Pjongcsang 2018: nem fogadta el a NOB meghívását a kétszeres bronzérmes

Vágólapra másolva!
2018.01.30. 12:44
A Szocsiban kétszeres bronzérmes orosz gyorskorcsolyázó, Olga Graf annak ellenére sem indul el a jövő pénteken kezdődő pjongcsangi téli olimpián, hogy erre a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) engedélyt kapott.  

Az előző ötkarikás játékokon 3000 méteren és az üldözéses csapatversenyben harmadikként végző 34 éves korcsolyázó a Facebook-oldalán úgy fogalmazott, bár örül annak, hogy a NOB a tisztán versenyző sportolók közé sorolta, sajnálja, hogy a gyorskorcsolya-válogatott nagy része nem kapott meghívást az olimpiára.

Mivel a döntéssel megfosztottak attól a lehetőségtől, hogy ismét érmet nyerjünk a csapatversenyben, úgy határoztam, nem fogadom el a NOB meghívását a téli olimpiára” – jelentette ki közösségi oldalán Graf. Hozzátette, biztos abban, hogy egyetlen csapattársa sem használt tiltott szereket.

Graf neve szerepel azon 169 sportolóé között, akik kivívták az ötkarikás kvalifikációt, és akik rajta voltak a NOB által tisztán versenyzőnek ítélt oroszokat felsoroló 389 fős listán.

A NOB korábban úgy döntött, hogy az oroszok a Richard McLaren kanadai jogászprofesszor jelentésében feltárt rendszerszintű doppingolás miatt nem indulhatnak az ország színeiben Pjongcsangban, hanem a kvalifikációt szerzett sportolók semleges zászló alatt vehetnek részt az olimpián.

A kizárás ellen 39 orosz sportoló fellebbezett, ügyükben a héten hoz ítéletet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Legfrissebb hírek

Kim Minszok 15. lett 1000 méteren Heerenveenben

Téli sportok
2025.03.01. 18:43

Kerek szám, kerek világ – Zsoldos Barna publicisztikája

Téli sportok
2025.02.25. 23:41

Kim Minseok tizedik lett 1500 méteren

Téli sportok
2025.02.21. 21:11

Alpesisí-vb: Meillard győzött férfi műlesiklásban

Téli sportok
2025.02.16. 15:13

Sílövő-vb: Preuss győzött a női üldözéses versenyben

Téli sportok
2025.02.16. 13:26

Francia arannyal kezdődött a sílövő-vb

Téli sportok
2025.02.12. 16:20

Gyorskorcsolya: világbajnokságon járt a magyar juniorválogatott

Utánpótlássport
2025.02.09. 16:13

Gyorskorcsolya: megkezdődött a fiatalok „kulcshónapja”

Utánpótlássport
2025.02.03. 13:44
Ezek is érdekelhetik