Szocsi 2014: elutasították a dél-koreaiak fellebbezését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.04. 15:10
A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség (ISU) elutasította a dél-koreaiak fellebbezését, amelyet a februári szocsi téli olimpia női műkorcsolyaversenyének döntőjében tapasztalt bíráskodás miatt nyújtottak be.

A február 20-án rendezett kűrben az egyik hazai korcsolyázó, Agyelina Szotnyikova kapta a legmagasabb pontszámot a bíráktól, a rövidprogram után még az élen álló, címvédő dél-koreai Kim Ju Na pedig hiába mutatott be hibátlan produkciót, csak második lett.

A kűrök pontozása nagy vihart kavart, többen – köztük a kétszeres olimpiai bajnok német Katarina Witt – megkérdőjelezték a bírák döntését.

A Koreai Köztársaság olimpiai bizottsága az ország korcsolyázó-szövetségével közösen fellebbezést nyújtott be márciusban az ISU-hoz, s ebben arra kérte a szervezetet, hogy vizsgálja ki az olimpiai döntő bíráskodását. Az ISU szerdán közölte: mivel az ázsiaiak nem közvetlenül az eredményhirdetés után adták be panaszukat, nem ad helyt annak.

A koreaiak azt is kifogásolták, hogy az egyik bíró, az orosz Alla Sehovcseva – az orosz korcsolyaszövetséget vezető Valentyin Pisszev felesége – diadala után átölelte és megcsókolta Szotnyikovát. Az ISU ezt a beadványt is elutasította.

Legfrissebb hírek

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

További százmillió euróval nőttek a milánói téli olimpia költségei

Egyéb egyéni
2025.04.10. 18:14

Közel 3000 euró a legdrágább jegy a téli olimpiára

Téli sportok
2025.04.08. 11:13

Súlyosan megsérült Federica Brignone alpesi síelő

Téli sportok
2025.04.03. 16:34

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07
Ezek is érdekelhetik