Téli olimpia: célfotó döntött a silövők tömegrajtos versenyén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 13:01
null
Fourcade (alul) ennyivel győzött (Fotó: AFP)
A Pjongcsangban zajló téli olimpián a férfi sílövők 15 km-es, tömegrajtos versenyén a győzelmet a francia Martin Fourcade szerezte meg, de csak célfotó alapján a német Simon Schempp előtt.

 

A verseny az utolsó lövészetben dőlt el, ahová egy hármas csoport érkezett félperces előnnyel: Fourcade volt „becsomagolva" egy német szendvicsbe, Erik Lesser és Simon Schempp közé. Mindhárman hibáztak, de Lesser kettőt is, így a továbbiakban kétesélyesre szűkült a „meccs".

A két éllovas az utolsó méterekig együtt haladt Fourcade felvezetésével, a célegyenesben azonban Schempp nagyon feljött mellé és szinte egyszerre estek be a célba, mindkettőjüknek azonos időt mértek. Csak a célfotó alapján derült ki, hogy Fourcade cipőjének orra néhány centivel előbb érte el a célvonalat, így a francia Pjongcsangban a második, összességében pedig a negyedik aranyérmét ünnepelhette.

A bronzérem végül Emil Hegle Svendsen nyakába került, aki ugyancsak két némettel, Lesserrel és Benedict Doll-lal küzdött meg a harmadik helyért. A norvég és Lesser között az éllovasokhoz képest hatalmas volt a különbség: négy tizedmásodperc.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
SÍLÖVÉSZET, FÉRFI 15 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Martin Fourcade (Franciaország) 35:47.3 (2)
2. Simon Schempp (Németország) +0.0 (1)
3. Emil Hegle Svendsen (Norvégia) +11.2 (2)
4. Erik Lesser (Németország) +11.6 (2)
5. Benedict Doll (Németország) +18.8 (1)
6. Julian Eberhard (Ausztria) +30.7 (3)

Legfrissebb hírek

Sílövészet: norvég triplázás a férfiak tömegrajtos versenyében

Téli sportok
2025.02.23. 19:05

Norvég és francia siker a váltók versenyeiben a sílövő-vb-n

Téli sportok
2025.02.22. 17:29

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Sílövő-vb: francia aranyérem született a vegyes párosban

Egyéb egyéni
2025.02.20. 18:39

Sílövő-vb: Julia Simon nyerte a nők egyéni versenyét

Egyéb egyéni
2025.02.18. 16:57

Sílövő-vb: Johannes Bö világcsúcsot jelentő 21. aranya a sprintversenyen

Téli sportok
2025.02.15. 16:42

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Francia aranyérem a női sprintben, Pónya 87. lett a sílövő-vb-n

Téli sportok
2025.02.14. 17:08
Ezek is érdekelhetik