22:04

Risztov: megint jött egy Jana

Már megint egy Jana& Már megint egy ezüst. Jana Klocskova és Jana Henke. Ôk ketten tehetnek arról, hogy Risztov Éva nem örömében sír Berlinben. Az előbbi négyszáz vegyesen, az utóbbi csütörtökön 800 gyorson követte el azt a szemtelenséget, hogy a 17 éves magyar elé került. Fura a helyzet. Az átlagember magához ölelné a világot, csókot dobna ismerősnek, ismeretlennek ha egyszer az életben Európa-bajnoki ezüstérme lehetne. Risztov Éva nem átlagember.
Archiv cikkek
2002.07.27. 21:05

Lengyel, Hajnal: ezüstös páros

Jelző kerestetik&, tényleg. Amit a Lengyel Imre, Hajnal András páros produkált szombaton kora délután Berlinben, az valóban egyedülálló. Egy-két adalék a csodához. Úgy lettek ezüstérmesek toronyból, hogy a harmadik közös nemzetközi versenyük volt a szombati.
Archiv cikkek
2002.07.26. 21:45

Kugyinov nem kegyelmezett

Nem okozott meglepetést a győzelme, pedig korábban még dobogóra sem került 25 kilométeren az Európa-bajnokságokon. Várható volt, hogy ott lesz a végelszámolásnál, és azon sem lepődött meg senki, hogy simán megette a mezőnyt. Az orosz Jurij Kugyinov ugyanis egyáltalán nem kezdő a szakmában, tavaly is ő nyerte 25 km-en a világbajnokságot. És pénteken, a Templiner-tavon az is kiderült: továbbra is ő a táv meghatározó alakja.
Archiv cikkek
2002.07.24. 21:10

Ha arany, akkor Kovács Ági

Négy érem. Ennyi termett két éve a helsinki vizes Európa-bajnokságon. Mind a négyet az úszók szállították. Kovács Ágnes jó szokásához híven mindhárom mellúszószámban dobogóra lépett, ötvenen és százon nyert, kétszázon viszont a román Caslaru megelőzte. Nos, Berlinben nem történhet ilyen, hiszen Caslaru nem indul, de erről később& A negyedik érem (arany!) Batházi István érdeme, aki 400 méter vegyesen lett Európa-bajnok.
Archiv cikkek
2002.07.14. 22:14

Zárásként öt magyar érem

Remek vasárnapot zárt a magyar válogatott a linzi ifjúsági Európa-bajnokságon, a kontinensbajnokság utolsó napja öt érmet is hozott a mieinknek. Kezdjük a felsorolást az Eb legeredményesebb magyarjával, Reményi Dianával. A Bp. Spartacus tehetsége korábban 400 méter vegyesen aranyat, 200 méter mellen pedig ezüstöt nyert. Vasárnap a 200 méter vegyes és egy újabb aranyérem volt soron. Bár tartottunk az orosz Tolkacsevától, ám szerencsére nem volt esélye Reményivel szemben, aki így három egyéni éremmel zárta az Eb-t.
Archiv cikkek
2002.07.12. 22:44

Reményi, Nagy: ezüstérem

Nagy Réka berobbant az európai elitbe. Igaz, még csak az ifik között, ám ami késik& A lényeg: az ajkaiak tehetsége pénteken 800 méter gyorson az utolsó pillanatig versenyben volt az aranyéremért, az orosz Jana Tolkacseva mindössze hét századdal előzte meg a remekül hajrázó magyart. Farkas András tanítványa tehát a második helyig jutott, és ugyancsak ezüstérmet nyert Reményi Diána 200 méter mellen.

13

/

14